A testem egyszerűen nem reagált.
Sokáig volt ez így.
Tudtam, hogy mit kellene tennem.
Elméletben.
Tudtam, hogy hol kellene valamit éreznem.
De amikor megérintettem magam vagy szeretkeztem, semmit nem éreztem.
Mintha egy fal választott volna el önmagamtól.
Mint amikor télen átfagysz a hidegtől… és mintha nem is a te kezed lenne, amit megérintenek.
Volt bennem vágy.
De nem a “szexuális gerjedelem” értelmében.
Nem testi, inkább valami lelki űr.
Hiány.
Vágytam a bizalmas közelségre, a melegségre, az érintésre… csak épp nem jött át.
A testem zárva volt.
Akkor még nem tudtam, hogy ez nem „hibás működés”.
Hanem védekezés.
A testem egyszerűen megtanult lezárni, elnémult, mert már nagyon régen nem élte meg, hogy biztonságban van.
Valahol mélyen megvolt nekem az a tudás, hogy a gyönyör átélésének képessége bennem is ott lakozik, csak valahogy nem érhető el.
“Lélektani okok miatt átmenetileg zárva.”– valami ilyesmit pillanthatnánk meg a táblán az említett képesség ajtajához érve.
“Hozzáférés megtagadva. Kérem konzultáljon a fejhadiszállással.” – villanna fel a rendszerüzenet, amikor a partnerem a kezét a bugyimba csúsztatja.
Döntöttem.
Elkezdtem fókuszálni erre a gyönyör témára.
Figyelni.
Napról napra figyelmet szentelni a testnek, az érzéseknek és érzeteknek, a szexről alkotott hiedelmeimnek.
Elkezdtem naplózni, önmegfigyelni, kísérletezni.
Nem teljesítménykényszerből, eredményorientáltan, hanem kíváncsiságból.
Ez lett később a Találd meg a gyönyöröd program alapja.
Egy évnyi, napi szinten végzett önmegfigyelés, rengeteg felismerés, és persze rengeteg türelem.
Nem „technikákat” gyűjtöttem.
Kapcsolódásokat.
Egyrészt mert barátságot kezdtem kötni a testemmel.
Másrészt mert rengeteg féle-fajta terápiás módszert próbáltam ki, hogy tapasztalatot és szakembereket gyűjtsek, amit másoknak is továbbajánlhatok.
Mert ki tudja, ki melyik úton keresztül jut el a felszabadult és önazonos szexuális lényéhez.
Megtanultam ezalatt az intenzív 1 év alatt, hogy ÉREZNI nem egy cél, amit el kell érnem.
ÉREZNI egy állapot, ami akkor jön, ha végre ott vagyok magamnak.
Ha megvan a kapcsolat saját magammal.
Nem mindig ment.
És akkor még nagyon elegánsan fogalmaztam…
K***a sokszor egyáltalán nem sikerült.
Voltak időszakok, amikor újra meg újra egy szemernyit sem éreztem.
Máskor meg hirtelen túl sokat.
Mit amikor az áthűlt húst hirtelen bedobják a forró olajba.
Már arról is elfeledkeztem, mit tűztem ki vágyott állapotnak, annyira meg tudtam olykor zuhanni vagy összezavarodni.
De abban biztos voltam, hogy csak jelen akarok lenni a testemben.
Megengedni és átélni, hogy az legyen, ami van.
Most is vannak hullámok.
Vannak időszakok, amikor megint nehéz kapcsolódni a testemhez és a vágyaimhoz, érzékelni.
Ma már nem ijedek meg ettől.
Tudom, hogy ez nem visszaesés, hanem a mélyülés jele.
Amikor időt kér a rendszer, hogy beépítse az eddigieket.
“Lassíts!”
És ha megvan, felkészült az újra.
Mehetünk még mélyebbre.
Tudom, hogy ez az út nem csak rólam szól.
Mert minden alkalommal, amikor újra kapcsolódni tudok magamhoz,
valahogy a világhoz is közelebb kerülök.
Hoztam is neked egy tűnődni való kérdést ennek apropóján:
Volt már, hogy újra kellett tanulnod valamit, amit azt hitted, rég tudsz?
Volt már, hogy a tested, a lelked úgy tűnt, elveszíti valamilyen képességét, vagy rájöttél, hogy nem képes valamire?
A következő bejegyzésben arról mesélek, miért tartom ennyire fontosnak, hogy a szexszel kapcsolatban ne csak vágyról, hanem sebekről, csendről és újrakezdésről is beszéljünk.
Mert nekem is innen született a küldetésem és a hivatásom is.
Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.
Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé:
