Tag Archive for: önismeret

„Nekem úgy jó, ahogy neked jó” – az üres szex előszobája

Van egy film, amit időről időre újra megnézek.

Nem különösebben nagy film.
De minden alkalommal megüt a főszereplő karaktere, mert korábbi önmagamat látom benne.

Ő Maggie Carpenter, az Oltári nő.

(Ha nem láttad a filmet, akkor is érteni fogod a bejegyzést. Ha pedig rongyosra nézted már, akkor is egy új réteget adhat neked a szexualitás kapcsán.)

A Julia Roberts által megformált Maggie Carpenter okos, szép, talpraesett és jó humorú, kisvárosi nő. Egy vasáruboltban dolgozik, remek cuccokat tervez, imádják a vevők, és sorra hagyja ott az oltár előtt a vőlegényeit.
Egy újságíró felfigyel Maggie „hazafutásainak” történetére, és elhatározza, hogy a végére jár, miért hagyja faképnél az utolsó pillanatban ez a nő a(z állítólag) szeretett férfiakat.

Oltári nő és PoliLili - az üres szex előszobája - filmes karakterek a szexualitás tükrében #1 Ébredő Szexualitás blog

Nyomoz, nyomoz, persze, közben egymásba szeretnek az újságíró meg ez a sportos menyecske, de nem is ez a lényeg.

Van egy kérdés, amit az újságíró feltett az összes oltárnál hagyott vőlegénynek:
“Hogyan szerette a tojást?”

Vőlegény 1:
“Rántottaként, sóval, borssal, kaporral, ahogy én.”

Vőlegény 2:
A kedvence a buggyantott, ugyanúgy, mint nekem.

Vőlegény 3:
“Kertészomlett, csak fehérjéből.”

Maggie az egyik férfival a buggyantott tojást szerette, a másikkal a rántottát, a harmadikkal omlettet rendelt…

És nem hazudott az ízléséről.
Hanem egyszerűen nem tudta, neki mi a kedvence.

És nem csak a tojásról nem tudott dönteni, hanem arról sem, hogy ő maga kicsoda egy kapcsolatban.

Mindig igazodott mindig felvette annak az ízlését, hobbiját, ritmusát, vágyát, akivel épp együtt élt.

Ez egy nagyon mély, és nagyon is tanult emberi minta.
És nem egy „női karakterhiba”.

A másikhoz való alkalmazkodás, a saját igényeink finom háttérbe tolása reflexesen be tud idegződni.
Belső narratívává válik.
Sokszor már gyerekként megtanuljuk:
„Akkor vagy szerethető, ha megfelelsz nekem.”

A lányokat gyakran úgy nevelik, hogy legyenek kedvesek, figyelmesek, simulékonyak.
A fiúkat meg arra, hogy ne kérjenek túl sokat, oldják meg, bírják ki. A végeredmény persze nagy eséllyel ugyanaz lesz:

testileg felnőtt emberek, akik nagyon jól tudnak igazodni másokhoz – csak önmagukkal vesztették el a kapcsolatot. 

És ez mind a párkapcsolatokban, mind a szexben eleinte „csak apró” feszengésként jelentkezik, aztán kínlódássá növi ki magát.

Ez a vég nélküli alkalmazkodás, ez nem jellemhiba.

Ez egy tanult működés.

És ez nőknél és férfiaknál ugyanúgy jelen van – csak más szavakkal mesélik el:

“Belemegyek a szexbe akkor is, amikor a testem még nincs készen rá.”

”Akkor van együttlét, amikor a párom szeretné.”

“Azt csinálom, amiről tudom, hogy neki fontos – és közben azon tépelődöm, vajon elég jó vagyok-e neki.”

”Eljátszom a nyögéseket, a reakciókat, mert látni akarom rajta, hogy elégedett.”

”Eljutok az orgazmusig, de nem érzek igazából semmit utána – mintha nem is erre vágytam volna…” 

Ezeket konkrétan a klienseim szájából idéztem most neked.

Szóval ez a „Maggie Carpenter” jelenség egy tanult hozzáállás a párkapcsolathoz, a vágyhoz, az együttlétekhez.
Ez egy stratégia az elfogadásért és a szeretetért.

És ez az egész kívülről úgy tűnik, mintha minden rendben lenne.
Működik.
Nem „rossz”.

Csak éppen nem igazán szól arról, aki benne van.

A film egyik érzelmi csúcspontján az újságíró még a fejéhez is vágja Maggie-nek, hogy „maga annyira elveszett, hogy még azt sem tudja, milyen tojást szeret!!!”.

És ez a szép, okos, különleges nő meghökken.
Maggie nem hisz a fülének.
Nem akarja hallani.
Rákontráz:

“Ezt hívják változó ízlésnek!”

Ott a pont…
Persze csak akkor, ha a hirtelen felindulásból elkövetett önámítás bónusz pontot érne…

Na de nem lövök le több poént, érdemes megnézni a filmet ezzel a szemüveggel, amiről most mesélek. Nagyon tanulságos.

Ha ez a „nekem úgy jó, ahogy neked jó” rátelepszik a szexre, akkor az eredmény hosszútávon az, amit biztosan szeretnél elkerülni:
hogy a szex üressé és feladattá válik számodra.

Pedig megúszhatod, hogy idővel ide juss, hogyha nem spórolod ki magad a vágyaiddal, a kíváncsiságoddal, a saját érzéseiddel a szeretkezésből. 

Bárcsak a megfelelés helyett azt tanultuk volna meg, hogyan legyünk kapcsolatban a saját testünkkel, a saját vágyunkkal, a saját ritmusunkkal… 

A film végén az az út, amin Maggie elindul nagyon hasonló ahhoz, ami a Találd meg a gyönyöröd programom alapja.
De, ahogy ígértem, nem lövök le több poént és a végkifejletet sem, nézd meg 😉

Ha én írhattam volna meg a film legutolsó jelenetét, akkor Maggie – miután megtalálta a benne élő gyönyörteli, sugárzó, önazonos nőt – leülne a szeretett férfival egy konyhaasztalhoz, két bögre kávéval, egy kissé feszengve, kicsit nevetve azon, hogy „oké, akkor most végre kimondjuk”.

Azt mondaná:
„Képzeld… most már nemcsak azt tudom, milyen tojást szeretek. Hanem azt is, mikor esik jól, hogy megérints, mikor nem, mitől zár be a testem, mitől nyílik meg.”

És előkerülnének a pároknak készített Nyíltan a szexről kártyák is, hogy egymást jobban megismerve mélyülhessen köztük az intimitás.
Olyan kérdésekkel, amik segítenek kimondani azt, amit eddig eszünkbe sem jutott a nagy alkalmazkodósdiban.
Olyan szavak hangoznánk el, amik valódi intimitást és önfeledt szexuális életet teremtenek.

A következő levelekben hozok még filmes tükröket és karaktereket.
Mert van, hogy egy jelenet vagy szereplő segít rálátni arra, miben vagyunk és segít kapcsolódni saját énrészeinkhez és vágyainkhoz – ezen keresztül pedig a partnerhez is.

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.


Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé:

Igen, ezt akarom!
/Szerző:

„Nem kívánom a szexet, és szégyellem magam ezért” – innen indult Zsófi

„Mintha nem működne a testem.
Nem kívánom a szexet, nem izgulok fel, és rettenetesen szégyellem magam ezért.”

Zsófi mondatait idéztem, amik nemrég hangzottak el az egyéni konzultációnkon.

Ahogy mesélt, hallottam, ahogy próbálja visszanyelni a könnyeit.
Elmondta nekem, hogy nagyon szeretné visszanyerni az „egykori önmagát”: azt a nőt, aki még tudott vágyni, nedvesedni, megnyílni a párja előtt.

De minden próbálkozása mögött ott van a félelem, hogy megint nem fog működni.

– Jól értem, hogy nem reagál a tested az érintésre, nem érzel izgalomra emlékeztető fizikai érzeteket? – kérdeztem tőle.

– Igen, de miért történik ez velem?! – csattan fel fájdalommal kevert indulattal a hangjában.

– Szeretnéd érteni, mi történik a testedben, hogy változtathass, mert félsz, hogy elveszíted a párod, ha ez így folytatódik még egy ideig?

– Igen… – jött a válasz mostmár fojtott hangon.

– Tegyük fel, hogy a tested nem romlott el, és tudja, mi kell neki.
Mi van, ha csak pihenésre vágyik?
Ha a tested nem ellened dolgozik, nem akar rosszat sem neked, sem a párodnak, hanem neked akar jót azzal, hogy a  visszavonulást”, a nyugalmat választja, nem a szexet?

Csend lett egy időre.

Zsófi sokáig csak nézett maga elé. 

Aztán halkan annyit mondott:

– Lehet, hogy tényleg elege van abból, hogy mindig csak a munka van. Hogy mindig csinálni  „kell” valamit.

Megindultak a könnyei, nagyokat sóhajtott, még néha fel is nevetett, miközben ecsetelte, mi mindentől ilyen iszonyúan fáradt.
Rámutattam, hogy így talán mégsem olyan furcsa, hogy a teste mindössze annyira képes egy hosszú melós nap után, mint egy székkarfán felejtett, magányos, kinyúlt kötött pulóver.  

Ez volt az a pillanat, amikor elkezdett másképp nézni a testére.

Elindult onnan, hogy szervízelésre szoruló hibás árucikként tekintett magára, amit „meg kell javítani”, oda, hogy élő, érző, bölcs részeként gondoljon rá, aki jelez és őérte van.
És ha megkapja, amire szüksége van, pihenést, biztonságot, törődést ad neki, akkor lassanként újra elkezdhetnek felébredni az érzékei is. 


Még egy hónapig csak beszélgettünk az alkalmainkon, erősítettük ezt az új szokást, hogy figyelembe veszi a teste üzeneteit, jelzéseit.
Aztán amikor sikerült beépítenie a heti rutinjába a „testszerető” gyakorlatokat, amiket kapott tőlem, ajánlottam neki a Jóni kurzust következő lépésnek.

Így vezettem elő a javaslatom neki:

„Ez nem csak a G-pont felébresztéséről szól.

Inkább arról, hogy hogyan tudod újra meghallani a tested valódi, belső hangját. Az apró jeleit, érzéseit, rezdüléseit. Hogyan tudsz figyelni, és közben  teljesítménykényszer nélkül hagyni, engedni, hogy az legyen, ami van. Ha izgalom, és gyönyör, akkor az, ha közömbös érzés vagy zsibbadtság, akkor az. Mert a virág sem azért nyitja ki a szirmait, mert kényszeríti rá bárki. Hanem mert eljön az ideje. Ezt a fajta figyelmet tudod megtanulni megadni magadnak a kurzus útmutatásán keresztül..”

Néhány héttel később kaptam tőle egy e-mailt, amiben úgy írt az egyik sikerélményéről:

„Tegnap, a 2. meditáció közben csak a légzésemre figyeltem, és valahogy mégis könnyebb lett. Nem történt semmi különös, de a végén elmosolyodtam. Melegséget éreztem. Bizalmat. Olyan volt, mintha egy régi ismerős, akivel olyan jó újra találkozni megölelt volna. És azt mondta volna: rég láttalak, de jó, hogy itt vagy!”

Ilyenkor mindig elérzékenyülök.

Tudom, hogy ezek a csendes percek eszméletlen fontosak. Ilyenkor végre nem akarunk semmit, csak együtt vagyunk saját magunkkal a testünkkel. Újra megvan a kapcsolat.

És így az „ottfelejtett pulóverből” újra egy illatos, mosott-szárított, kényelmes viselet lesz. 😉

Ez a kurzus nem csak technikákról szól.
Ez a kurzus arra tanít, hogyan kapcsolódj a testeddel, és hogyan legyél jelen az éppen aktuális érzeteidnek – mert ez az út vezet az egyre gyönyörtelibb tapasztalásokhoz.
Olyanokhoz, amiket akár még elképzelni sem tudsz, mert sosem volt benne részed:
https://ebredoszexualitas.hu/joni-kurzus/

A következő bejegyzésben Dóri történetét hozom majd, aki elmeséli, miért nem hajt már az orgazmusra.


Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.


Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé:

Igen, ezt akarom!

/Szerző:

„Nem kell semmit érezned.” – így keresem a G-pontom

Hiába tudtam, hogyan kell, mégis nehéz volt kapcsolódnom a testemhez.

Amikor elindítottam az Ébredő Szexualitás blogot, az első bejegyzésem arról szólt, hogy megtanultam önkielégíteni.
Akkor azt hittem, ez egy lezárt történet, „pipa, ezzel meg is volnánk”.

Aztán az évek során újra meg újra szembesültem vele, hogy ez nálam nem ilyen egyszerű menet.

Voltak időszakok, amikor teljesen természetesen jött, és voltak, amikor egyáltalán nem ment. Tudtam gyönyört átélni, amikor az aktuális párommal szeretkeztünk, aztán volt olyan is, mintha megszakadt volna az összeköttetés: semmit sem éreztem.

Amikor Ildikóval együtt vettük fel a Jóni-kurzus oktatóvideóit, újra előjött ez a nehezen-kapcsolódás.

Megint ott volt bennem az a belső nyomás, hogy most valamit éreznem kellene.
Hogy most már „illene” felizgulni, eljutni valami „magasabb szintre”.
Valaminek át kellene törnie.
Látványosan.

És ezzel az állandó elvárással, ezzel a belső hajszolással satuba szorítottam magam.

Ez pontosan azt vette el, amiért az egészet csináltam volna: a kíváncsiságom, a játékosságom, a felszabadultságom.

Ildikóval sokat beszélgettünk erről, amiből ez a mondat olyan volt, mintha végre észrevettem volna egy fényreklámot az autópályán, ami mindig is ott volt:


„Nem kell semmit érezned.
Csak figyeld meg azt, ami van.”


Ez elsőre fura volt.
Addig a pontig mindig azt hittem, hogy a cél az, hogy történjen valami.

Elkezdtem tényleg csak figyelni, és nem követelni magamtól.

És valami apránként mocorogni kezdett bennem.
Mintha újra meghallottam volna a testem hangját.
Távoli volt még, és nehezen kivehető, de egyértelműen beszélt hozzám.

Nem mindig reagált úgy, ahogyan én azt elképzeltem.

De amikor nem ítéltem meg, hanem hagytam, hadd legyen úgy, ahogy van, egyszer csak elindult bennem valami puhaság.
És ez nem feltétlenül gyönyörérzés volt, inkább egyfajta „megvan a kapcsolat”.
Mintha végre szövetségre léptünk volna a testem meg én.

Szóval igen, a Jóni-kurzus nekem nem csak arról szól, hogy keresem a G-pontom, és végre megtalálom (ami amúgy tényleg hatalmas felismerés – meg csodálatos, finom érzés, és tudatosan tudom használni a szexben is).

Hanem arról is, hogy megtanulok jól lenni ott, ahol épp vagyok.
Hogy nem kell mindig éreznem valamit.
Nem kell „produkálnom” az izgalmat, a gyönyört.
Teljesen elég az, ha jelen vagyok.

És ez a felismerés nemcsak az önmagam érintésében változtatott meg valamit, hanem az egész életemben.
Változott az, ahogyan tapasztalok a testemben partnerszex közben, a párkapcsolatomban és tök hétköznapi testi élményeimet is — szóval mintha letöltöttem volna a Lili 2.0 rendszerfrirssítést.

Imádom.

Most lehet azt mondod, hogy „dehát tényleg nem történik semmi, amikor nem érzek”.
Én csak annyit kérdeznék: „biztos ez?”, „tényleg így van?”

Szóval nézzünk a mélyére: ha benned is az a gondolat, hogy nem érzek semmit, akkor itt van pár kérdés, ami segít ennek a mélyére ásni:

Gyönyört nem érzel, vagy semmit sem? 

Vagy inkább úgy fogalmaznál, nem „elég nagy” az élvezet, az izgalmi szint? 

Nem ott érzel valamit, ahol szerinted kellene, hanem máshol? 

Vagy félsz, hogy nem fog sikerülni az orgazmus? Esetleg nem úgy, ahogy szeretnéd?

Figyeld meg, honnan szól ez a hang, ez a mondat.
Melyik testrészed mondja?
És mit üzen még neked?

Engem például ezek a kérdések indítottak el abban, hogy ne teljesítsek, hanem kapcsolódni tudjak az ágyban.

Ezek a gyakorlatok pedig megtanítottak, hogyan tovább lépésről lépésre a testem, konkrétan a puncim és a G-pontom felébresztése felé:
https://ebredoszexualitas.hu/joni-kurzus/
 
A következő bejegyzésekben arról írok majd, miért olyan fontos az önkielégítés mint önismereti út.
Elmesélem, hogyan segíthet abban, hogy a szex ne megfelelésből történjen, hanem felszabadultan.
És még azt is elmondom, hogyan tudsz ebből a kapcsolódásból a párkapcsolatban is új erőt meríteni.


Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.


Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé:

Igen, ezt akarom!

/Szerző:

Nem könnyű, de annál inkább megéri a szexről tanulni

2015 —> 2025

Tíz év alatt az álnéven író szexblogger váratlan index.hu-s berobbanástól —> a szexológusi képzettség megszerzésén át —> az online szexedukációig.

Lelkesen nekifutva onnan, hogy „szexedukáció minél több felnőttnek, szakértőktől”.
Majd egyre elmélyültebben kutatva és dolgova saját online tudásanyagok fejlesztésén.

Megérkezve oda, amit most el sem hiszek:
megszületett valami, ami decemberben felteszi az í-re a pontot.

Konkrétan a kezedben tarthatod majd az eredményét.

És nem állok meg, mert ez az első 10 év csak a bemelegítés volt – a minden porcikát átmozgató, elég alapos fajtából.

Végig ez az üzenet lebegett a szemem előtt és dobogott a mellkasomban:
hogy a szex végre feszültségforrás helyett örömforrás legyen.

Ne kelljen többé szerepet játszani, megfelelni, „hozni a formát”, hanem lehessen benne levegőt venni, ellazulni, kapcsolódni, szárnyalni.

Szeretem ezt a munkát.

Mindazzal együtt, hogy a szex témát bolygatni kockázatos.
Akár a saját önismereti utamra gondolok, akár a szexedukációs tevékenységemre – nem könnyű, egyik sem.

Például azért sem, mert hangzatos lett ma puffogtatni az „engedd el!” meg „lépj már tovább!” mondatokat.

„Csak annyit kell tenned, hogy abbahagyod, nem csinálod tovább azt, ami gátol”.

CSAK – egy apró módosítószócska, lehelet finomsággal odapöttyintve a mondat elejére.

Végülis pont ilyen egyszerű levetkőzni és meghaladni az évtizedes, mélyre bevésődött, reflexes működéseket a szex terén, amiktől szenvedünk. (Vagy azokat, amikről halványlila fogggggalmunk sincs, hogy produkáljuk.)

Csak el kell őket engedni, let it go, nem?

…

Ja, NEM!
Egy lóóó……pikuládét.

Ha ez olyannyira egyszerű lenne, türelmes pénztárosok csippantgatnák le az árut a futószalagnál, fütyörésző gondnok bácsik söprögetnék a lépcsőházak előtereit, a 7-es busz sofőrjei nem lennének sűrű anyázás áldozatai, és bármikor kedélyesen cseveghetnének két megállót a 4-es metró random utasai.

Kisimultabb és biztonságosabb érzés lenne egy ilyen világban élni, az biztos.

Szóval egyáltalán nem megy csettintésre, hogy olyan emberré váljunk, aki gyönyörrel telve élvezi önmaga és a partnere testét. Azzal a hétköznapi természetességgel, mint ahogy a szombat reggeli nyújtózkodást az összegyűrt ágyban.

De.

Viszont.

Mindemellett.

Az a tapasztalatom magammal és kliensekkel is, hogy kis lépésekre osztva, biztonságos közegben tanulva, rendszeresen fókuszálva a témára messzire el lehet jutni:
szégyennel terhelt és vágyhiányos szexuális életből kiindulva is lehet részünk felszabadult és örömteli szeretkezésekben.

Újra.
Vagy életünkben először.
Ki honnan indul.

Azért választottam a szexről való oktatás formájának az online előadásokat és kurzusokat, mert itt pont a szexuális életed azon összetevőit kezdheted el felszámolni, amelyek napi szinten bosszúságot vagy akár fájdalmat okoznak.

Az online tér anonimitást ad, ami segít elindulni – először akár csak hallgatni a témáról anélkül, hogy bárki tudná rólad, hogy ezzel foglalkozol. Ez biztonságot ad.

A módszertannal, amit pedig ezalatt az évtized alatt kifejlesztettem, lépésről lépésre tudsz tanulni a szexről – olyan tempóban venni a lépcsőfokokat, ahogy neked most belefér és befogadható.

És NE hidd el nekem.
Próbáld ki te magad!

Csak meghallgatod a tudásanyagaimat, és figyeled, ahogyan finoman megmozdulnak a benned lévő ösztönös és megtanult dolgaid a szexszel kapcsolatban.

Ezek a kurzusok nem terápiás ülések – mégis olyan hatással bírnak, amiket sokan terápiában szoktak megélni.

A tartalmaim önismereti folyamatokat indítanak be.

  • Felismeréseket, megértéseket hoznak, például arról, miért került takaréklángra a libidó.
  • Átkereteznek korábbi élményeket, élethelyzeteket, például amikor nehéz volt kapcsolódni a partnerhez, vagy amikor épp jól működött a szex, csak nem tudni miért.
  • Csökkentik a szégyenérzetet, a szorongást, amit valaki mondjuk a saját teste vagy az orális szex iránt érez.
  • És igen gyakran javítják a párkapcsolaton belüli kommunikációt is.

Nem vagyok gyógyító.

Amit tudok adni, azok eszközök ahhoz, hogy értő és érző módon figyelj magadra és a partneredre.

Amikor pedig megtörténik, hogy így kapcsolódsz, először magadhoz, aztán a másik félhez is, annak sokszor nagyon mély, felszabadító hatása van.

Ha ilyen figyelemmel olvasod a következő kérdéseket is, öledbe hullhatnak újabb értékes felismerések.
Kincsvadászatra fel:

Neked mi az a mai szexuális életedből, amire a 10 évvel ezelőtti önmagad még csak vágyakozott? Van ilyen?

Ha most visszanézel az elmúlt éveidre, mi az, ami benned már ébredni kezdett?
Mi az, amit szeretnél, ha a következő évben végre felszabadulna benned?

Kíváncsi vagyok a célodra, mesélj!
Ha megírod nekem válaszüzenetben, azzal még jobban nyomatékosítod saját magad számára is, amit kitűzöl.

Én ha valamit megtanultam az elmúlt 10 évből, az az, hogy a szexuális felszabadulás nem luxus, hanem egyfajta otthonosság a testünkben.
Enélkül konkrétan fárasztó és sivár élni.

Az otthonosság révén sokkal könnyebb kapcsolódni, szeretni és gyönyört átélni.

Köszönöm, hogy veled ünnepelhettem a 10. születésnapom, mint zászlóvivő a felszabadult szexualitásért. 

Már készülök a következő levelekkel, amikben a szem sem marad szárazon.
Aztán lapozunk egy jóóóóó nagyot, mert mindjárt itt a december meg az év vége, és jól meg foglak lepni.
A virtuális konfetti ágyú már a csapatom mapparendszerében várakozik betöltve. 🙂

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.


Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé:

Igen, ezt akarom!

/Szerző:

8 évesen kezdtem a pályám – szexuális abúzustól a hivatásig

Azt mindig is tudtam, hogy gyerekként átlépték a határaimat.
Szexuális értelemben.

Nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget:
“Ez nem akkora dolog, végülis csak egy kis apróság történt.”

Nagyon sokáig úgy gondoltam, nincs ez rám hatással úgy istenigazából.

Akkor kezdett valami derengeni, amikor másnak meséltem erről és láttam az arcokon visszatükröződni:
“Te jóóó ég… ez borzasztó.”

Elkerekedett szemek, nehéz sóhajok.

Aztán több mint 20 évvel a történtek után értettem meg, hogy ez az “apróság” alapjaiban határozta meg a működésemet a párkapcsolatban és a hálószobában is.

Nem írok erről részleteket, mert nem a történet a fontos, hanem az, hogy milyen mélyen formálja az életünket, ha nem érezzük biztonságban magunkat a testünkben.

Ha elolvasnád, itt írtam róla részletesebben.

A kutatások szerint minden negyedik nő él át valamilyen formájú gyermekkori szexuális bántalmazást.

Ez nem statisztika, hanem valóság.

Ezek az élmények átalakítják a testtel, vággyal, közelséggel való kapcsolatot.

Sok nő emiatt nem tudja kimondani, mit szeretne az ágyban — mert például gyerekként azt tanulta meg, hogy nem szabad beszélni róla.

Ezért is érzem annyira fontosnak, hogy legyen szó a sebekről és a liliomtiprásról is.

A saját történetemet a szexuális abúzusomról is azért mesélem el, hogy láthasd egy hús-vér példán keresztül, milyen együtt élni az utóhatásaival.
És biztosítalak arról:

normális, hogy akár egy több évtizeddel ezelőtt történt trauma még mindig nagy hatással van a jelen életedre.

Én tapasztalom, a mai napig előjön és be tud kúszni.
Amikor azt érzem, hogy béna vagyok, hogy már megint nem megy – az mind visszavezethető oda, az abúzushoz.

És ezt nem könnyű vagy nem is nagyon lehet hétköznapi logikával összekötni.
(Eleve nem is ezzel a logikával gyártja le az agyunk, hogy a szexuális visszaélésre vagy erőszakra úgy reagál, ahogy.)

Szóval nem azért mondom el az én történetem, hogy bárkit sokkoljak.

Nem.

Inkább azért, hogy végre meg lehessen válni a szégyen terhétől.

Hogy ki lehessen mondani: „nem az én hibám volt, ami történt. Sajnos nem vigyáztak rám, én pedig még nem tudtam magamra vigyázni.”

Azért is hozom szóba a nehézségeket, hogy hozzátegyem azt is:
nem csak a vég nélkül újrafutott körök vannak.
Fájdalmas-dühös könnyek, szomorúság, lemondás, “elromlottam, és nem látom, hogyan lesz ez valaha is jobb.”

Van élet, van vágy és öröm, van kapcsolódás a szexuális abúzus után is.

Szóval az útkeresésem alakult át a hivatásommá.

Miközben próbáltam a szexhez és a saját testemhez fűződő viszonyom megérteni, átírni, új jelentést adni neki.

Mindeközben pedig írtam a blogot.

És egyre többen jeleztek vissza, hogy az, amit a bejegyzéseimben “kimondok”, nekik is segít.

De nem azért, mert ugyanazt élték át, mint én.

A történetem által felismertek valamit a saját csendjükből.
A saját 7 pecsétes titkaik bekopogtattak a hátsó agyukból és figyelmet kértek.

Ezek miatt értettem meg, hogy ez az egész nem csak rólam szól.

Hogy amit tanulok, élek, megfogalmazok, az másoknak dobbantó is lehet.

Kezdőlöketet kaphatnak ahhoz, hogy merjenek továbblépni és egyre felszabadultabban, szégyen és gátlások nélkül járni a saját szexuális életútjukon.

Neked van olyan történeted, amiről sokáig azt hitted, csak fájdalmat hozott, és most már látod, hogy közben erőt, megértést vagy akár új képességeket is adott?

A következő bejegyzésben elmesélem, hogyan találtam meg a szexedukáicóban a hangomat, és hogyan kezdett férfiakról és nőkről, a vágyról és az önazonos szexualitásról szólni.

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.


Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé:

Igen, ezt akarom!

/Szerző:

Fagyott húsból a gyönyörteli test felé

A testem egyszerűen nem reagált.

Sokáig volt ez így.

Tudtam, hogy mit kellene tennem.

Elméletben.

Tudtam, hogy hol kellene valamit éreznem.

De amikor megérintettem magam vagy szeretkeztem, semmit nem éreztem.

Mintha egy fal választott volna el önmagamtól.
Mint amikor télen átfagysz a hidegtől… és mintha nem is a te kezed lenne, amit megérintenek.

Volt bennem vágy.

De nem a “szexuális gerjedelem” értelmében.
Nem testi, inkább valami lelki űr.

Hiány.

Vágytam a bizalmas közelségre, a melegségre, az érintésre… csak épp nem jött át.

A testem zárva volt.


Akkor még nem tudtam, hogy ez nem „hibás működés”.
Hanem védekezés.

A testem egyszerűen megtanult lezárni, elnémult, mert már nagyon régen nem élte meg, hogy biztonságban van.
Valahol mélyen megvolt nekem az a tudás, hogy a gyönyör átélésének képessége bennem is ott lakozik, csak valahogy nem érhető el.

“Lélektani okok miatt átmenetileg zárva.”– valami ilyesmit  pillanthatnánk meg a táblán az említett képesség ajtajához érve.

“Hozzáférés megtagadva. Kérem konzultáljon a fejhadiszállással.” – villanna fel a rendszerüzenet, amikor a partnerem a kezét a bugyimba csúsztatja.

Döntöttem.

Elkezdtem fókuszálni erre a gyönyör témára.

Figyelni. 

Napról napra figyelmet szentelni a testnek, az érzéseknek és érzeteknek, a szexről alkotott hiedelmeimnek.


Elkezdtem naplózni, önmegfigyelni, kísérletezni.

Nem teljesítménykényszerből, eredményorientáltan, hanem kíváncsiságból.

Ez lett később a Találd meg a gyönyöröd program alapja.

Egy évnyi, napi szinten végzett önmegfigyelés, rengeteg felismerés, és persze rengeteg türelem.
Nem „technikákat” gyűjtöttem.

Kapcsolódásokat.

Egyrészt mert barátságot kezdtem kötni a testemmel.
Másrészt mert rengeteg féle-fajta terápiás módszert próbáltam ki, hogy tapasztalatot és szakembereket gyűjtsek, amit másoknak is továbbajánlhatok.

Mert ki tudja, ki melyik úton keresztül jut el a felszabadult és önazonos szexuális lényéhez.

Megtanultam ezalatt az intenzív 1 év alatt, hogy ÉREZNI nem egy cél, amit el kell érnem. 

ÉREZNI egy állapot, ami akkor jön, ha végre ott vagyok magamnak.

Ha megvan a kapcsolat saját magammal.

Nem mindig ment.


És akkor még nagyon elegánsan fogalmaztam…
K***a sokszor egyáltalán nem sikerült.


Voltak időszakok, amikor újra meg újra egy szemernyit sem éreztem.

Máskor meg hirtelen túl sokat.
Mit amikor az áthűlt húst hirtelen bedobják a forró olajba.

Már arról is elfeledkeztem, mit tűztem ki vágyott állapotnak, annyira meg tudtam olykor zuhanni vagy összezavarodni.

De abban biztos voltam, hogy csak jelen akarok lenni a testemben.
Megengedni és átélni, hogy az legyen, ami van.

Most is vannak hullámok.

Vannak időszakok, amikor megint nehéz kapcsolódni a testemhez és a vágyaimhoz, érzékelni.

Ma már nem ijedek meg ettől.

Tudom, hogy ez nem visszaesés, hanem a mélyülés jele.
Amikor időt kér a rendszer, hogy beépítse az eddigieket.

“Lassíts!”

És ha megvan, felkészült az újra.
Mehetünk még mélyebbre.

Tudom, hogy ez az út nem csak rólam szól.

Mert minden alkalommal, amikor újra kapcsolódni tudok magamhoz,
valahogy a világhoz is közelebb kerülök.

Hoztam is neked egy tűnődni való kérdést ennek apropóján:

Volt már, hogy újra kellett tanulnod valamit, amit azt hitted, rég tudsz?

Volt már, hogy a tested, a lelked úgy tűnt, elveszíti valamilyen képességét, vagy rájöttél, hogy nem képes valamire?

A következő bejegyzésben arról mesélek, miért tartom ennyire fontosnak, hogy a szexszel kapcsolatban ne csak vágyról, hanem sebekről, csendről és újrakezdésről is beszéljünk.

Mert nekem is innen született a küldetésem és a hivatásom is.

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.


Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé:

Igen, ezt akarom!

/Szerző:

A túl szexi lány

Amikor elindítottam az Ébredő Szexualitás blogot, tele voltam lelkesedéssel.

Rengeteg pozitív visszajelzés jött:
“végre valaki nyíltan beszél a szexről.”


Untam és kiakasztott már, hogy ha erről a témáról szó esik, az emberek inkább lehalkítják a hangjukat, elviccelik, vagy szégyenkezve keresnek egy másik témát.

Én viszont azt akartam, hogy végre nevén lehessen nevezni a dolgokat.

Nem akartam virágnyelven beszélni, sem ködösíteni.

Azt akartam, hogy kimondhassunk kertelés nélkül olyanokat, mint: 

punci 

szopás

nyalás 

gyönyör

maszti

És még folytathatnám a sort jóóóó hosszan.

Hogy mindezek kimondása ne legyen bántó, ne legyen sok, hanem természetes.

Azt akartam, hogy a szexualitásról lehessen beszélni úgy, mint az evésről vagy a légzésről.

Az élet természetes részeként.

Csakhogy az elején ez nem mindig sikerült.


A blogomhoz „túl szexi” erotikus képeket választottam illusztrációnak, a videóimban pedig annyira direkt módon fogalmaztam, hogy sokakat “megrémítettem”.
Nem a tartalommal, hanem a közönségesnek ható megfogalmazás miatt.

A fentebbi gondolatom mentén szándékosan köznyelvi kifejezésekkel beszéltem a szexről – csakhogy ezzel a hatás sajnos nem könnyed és emberközeli, hanem útszéli lett. 

Emlékszem, az egyik videómnak az volt a címe, hogy „A szopásról az erdőben.”

Az, ahogyan az erdőben a furulyázásról meséltem, számomra egy mélyen önreflexív, önismereti tartalom volt.

Arról szólt, hogyan fedezem fel kíváncsisággal és nyitottsággal az orális szexet.
A játékosság volt benne a legfontosabb, meg hogy kövessem azt, ami nekem jó, amit éppen az adott pillanatban szívesen teszek.

De sokan meg sem hallották, miről beszélek.

Megálltak a címnél, vagyis a szókimondó mivoltánál — és összerezzentek.
Zavarba jöttek, vagy támadóan és felháborodottan reagáltak.

Akkoriban ez nagyon bántott.

Úgy éreztem, félreértenek, és ez nagyon igazságtalan.
Hiszen én csak őszinte akartam lenni.

De ma már tudom: az őszinteség és a nyíltság nem feltétlenül ugyanaz.


A gyógyító beszéd nem attól lesz hatásos, hogy hangos.
Hanem attól, hogy oda tud érni azokhoz a fülekhez, akiknek a legnagyobb szüksége van rá.

Azóta megtanultam finomabban, diszkrétebben fogalmazni.

Nem azért, mert szégyellem, amit mondok, hanem mert nem akarom kizárni azokat, akiknek pont ezekről a dolgokról a legnehezebb hallani.

A szexről lehet beszélni olyan érzékenységgel is, amitől bátor, valósághű, felszabadító és ugyanúgy nyílt lesz a kommunikáció.

Ma már úgy látom, hogy a szexualitásról való beszéd és maga a szex erős párhuzamot mutat.


Nem a hangerő a lényeg, hanem a kapcsolódás.


Nem az a lényeg, hogy mennyire botránkoztatunk meg vele embereket, hanem hogy mennyire vagyunk jelen, és mennyire tudunk figyelni arra, aki velünk van benne – akár az aktusra gondolok, akár a szexről való őszinte beszélgetésre.

Az Ébredő Szexualitás kezdetekor ezeket még nem tudtam.

Csak azt éreztem, hogy muszáj felszólalni ebben a témában tabuk nélkül.
Ma már úgy látom, hogy: nem muszáj ezt tenni.
DE érdemes.

Mert amikor tapintattal, szeretettel, emberien beszélünk róla,
akkor nemcsak szavakat mondunk ki,
hanem ajtókat is nyitunk.

(Apropó! Még nem is sejted, de pont nagy-nagy munkában vagyok, hogy a kezedbe adhassak valamit nemsokára a szexről való őszinte beszélgetésekhez…)


Te mikor tapasztaltad, hogy elég csak önmagadat adnod?

Hogy nem kell harsánynak vagy tökéletesnek lenned ahhoz, hogy mások valóban megértsenek téged?


Csakhogy némi önismereti kérdést is hagyjak itt gondolkodnivalónak. 😉

A következő bejegyzésben arról mesélek, hogyan tanultam meg életemben először igazán érezni.

Elmesélem azt is, hogyan született meg a Találd meg a gyönyöröd program,
és mit adott nekem az, hogy végre valahára megtanultam figyelni a testemre.

37 évesen.

De hát jobb később, mit soha. 😉

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.


Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé:

Igen, ezt akarom!

/Szerző:

Boldog 10. szülinapot, Ébredő Szexualitás!

Tíz évvel ezelőtt, ezen a napon elindítottam az Ébredő Szexualitás blogot.
2015. október 25., a “második szülinapom”.

Annó nem szakértőként vagy szexedukátorként kezdtem írni.

Csak egy nőként, aki szerette volna élvezni a szexet.

10 évvel ezelőtt ez nem igazán ment.

Nem azért feküdtem le az akkori párommal, mert vágytam rá, hanem mert meg akartam felelni.
Úgy voltam vele: ha már én nem tudom, hogyan lehet ez nekem jó, legalább a páromnak legyen az.

Legalább ő ne érezze, hogy velem valami baj van.

Persze legbelül ott motoszkált bennem egyfajta vágy.

Nem az, hogy „jobb” legyek az ágyban.

Hanem hogy végre ÉREZZEK valami JÓT.
Annyit éreztem, hogy a testemben lenni olyan “idegen” érzés.
Mintha nem lenne köztem és a altestem között kapcsolat.

Azt akartam elérni, hogy a szex többé ne feszültségforrás legyen, hanem valami, ami összeköt, feltölt és életre kelt.

*Ez volt az én vágyott állapotom.*

Emlékszel, pont amiről az elmúlt bejegyzésekben is beszéltem: egy következő lépcsőfok onnan, ahol aktuálisan tartottam – valami új irány felé.

Nem is tudtam, pontosan hogy kellene odáig eljutni.
Csak azt éreztem, hogy nem akarok tovább így élni.

Ebből a vágyból, ebből az elszánásból született meg minden:
az önismereti utam, a terápiás folyamatom, és maga a blog is.

Az első bejegyzésem arról szólt, hogy megtanultam önkielégíteni.
De nem mint egy szexuális technikát, hanem mint egy belső áttörést.


Arról a pillanatról írtam, amikor először engedtem meg magamnak, hogy gyönyört érezzek.

Nem másért, nem valaki kedvéért – hanem saját magamért.

Az Ébredő Szexualitás akkor még nem volt több, mint egy személyes “szexnapló”.
(Persze nem arról írok, hogy kivel, hányszor. Hanem hogy mit éreztem, mi mozdult meg bennem.)

De nekem egy új élet kezdete lett.
Segített befelé figyelni, jobban érteni magam, megengedőbben, kedvesebben bánni saját magammal.

Akkor még sanda sejtelmem sem volt, hogy ebből egyszer hivatás lesz.
Csak azt, hogy végre elkezdtem ébredni.

Bár nagyon lassan és fokozatosan, de elkezdett lélegezni az érzéki részem.

A következő bejegyzésekben mesélek majd arról, hogyan alakult tovább ez az út:
milyen mellékvágányokra tévedtem menet közben, mit tanultam magamról, és hogyan formálódott bennem lassanként az, amit ma tanítok.

Addig is tehetsz vele újra egy kísérletet – ahogy arra az elmúlt 1 hónapban is buzdítottalak:

Képzeled el a saját vágyott állapotodat –

“milyen lenne az a szexuális élet, amit szívesen élnék nap mint nap?”

(Tudod, az alábbi lista tök jó irányokat ad ehhez:
https://ebredoszexualitas.hu/blog/az-igazan-jo-szeretkezes-17-szempontja/)

Én is ezzel a kérdéssel kezdtem 10 éve…

Folyt. köv.! 🎂

U.i.: A következő bejegyzésben mesélek arról, miért lett “túl szexi” az eleje ennek a történetnek – és hogyan tanultam meg érzékenyen, tapintattal, mégis nyíltan beszélni a szexről.

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.


Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé:

Igen, ezt akarom!

/Szerző:

Az unikornis a mesében, a jó szex a hétköznapokban él

Az előző bejegyzésben tettünk némi kitekintést a szexfókuszú művészettetárpia világába Saci meztelen páros montázsával.

Most folytassuk a méltán sokat emlegetett listával.

Kéznél van a lefirkantott vagy kinyomtatott példányod az igazán jó szeretkezés 17 szempontjáról?

Megvárom, amíg előkapod.
(Ha még nem találkoztál vele, itt találod.)

…

Megvan? 

Mit jelöltél be annak kapcsán, hogy
– “ezt és ezt meg szoktam élni a szexben”,
– “ezt meg ezt még hírből sem ismerem”,
– “azt meg amazt pedig bárcsak megtapasztalhatnám”?

Eltelt több, mint 3 hét is azóta, hogy először mutattam neked.


Nézd meg most  újra.

Mi változott?

Van-e, ami akár csak gondolatban is eggyel közelebb került hozzád?

Hogy vagy most a szexszel?

“3 hét, chhh.
Miért változna bármi is ilyen rövid idő alatt, ami évek óta úgy van, ahogy?
És különben is, messze vagyok ettől, mint Makó Jeruzsálemtől.”

Hallom, ahogy felforr benned a vér.
“Ilyen képtelenséget, chhh”.

De figyelj, fontos, hogy tudd, hogy ez a 17-es lista, amit összeraktam, nem mérce és nem is ítélet.


Ez egy irány. 

Mint egy világítótorony, ami megmutatja, merre érdemes tartani.

Ahogyan Saci is mesélt a szexszel való kapcsolatáról most, hogy a rákot leküzdötte.

Újult erővel szembenéz a szex témájával, barátkozik a testének megváltozott érzeteivel, és célokat állít. 

Tapasztal. 

Nyit az új felé.

Kitűz egy célt, amire vállalkozik, hogy eléri.

A vágyott állapot az nem a „végpont”, nem a legmagasabb hegycsúcs.

Hanem egy következő állomás, ami épp elérhető, elképzelhető.

Egy szándék, egy célra tartás.

A vágyad vezet felé, de nem a „tökéletes végkifejlet”, amihez görcsösen ragaszkodni kell.

Úgy tudsz te is közelebb kerülni a számodra élvezetes szexhez, ha először is hiszed, hogy van ilyen – aztán el is indulsz felé.

És hagyjuk a sablonos, lemondó frázisokat, hogy:

“Inkább beérem azzal, ami most van, lesz ez még így se…”

“Mivel mindenkinek rosszabb az intim élete a környezetemben (vagy nincs is), ezért tulajdonképpen a miénk jónak számít.”

“A korral jár, hogy eltávolodunk egymástól és a szexnek annyi.”

“10-20-30 év házasság után normális, hogy már nem érünk egymáshoz, a szüleimnél is így volt.”

Stbstbstbstbstb.

Így nem lehet.

Ez nem lehet egy „munka”, ami fárasztó és nyűg.

Először kezdheted azzal, hogy eljössz az ingyenes előadásaimra, hallgatsz kurzusaimban a szexről.
Tudod, elindulsz és szétnézel a szigeten túli vizeken, milyen az időjárás.


Aztán, amikor legyőzted a tengeri betegséget és nem akarsz hátra-arccal visszaiszkolni a szigetre, akkor próbáld ki ezt is:

Tekints a szexszel foglalkozásra úgy, mint egy szabadidős tevékenységre, amiben örömöd leled: mint amikor kertészkedsz, főzöl, vagy barkácsolsz.

Lazulsz.
Játszol.
Felkél a kíváncsiságod.


Otthonos érzés.


És közben könnyen lehet, azt veszed majd észre, hogy egyre több pipát tudsz tenni erre a listára.

Engedd, hogy ez a lista most világítótorony legyen neked.
Egy emlékeztető arra, hogy a jó szex nem egy szivárványos egyszarvú, hanem létező jelenség – és neked is részed lehet benne.

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.


Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé:

Igen, ezt akarom!

/Szerző:

Arccal a csiganyál felé – úton a gyönyörteli szexhez


Emlékszel, hogy legutóbb már majdnem kihajóztunk a szigetedről?

Éppen megnyertél egy formás kis ladikot, amivel el tudsz indulni az öröm- és gyönyörteli szexuális életet termő felfedezőúton.

Akkor most következhet a hogyan.

Az előző bejegyzésben említettem, hogy Saci olyat hozott magával az egyik csoportos coachingra, amit világítótoronyként emlegettem.

Ez lesz a válasz a “hogyan”-ra.

Hozott magával egy montázst, amit arra a témára készített, hogy van ő most a szexszel.

Elmesélte, hogy ez neki mit szimbolizál.
De, először ha van kedved játszani, akkor most állj meg egy kicsit az olvasással.

Nézd meg ezt a képet és hagyd, hogy hasson rád.


Benned milyen érzéseket kelt?
Neked miről szól?

Úton a gyönyörteli szexhez - Saci montázsa a szexhez való viszonyáról, ahogy fejest ugrik egy természetes, meztelen, önazonos szexuális életért

…


Ha megvagy, akkor jöhet, amit Sacitól hallottam.

“Igazából ez saját magam itt középen, szépen ugrok egy fejest a vízbe…
Jó értelemben sodródok az árral, nem akarok mindent kontrollálni, csak hagyom hogy megtörténjen…

Nem tartom magam prűdnek, de nehezemre esett kirakni ezt a meztelen párt.
Vicces, mert kivágtam az újságból valami szép képet, és aztán akkor láttam, hogy a hátoldalán ott van ez a pár… Nem, én ezt a párt AKAROM kirakni!… És bevállaltam. Ki is raktam a falamra.”


Megkérdeztem tőle:

Mi az, ami a számodra vágyott szexet testesíti meg ezen a képen?

“Az abszolút közelség, meg fejest ugrás bele.
A bátorság.
A másik elfogadása, úgy ahogy van, meg a saját magamé is persze.
Meg hagyni, hogy közek jöjjön a másik.

Ez a pár nagyon meghitt, nyíltak egymás felé. 

Nyugisak.

A kapcsolataimban általában zsizsegtem, és sosem a nyugalom volt jellemző. 

Mindig valami… nem is tudom… készenlét volt.
A nyugalom, meg hogy olyan vagyok, amilyen, és csak úgy vagyunk együtt, olyan nem igazán.
Mintha el kellett volna játszanom egy szerepet.


Hmmm… 

Érdekes, mert itt ez a csiga…. emlékszem, amikor legelőször beszégettünk, még negatívan hoztam szóba a csigát – hogyha lassú a szex, akkor ilyen csiga érzésem van: fújjjj, hideg, nyirkos-nyálas izé, uváh… 

Most azért van itt, mert természetes, hogy nedves, nyirkos, nem gusztustalan egyáltalán. A halaknál is ugyanez. Korábban taszított, de most nem, hogy olyan csúszósak, semmi nem borítja a testüket, csak a pikkely… ők is olyan meztelenek. Pőre állatok 🙂


A múltban mindenféle elképzelések voltak a fejemben a szexről meg az intimitásról.
Szépek és csúnyák is.
Egy elvont világ, romantikus meg színes, szép, mint ezek a halak itt.
De ez csak elméletben létezik.


És ott a választóvonal középen, ahol fejest ugrok.
Abba, ami a valóság.

Ott vannak a hús-vér emberek.
A jövő.

És persze az olyan csigás, meg nyálkás, igen, de nem baj.

Meg akarom élni.”


Én még most is libabőrös leszek, ahogy a szavait újra hallgatom, hogy legépelhessem.
Tényleg világítótorony egy hajósnak a szexualitásról tanulás vizein.

Erről beszéltem, amikor azt mondtam, hogy indulj el a jól körülhatárolt kis szigetedről.

Eredj a nyomába valami újnak.


Saci alkotása szépen illusztrálja:
hogyan születik meg a nyitottság, egy új irány.
Amikor szembesülsz a régivel és megvágyod a változást. 

És kíváncsian, inspiráltan, mindeközben akár remegő térdekkel, de lépést teszel előre.

Huhh….

Hálás vagyok Sacinak, hogy beleborzonghattam megint a sztorijába.

No, de a következő bejegyzéshez van még egy kérdésem hozzád:

Megvan még a listád?

Tudod, a 17-es lista, amin javaslom, hogy jelölgesd csak
– az “időnként/stabilan megélem a szexben” pontokat,
–  meg az “ezt én is meg akarom tapasztalni a szeretkezésben” pontokat.


Na, ezt a listádat készíts oda az éjjeli szekrényedre az írkálós füzeted alá, vagy a konyhapultra a fallosz alakú kaktuszhoz, esetleg a fürdőszobában a mosdókagyló feletti polcra a fogkefe mellé – oda, ahol a bejegyzéseimet olvasni szoktad.
Azzal folytatjuk.

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.


Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé:

Igen, ezt akarom!

/Szerző: