Beteljesülés
Vigyorgok, mint a vadalma, mint akit jól megdugtak. Igen, azt hiszem, pontosan erre a mosolyra használják ezt a kifejezést. Kielégült arc.
Úgy kezdődött, hogy alaposan kinyalt. Boldogan lüktetett a puncim, mosolyogva kértem: még! És ő folytatta is lelkesen, míg jött az ötlet:
– Bébi, kérlek, ujjazz is, miközben nyalsz! – Még csak ritkán merem ezt kérni, pedig nem kéne, hisz mindig olyan készségesen teljesíti a kívánságom. Kicsit még mindig félek, hogy ez neki teher, pedig aztán nem úgy tűnik… Főleg, hogy igen lelkesítő lehetett, ahogy a kezei közt megtörtént a csoda: sikerült újra úgy feloldódnom, elengednem magam, hogy el tudtam élvezni attól is, ahogy a G-pontomat ujjazta.
De még hogy! Erre mondhatják, hogy igazi gyógyító szex volt! Elég nehéz, feszült időszakom volt mostanában (leginkább a szex terén), s most, a békében, kettesben eltöltött pár nap meghozta a gyümölcsét: úgy olvadt rá az ajkaira lüktető puncim, mint a méz. Sikerült úgy elengednem magam, hogy az említett fantáziák sem voltak igazán szükségesek ahhoz, hogy már az első orgazmushoz vezető út is igazán gyönyörteli tudott lenni. (Igen, van az a furcsa hajlamom, hogy az első orgazmus után tudatosul csak igazán bennem az a sok inger, ami a puncimat éri. Bár a testem érzékeli, a tudatom nem. Mintha nem is tudnék róla.)
Ez a G-pont orgazmus egészen más minőség volt, mint a csiklói. Hatalmas boldogság, elégedettség és hála szállt rám. Azt éreztem, a világ a helyére zökkent, béke van, minden rendben: mindenkivel és mindenhol. Nincsenek gondok. Mindeközben hálát éreztem, s azt: innentől bármi történik, az engem nem fog zavarni. Sőt: tegyen velem, amit csak akar! Bármit! Leszopathat, megdughat úgy, ahogy ő vágyik rá: akár popsiba is. Bármit szívesen megadok neki!
Órákon át szikrázó szemekkel mosolyogtam. Ragyogott az arcom.
Mindig is ilyen szexre vágytam. Hittem benne, hogy létezik és át tudom élni, csak dolgoznom kell érte, s most megtörtént. Sőt, helyesbítek, valószínűleg újra történt meg, csak már kitöröltem az előzőeket az emlékezetemből, miközben bőszen kapaszkodtam a negatív élményekbe. Így ezt az élményt most inkább aláhúzom vastag vonallal, hogy nehezebb legyen kiradíroznom, ha egy újabb nehezebb időszak érkezik. Most mosolygok tovább és dédelgetem, ízlelgetem tovább a gyönyört.
A kép forrása itt.