Tag Archive for: kötelesség

Egészen a mai napig az az alaptézis határozta meg a szexhez való hozzáállásomat, hogy nekem a klasszikus behatolásos szexből kéne gyönyört átélnem. Ha erre nem vagyok képes, az az én hibám, én problámám. Nekem kell ezt megoldanom.

Hölgyeim és uraim, egy igazi paradigmaváltásnak lehetnek most szemtanúi! Az imént néztem meg egy TED videót (ezt) félig. Azért csak félig, mert addigra már annyi gondolat kavargott a fejemben, hogy jobbnak láttam letisztázni őket, mielőtt folytatom. Most döbbentem rá, hogy egészen eddig rosszul gondolkodtam.

A beszédet tartó Grace Wetzelnek azt hiszem, örökké hálás leszek a gondolatmenetéért. Az, ahogy ma gondolkodunk a szexről, az gyakorlatilag a pénisz gyönyöréről szól. Elmesélte többek között, hogy az Oxford szótár szerint a szex a behatolással egyenlő. Gyakorlatilag minden más, ami ezen felül történik, extra. Sőt, a definíció szerint igazából a melegek szexuális élete sem szex.

Nem szeretnék egy feminista cikket kerekíteni ebből, inkább arról szeretnék írni, hogy nyomtam el saját magam az egész eddigi életemben. Úgy éreztem, nekem nincs jogom „extra fáradságot” kérni a partneremtől. Mert hát egyébként ugyanannyi szexből részesültem mindvégig, mint ő, hisz ugyanannyi időm volt arra, hogy gyönyört éljek át, mint neki. Azaz, ha kinyal, vagy hosszabb előjátékot „tart”, az már extra.

mi_jar_az_agyban_szex_polilili.jpgFotó: Toa Heftiba, Unsplash

Aha! Csakhogy ezt máshonnan is lehet nézni, és erre sosem gondoltam. A behatolást én nem tudom úgy élvezni, ahogy ő. Amíg neki minden pillanata maga a csoda, addig nekem hosszú percekig tart, mire egyáltalán be tudom őt fogadni, és el tudom kezdeni élvezni, amit csinál. Amíg neki hosszú percek mézédes gyönyöre jut, addig nekem néhány másodperc. Ha onnan nézzük, hogy az lenne igazságos (mert eddig mindig erre alapoztam az önelnyomó érveim, hogy mi igazságos, és mi extra), hogy mindkettőnknek ugyanannyi gyönyör járna, akkor bizony még jó sokat kéne „pedáloznia”. Miért? Mert mindig úgy szexeltünk, ahogy neki jó. Nem úgy, ahogy nekem. (És ide kb. bármelyik partnerem behelyettesíthető.)

Újra kihangsúlyozom, hogy nem a férfiakkal van problémám, hanem elsősorban a saját hozzáállásommal, amit többnyire a mai kultúránk üzenetei alapján állítottam össze. Mivel eddig mindvégig azt hittem, hogy igazából a behatolás a szex, és nekem ebből kéne elélveznem, ezért nem mertem többet kérni a partneremtől. És sok esetben ő sem tudta, hogy nekem ez a fajta szex nem olyan jó (vagy egyáltalán nem jó).

Hiszem, hogy a partnerem is mindig azt szerette volna, hogy legalább ugyanannyi gyönyör jusson nekem, mint neki. Csakhogy a többség nem tudja, hogy a nők nagy részének az a behatolásos szex nem úgy, és nem annyira jó, mint a férfiak többségének (és ez igazán nekem sem állt össze eddig). Arról, hogy a nőknek hogyan lehet ugyanekkora gyönyört okozni, arról lényegesen kevesebb szó esik, és emiatt sok mindenre magunktól kell rájönni. Ami nehéz. Nehéz nekem is, és neki is rájönni arra, mitől lehet nekem ugyanolyan jó. Kevés erre az útmutatás.

Boldog vagyok, mert most rájöttem egy fontos dologra: hogy nekem is ugyanannyi jár. Jogom van hozzá, nem kell ezt megvonnom magamtól. Most már csak az a kérdés, mi az, ami nekem igazán jó…

Sosem tudtam, mi a jó válasz, pedig többször is teszteltem. Volt, hogy kétségbeesésből tettem, ami azt hiszem, leszögezhető: nem éppen jó döntés.

Még huszonévesen kezdődött a kálváriám és jó hosszú ideig tartott. Ez akkor volt még, amikor a legrosszabb állapotban voltam és a legkevésbé tudtam élvezni az együttlétet.

Tudtam, hogy nem lesz jó? – Jó kérdés…

Kétségbe voltam esve, mert már mióta nem volt párom és nagyon vágytam rá, hogy legyen. Ezért aztán bárki, aki megtetszett, abba elkezdtem tíz körömmel kapaszkodni. Ha pedig fel is hívott magához a buliból, ahol a parketten smárolni kezdtünk, én repültem.

-Le akartam vele feküdni? Nem. Akkor miért tettem?

Folytatás a Blikk.hu-n.

A főszereplők a filmekben lihegve vetik magukat hanyatt az ágyban a menet után, és alig találnak szavakat arra, mekkorát szeretkeztek. Még soha nem volt ilyen jó nekik, pedig most voltak először együtt!

Gyakorlatilag kizárólag ilyeneket látni a moziban. A gyengébb, rosszabb szexuális élmények maximum erőszakhoz köthetők, vagy valamilyen komédiában semmisítik meg az általában férfi főszereplőt. Ezt leszámítva mindig mindenkinek tökéletesen megy az ágyjelenet!

Ehhez mértem én is magam, és a szexuális életemet is.

Folytatás a she.hu-n.

A kép forrása itt.

Mindig is nagyon szabálykövető voltam. Párkapcsolatokban és szexualitásban egyaránt. Csakhogy nem nagyon tanítják sehol ezeket, és a szabályokat sem igazán szokás lefektetni, hacsak nem egy nagyon tudatos kapcsolatról van szó. De az én első párkapcsolatom egyáltalán nem ilyen volt.

16 éves voltam, amikor összejöttünk, és nagyon szerettem. Azaz könnyen lehet, hogy nem is őt szerettem annyira, mint amennyire azt a tudatot, hogy tartozom valakihez. 16 évesen már elég nagyok voltunk ahhoz, hogy szexuális életünk legyen – gondolták sokan a sulinkból. Mivel köztudott volt, hogy már fél éve járunk, de még mindig nem feküdtünk le egymással, a kortársaink elkezdték azt szajkózni, hogy a szex mennyire klassz dolog, ki kellene próbálni.

Folytatás a She.hu-n.

A kép forrása itt.

Teljesen misztikusak számomra azok a történetek, melyben a csajok egyéjszakás kalandokat gyűjtenek. Még mindig annyira távolinak érzem magamtól, hogy igazán élvezni tudjam a szexet egy idegennel, hogy nehezemre esik elhinni, hogy megy ez másoknak. Nem morális problémám van vele, egyszerűen csak nem értem, nem tudom elképzelni.

Általában nem vágyom egyéjszakás kalandra. Nem kívánom. Ennek ellenére mégis meg szokott történni. Ilyenkor a pasi addig nyomul, míg sarokba nem szorít. Végül inkább győz a megfelelési kényszer és elmegyek vele annak ellenére, hogy a testem nem kívánja.

De olyan is van, hogy a testem nagyon is kívánja, csak valahol a vágy blokkolódik a testemben. Ha bárki leellenőrzi, kiderül, hogy a puncim ugyan nedves, de a testem érzéketlen. Nem érzem izgatónak az érintéseket. Mindeközben pedig üvölt a sziréna a fejemben:
– Segítség! Itt szex lesz! Mindenki fedezékbe, vész közeledik! Rácsokat, redőnyöket lehúzni! – és bezárkózom.

Milliószor előfordult ez még olyan helyzetekben is, mikor tetszett a pasi. Nagyon is odavoltam érte, mégis beparáztam. Kihátráltam a már forró helyzetből, s ezzel sokszor mindent elrontottam. Másnap pedig vonyítva nyalogattam a sebeimet és haragudtam saját magamra, amiért ilyen béna voltam.

Egyszerűen nem tudtam átadni magam a kalandnak. Leblokkoltam.

Csodálattal hallgatom a barátnők beszámolóit jól sikerült egyéjszakás kalandokról. Szeretnék én is olyan lenni, mint ők! Szeretném én is nagyon vágyni a szexet, nagyon vágyni egy idegent és vadul letépni a ruháit. Szeretnék vágyni erre, de még nem megy…

Vajon mi a titkuk?

A kép forrása itt.

17 évesen elvihettem a pasimat is a családi nyaralásra. A szüleim annyira jó fejek voltak, hogy még külön sátrat is kaptunk – persze az övék mellett, hogy mindenki egy kupacban legyen. Emlékszem, tiszta szextábor volt. Folyton állt a farka és szexelni akart délelőtt, délután és este is.

Borzalmas volt. Nem élveztem a szexet. Akkor még nem feküdtünk le egymással az én kérésemre, így csak tapi és orális szex volt: azaz ő próbált örömet szerezni nekem, ami nem sikerült a sok blokkom miatt, ő viszont folyamatosan igényelte, hogy ki legyen verve a farka, amit nem intézett el egyedül, így nekem kellett

Folyamatosan hisztizett, gyakorlatilag nem lehetett visszautasítani. Amúgy is bármi miatt képes volt megsértődni, ezért aztán kerültem a további konfliktusok keltését, s szépen addig simogattam a farkát, vagy dörzsöltem hozzá a testem (talán le is szoptam, már nem emlékszem), míg újra szabaddá nem váltam a kényszer-szex alól.

Mindezt a hatalmas WC-papír-halom szimbolizálta, mely egyre lepte el a sátrunk belterét: azzal töröltük le gyakori ejakulációja végtermékét. Rettegtem, hogy a szüleim rájönnek, mi történik bent, vagy meglátják ezt a halmot. Nem mintha, nem sejtették volna, s nem, mintha tiltva lett volna bármi is, de én szégyelltem. Szégyelltem, mert úgy éreztem, valami rosszat, bűnöset, illegálisat teszek.

Összerezzentem, mikor Tomi a WC-papír gurigáért nyúlt most a sátorban: felrémlettek a régi emlékek. Aztán lesöpörtem magamról, hisz most nem ez történt. Most jót szexeltünk, igazán jót, amit nem szabad átírni egy rossz emlékkel. Büszke voltam magamra, hogy sikerült lerázni ezeket a régi képeket magamról, s vissza tudtam repíteni magam a jelenbe, ahol mosolyogva néztem végig, ahogy jelenlegi pasim a farkát törölgeti.

A kép forrása itt.

Egy nagyon fontos tanítást kaptam egy új baráttól. Nem szabad azonosítanom magam a gondolataimmal, vagy azokkal a mintákkal, amik sűrűn megtörténnek velem. Lili nem egyenlő a lánnyal, aki nem szereti a szexet, vagy aki nem tud szexelni. Nem. Vannak azok a helyzetek, napok, percek, amikor nem megy, nehéz, vagy éppen nem kívánom, de ettől még nem kell ezzel azonosítanom magam, hisz ugyanakkor meg vannak azok a helyzetek, napok, percek, amikor vágyom, bizsergek, akarom, alig várom.

Sajnos hajlamos vagyok ezt elfelejteni. Hajlamos vagyok megfelejtkezni arról, hogy hol ilyen, hol olyan vagyok. Elsiklok afelett a tény felett, hogy attól még, hogy tegnap mi történt, tegnap hogyan reagáltam Laci közeledésre, nem tudhatom, holnap hogy fogok reagálni. Mit ahogy azt sem tudhatom, hogy hogy fog legközelebb közelíteni hozzám, vagy egyáltalán fog-e közelíteni hozzám. Nem tudhatom, mit hoz a következő perc.

Hajlamos vagyok alapból leírni magam. Újra, meg újra elképzelem a rosszat, a nehéz pillanatokat és előre repítem az időben. Már előre tudom, hogy úgyis az fog történni, holott ez butaság.

Le kell söpörnöm az előítéleteket az asztalról, méghozzá leginkább a saját magamról szőtteket. Friss szemmel kell tekintenem a jelenbe, megnézni, most mi van és annak megfelelően cselekedni, érezni.

Mert mi van most? Itthon vagyok egyedül, nyugiban. Pihengetek. Nincs pasi a környezetemben, nincs szex. Eszembe sem kéne jutnia a szexnek, de én újra, meg újra előrángatom a témát.
– Mindig akarnod kéne a szexet! – mondom saját magamnak türelmetlenül.
– De hisz most nincs is veled pasi. Nincs itt, aki felizgathatna. Épp gyenge vagy, fáj a fejed is. Miért kéne, hogy akard most? És ha akarnád, az miért lenne jobb? Hisz úgysem kapnád meg. Vagy ha meg nekiállnál önkielégíteni, akkor azért haragudnál magadra, mert nem haladsz a dolgaiddal. Állj már le ezzel a folyamatos önelégedetlenséggel! Semmi sem írja elő, hogy neked bármikor is akarni kéne a szexet. Sőt, szeretned sem kell, mint ahogy az epret sem kell szeretnie mindenkinek. Persze, vitathatatlan, hogy jó, ha szereted, de ha nem, akkor is rendben van. Megbocsátja a világ, sőt, akár meg is értheti. Rengeteg rossz tapasztalatod van, sok nehéz élmény nyomja a szíved, s ezek alapján tök oké, hogy tartasz tőle. Nyugodj meg, Lili, minden rendben van! Nem vagy rossz ember, nem vagy rossz szerető, nem vagy rossz társ. A szerelmeid elégedettek veled és imádnak. Őszintén nem érzik, hogy keveset adnál, s ezt mondták is. Hát akkor halld meg! Rendben vagy, a világ elégedett veled, sőt csodálnak, hogy folyamatosan dogozol azért, hogy fejlődj. Mondják, hát hidd el! Mondd te is magadnak!
– Igazad van. Megpróbálom… – mondom magamnak. – Lili. Rendben vagy. Nem kevés az, amit a srácoknak adsz, rengeteget kényezteted őket és ezt imádják. Nekik elég az, amennyire bele tudod magad tenni egy szexuális aktusba. Sőt, ha jobban belegondolsz, neked is elég. Nekem is elég. Pont elég szexet adok magamnak (sőt, inkább kicsit túl is hajszolom magam). Nem kell többet akarni. Lehet, de nem kell.

A kép forrása itt.

Új pasi, régi beidegződések. Jó, nem is annyira új, de még annyira kevésszer voltunk együtt, hogy még mindig ott az izgalom, a várakozás, a megfelelési kényszer, a sok kérdés. Nem ismerjük még egymás testét eléggé, viszont ahhoz meg túl fontos ő nekem, hogy csak úgy félvállról, lazán tudjak hozzáállni vele a szexhez. Így aztán előbújtak a fejemből a régi félelmek, régi feszültségek.

– Hol jártál? – kérdi, miután elélvezett, azaz érdeklődik, hogy nekem volt-e orgazmusom, vagy milyen közel jártam hozzá.
– Nem tudom… – habogok és már el is kezdenek potyogni a könnyeim. Ha ugyanis feszült vagyok, gyakran sírok. – Nem tudok erre válaszolni. Én sosem tudom megmondani, milyen közel vagyok az orgazmushoz egészen addig, míg benne nem vagyok. – És nő tovább bennem a feszültség.
– Ó, mi baj, Kicsim? – kérdezi, miután kiszúrja a lassan érkező válaszaimat kísérő könnyeket.
– Nem szeretem, mikor ezt kérdezed. Nem attól jó az együttlét, hogy van-e orgazmusom.
– Jaj, nem! Csak szeretném tudni, hol jártál. Szeretném, ha nagyon jó lenne neked. Szeretnék segíteni, minél többet adni.
– De ez a kérdés csak feszültséget kelt bennem!
– Jól van, akkor nem kérdezem többet, ígérem.

Milliószor lejátszódott ez a jelenet a „korábbi életemben”, s most ijedten fogadtam, hogy ezek a helyzetek nem tűntek el nyomtalanul. Pedig mennyire vágytam, hogy ne legyen többet ilyen!

Elgondolkodtam, mi okozta bennem a feszültséget, s arra jutottam, én nem egyszerűen csak megélem a szexet, hanem akarom, hogy jó legyen. Túlságosan ott van bennem az akarás ahhoz, hogy jó tudjon lenni. Azt akarom, hogy jó legyen, elégedettség legyen, de így nem vagyok képes ellazulni, jelen lenni. S amikor a végén felteszi a kérdést, milyen volt, azzal aláhúzza bennem azt az érzést, ami ott lapult és próbáltam elnyomni: „közel sem volt olyan jó, mint amit szerettem volna”. Csalódott leszek magamban, amiért nem voltam képes „megfelelően” jelen lenni és élvezni és megrémülök, hogy emiatt ő is csalódott lesz bennem, vagy akár magában. Majd kétségbe esek: „a francba, nem tudom, hogy lehet ebből a saját magam által gerjesztett spirálból kijönni!”.

Hosszasan beszélgettünk utána remélve, hogy az majd kimozdít minket ebből a helyzetből, s így sok mindent megtudtunk egymásról. Benne is ott dolgozik a megfelelési kényszer, mert szeret, s ő is hajlamos rá, hogy „akarjon” szexelni (agyból) mielőtt még vágyna rá. Mindketten a tökéleteset akarjuk adni, s közben saját magunkra nem figyelünk. S mellé még meg is vagyunk ijedve.

A kép forrása itt.

Árpi azt kérte, írjak arról, mennyire jól nyal. Viccelődünk, hogy írhatnék neki referencia levelet, hogy nagyobb sikere legyen a csajoknál. Csapjak neki egy kis reklámot.

Hát tény, hogy isteni, amit a nyelvével művel – idővel olyan szépen kiismerte a puncimat, hogy nem bírok betelni vele. Néha elgondolkodom, meddig bírnám a nyalást. Vajon hány orgazmus után esnék össze hulla fáradtan. Eddig kettő után mindig témát váltottunk (kb. fél óra nyalás), de néha elábrándozom, hogy a szülinapomra kérhetnék kétszer ennyit is.

Nem mindig voltam így ezzel. Egyrészt nem is ért minden pasi (csaj) úgy a puncim nyalásához, mint ő (vagy még nem voltunk eleget együtt ahhoz, hogy kiismerhessen és én sem kommunikálok eleget), másrészt nem is tudtam mindig így elengedni magam. És nem is nagyon tudom még más mellett így elengedni magam, csak mellette.

Expasinál is szerettem, ahogy nyalt. Elég ügyes volt, és volt egy trükkje is: valahova a hüvelybemenetem környékére odatette nyalás közben az ujját, nyomást helyezett rá, s én édes mámorban úsztam. Érdekes mód fogalmam sincs, mit csinált pontosan, mert nem voltam olyan tudatában még a testemnek, hogy ezt értelmezni tudjam.

Amikor nyalt, millió gondolat kavargott a fejemben:

  • „Ildinek is írnom kell még egy e-mailt. És Annának meg kellett volna mondanom, hogy nem volt igaza. Basszus, nem kellett volna úgy meghunyászkodnom előtte, a sarkamra kellett volna állni.” „Zsemlét kell venni még.” – stb.
  • „Mikor fogok már elélvezni?!”– s hozzá erőlködtem, erőltettem, sürgettem magam.
  • „Ne hagyd abba, folytasd úgy, ahogy addig csináltad!” – de mondani nem mondtam.
  • „Basszus, már megint nem itt járok gondolatban, miközben ő úgy igyekszik. Milyen szar vagyok, feleslegesen strapálja magát!” – képtelen voltam elhinni, hogy ő ezt tényleg szívesen csinálja, sőt akár még élvezi is, s képtelen voltam megbocsátani magamnak, hogy nem mindig tudok jelen lenni a pillanatban. Nem tudtam időt adni magamnak a fejlődésre. Míg másokkal olyan türelmes tudok lenni, magammal nem.
  • „Már rég dugnunk ” – pedig közben imádtam, élveztem, ahogy kinyalt, de valahogy az a hiedelmem mozgatott, hogy az igazi szex a behatolás, s már azt kéne vágynom, azt kéne akarnom, ott kéne tartanunk. Hisz a nyalás csak előjáték. Így aztán kértem is, hogy most már dugjon meg, pedig igazából nem arra vágytam.

S ezek miatt elélvezni sem tudtam, blokkoltam a saját orgazmusomat. Csak valami egészen pici valamit éreztem, ami miatt talán mélyen még bűntudatom is volt. Mellé pedig haragudtam magamra, amiért nem vagyok képes elélvezni, s emiatt szegény örök sikertelenségre van kárhoztatva.

Szerencsére ezek nagy részén már túlléptem. De leginkább megtanultam, hogy

  • A nyalás (és a szopás) nem feltétlenül előjáték. Ér az is, ha az orális szex tölti ki az egész aktust.
  • A pasik általában imádnak puncit nyalni. Ha meg mégsincs így az aktuális partnernél, kezelhetem őt felnőttként, aki tudja jelezni, ha már abba akarja hagyni.
  • Én pedig nyugodtan kifejezhetem, ha nem akarom, hogy abbahagyja. Ezzel nem erőszakos, követelőző, kapzsi vagyok, hanem kimutatom, mennyire imádom, amit csinál. Ez felfogható akár bókként is. Hisz az is lehet, hogy nem elfáradt, hanem azt hiszi, én szeretném már, hogy abbahagyja.
  • Megtanultam beleengedni magam az érzésbe és nem sürgetni az orgazmust. Sőt, várni, hogy később jöjjön. S ha jön, akkor megtanultam kérni, hogy folytassa még. Megtanultam elkapni a fejét és a puncimhoz nyomni. Ez egy hónappal ezelőtt sem ment még, pedig azzal nem volt bajom, ha ő a farkára nyomja a fejem és a hajamnál fogva szopat – szeretem, ha irányít, segít, elárulja, mi a legjobb neki.
  • Megtanultam mondani: „Kérlek! Még! Ne hagyd abba!”
  • Bizony, megtanultam elélvezni a nyalásban és megtanultam kérni a folytatást orgazmus után is.

Ó, és az első nyalás után a legédesebb a nyalás. Az orgazmus utáni érzés pedig még felülmúlja az orgazmust. Méghogy a „csúcsra jutottam”! Ez ilyenkor csak egy fennsík, ahonnan jön az újabb emelkedő. De vajon mi van a második fennsík után? Na, ez még nagyon érdekelne!

Videochat-en beszélgetünk, s ő a farkát simogatja közben. Teljesen hétköznapi jelenet: engem néz, felizgul és elkezdi kényeztetni magát.

Mennyi interpretációja van ennek a jelenetnek, s az én fejemben is mennyi féle sztori tud végigfutni!

A paraszt! Igazán kivárhatná, amíg befejezzük a beszélgetést és elintézhetné privátban!” – ez ki szokott maradni nálam, de a világban könnyen előfordulhat.

Nyami! Fú, de izgató! Én sem bírok magammal.” – Ilyen sem volt még, hogy azért nyúltam volna magamhoz, mert a látvány felizgatott volna. Helyette inkább bekapcsol az „Ó, most akkor nekem is kéne„, s kvázi kötelességből csatlakozom hozzá. Pedig vele ellentétben én nem kívántam meg az önkielégítést. Még mindig nem szoktam megkívánni azt. Viszont bár ő nem kéri, én mégis úgy érzem, nekem is illik magamhoz nyúlni.

Néha undorral nézegetem: „Mit mutogatja nekem itt a farkát?” Csendben, magamban drukkolok, hogy inkább az arcát mutassa a kamerába, mert azt sokkal jobban szeretem nézni. Ó, az az élvezkedő arckifejezés! Azt imádom! Bár sokat haladtam a „Szeretem a faszt” mantrának köszönhetően, ott azért még nem tartok, hogy nagyon szívesen nézegetném bárki farkát. Az már előfordult, hogy finomnak gondoltam, de szépnek még nem. Ehhez még fejlődnöm kell. (És szeretném, úgyhogy nézegetem tovább.)

A fenti gondolat párja szokott lenni a „Ó, hogy irigylem! Milyen szép, hogy így szereti kényeztetni a saját testét, szeretgeti önmagát, s közben még szégyenérzete sincs! Teljesen fesztelen. Hogy várom már, hogy én is eljussak ebbe az állapotba!„. Merthogy egyelőre ott tartok, hogy lopva, titokban végig merek simítani a simára gyantáztatott puncimon párszor, s közben tudok örülni annak, milyen fincsi a tapintása.

Tanulási lehetőségnek fogom fel ezeket az alkalmakat. Legutóbb például már megengedtem magamnak, hogy csak nézzem őt, s közben figyeljem a gondolataimat. Mikor kérte, mutassak magamból valamit, megtettem, s arra fókuszáltam, „Ó, milyen klassz, hogy ennyire kívánatosnak tart! Biztos tényleg szép lehetek, ha ennyire odavan a testemért!” Figyelem a reakcióit, igyekszem beleképzelni magam a helyébe, csendben irigykedek, de nem erőltetek magamra semmit. Azt sem, hogy a farkát nézzem, ha az arcát is lehet. Nem KELL néznem. Semmit sem kell. „Önkielégítenem sem kell. Sem vele, sem magamban.” Igen, ez az újabb gondolat, amit meg kéne kérdőjeleznem…

A kép forrása itt.