Nézem, hogy magához nyúl…

Videochat-en beszélgetünk, s ő a farkát simogatja közben. Teljesen hétköznapi jelenet: engem néz, felizgul és elkezdi kényeztetni magát.

Mennyi interpretációja van ennek a jelenetnek, s az én fejemben is mennyi féle sztori tud végigfutni!

„A paraszt! Igazán kivárhatná, amíg befejezzük a beszélgetést és elintézhetné privátban!” – ez ki szokott maradni nálam, de a világban könnyen előfordulhat.

„Nyami! Fú, de izgató! Én sem bírok magammal.” – Ilyen sem volt még, hogy azért nyúltam volna magamhoz, mert a látvány felizgatott volna. Helyette inkább bekapcsol az „Ó, most akkor nekem is kéne„, s kvázi kötelességből csatlakozom hozzá. Pedig vele ellentétben én nem kívántam meg az önkielégítést. Még mindig nem szoktam megkívánni azt. Viszont bár ő nem kéri, én mégis úgy érzem, nekem is illik magamhoz nyúlni.

Néha undorral nézegetem: „Mit mutogatja nekem itt a farkát?” Csendben, magamban drukkolok, hogy inkább az arcát mutassa a kamerába, mert azt sokkal jobban szeretem nézni. Ó, az az élvezkedő arckifejezés! Azt imádom! Bár sokat haladtam a „Szeretem a faszt” mantrának köszönhetően, ott azért még nem tartok, hogy nagyon szívesen nézegetném bárki farkát. Az már előfordult, hogy finomnak gondoltam, de szépnek még nem. Ehhez még fejlődnöm kell. (És szeretném, úgyhogy nézegetem tovább.)

A fenti gondolat párja szokott lenni a „Ó, hogy irigylem! Milyen szép, hogy így szereti kényeztetni a saját testét, szeretgeti önmagát, s közben még szégyenérzete sincs! Teljesen fesztelen. Hogy várom már, hogy én is eljussak ebbe az állapotba!„. Merthogy egyelőre ott tartok, hogy lopva, titokban végig merek simítani a simára gyantáztatott puncimon párszor, s közben tudok örülni annak, milyen fincsi a tapintása.

Tanulási lehetőségnek fogom fel ezeket az alkalmakat. Legutóbb például már megengedtem magamnak, hogy csak nézzem őt, s közben figyeljem a gondolataimat. Mikor kérte, mutassak magamból valamit, megtettem, s arra fókuszáltam, „Ó, milyen klassz, hogy ennyire kívánatosnak tart! Biztos tényleg szép lehetek, ha ennyire odavan a testemért!” Figyelem a reakcióit, igyekszem beleképzelni magam a helyébe, csendben irigykedek, de nem erőltetek magamra semmit. Azt sem, hogy a farkát nézzem, ha az arcát is lehet. Nem KELL néznem. Semmit sem kell. „Önkielégítenem sem kell. Sem vele, sem magamban.” Igen, ez az újabb gondolat, amit meg kéne kérdőjeleznem…

A kép forrása itt.