Éjjeli menetek

Laci állandóan kanos. Gyakorlatilag bármikor feláll a farka, még álmában is. Hiába dugtunk elalvás előtt, ő az éjszaka közepén újrakezdené.

Kiskifli-nagykifliben alszunk, szeretem odadugni a pucér popsimat hozzá, de míg ez nekem a biztonságos, otthonos, meghitt, védelmező érzést adja, addig ő felizgul. Elkezdi ütemesen hozzám nyomkodni a farkát, mindezt félálomban, öntudatlanul. Csakhogy én erre felébredek, s felmegy bennem a pumpa…
– Hagyjál már aludni! – morgok magamban.

Vagyis hogy nem is tudom, mi igazából a bajom…
– Idegesít, hogy már megint akarja? – kérdezem magamtól.
– Nem, nem hiszem. Szeretem, hogy vágyik rám.
– Az a baj, hogy felébresztett?
– Az baj, igen, mert kimerült vagyok. Frusztrál, hogy nem tudom kipihenni magam már hónapok óta, s most itt lenne az a pár értékes óra, hogy aludjak, de ő felébreszt az éjszaka közepén. És aztán nem is dug meg! Csak odanyomkodja a farkát párszor, s visszaalszik, pont azután, hogy én teljes harci készültségbe kerültem. Egyszer csak paff, abbahagyja. Aztán, mikor végre visszaaludnék, újra lök négyet-ötöt, megmarkolja a mellem, s alszik tovább. Én pedig teljesen felhúzom magam.
– Tényleg azért, mert nem hagy aludni?
– Nem… Persze… Valószínűleg nem csak ezért.
– Hanem?
– Jó kérdés. Nem szeretek rá haragudni. Megrémiszt, hogy így kevésbé szeretem.
– És még?
– Lehet, hogy félek, hogy megdug. Mert én ilyenkor félkómásan még nem kívánom, alszik a testem, nem vagyok izgalmi állapotban, legalább is a tudatom nincs. S bár mikor belém hatol egyszer-egyszer így ébredés után, sosem szokott probléma lenni belőle, a puncim vígan befogadja, de a lelkemnek megterhelő. Csalódott leszek, hogy nem élvezem annyira, mint máskor, elvesztem a hitem, hogy „újra visszaestem” abba az állapotba, amiben 16 évig megrekedten voltam. Túlságosan beleivódott a tudatomba a 16 évnyi gondolat, hogy „nem élvezem a szexet”, s mikor újra felbukkan egy olyan helyzet, amiben nem tudom átadni magam a gyönyörnek, könnyen elfelejtem azt a fél évnyi jót, ami már az enyém, s hajlamos vagyok még a sok-sok rosszhoz visszanyúlni. Belém van kondicionálva, felül kell írni. Félek attól, hogy megerőszakolva érzem majd magam. Nem azért, mert a férfi erőszakot akarna tenni, hanem mert én nem mondok nemet. Megerőszakoltatom magam.
– Miért hagyod, ha te nem akarod?
– Mert a pasiknak rossz, ha nem elégülhetnek ki. Elmesélte, milyen égető, feszítő érzés tud lenni, ha kanos. Nem akarom, hogy rossz legyen neki. Segíteni akarok.
– De milyen áron? Kinek az életét éled ilyenkor?
– Igen, nem szabadna hagynom magamnak, hogy sérüljek.
– És nem kéne mindig neked megmentened. Engedd ezt el! Simán tud maszturbálni is ilyen helyzetekben, ő is megmondta.

Szegény Laci a sok hasonló kiborulásomba már egészen belezakkant. Inkább már alsónadrágban alszik, hogy ne zavarjon a farka és kevésbé akar hozzám bújni. A jó hír, hogy ez kiderült, s elkezdtünk beszélni a félelmeiről. Szépen átbeszéltük, mi az, ami nekem már túl sok, s mi az, ami mellett még békésen tudok aludni. Megértette, hol a határ.

Javult azóta a helyzet. Legutóbb újra elkezdte álmában markolászni a mellem, izgatni a bimbómat. Én a 4-5. mozdulat után szelíden megfogtam a kezét, majd mindketten visszaaludtunk. Ő nem is tudott erről, én pedig nem húztam fel magam. Ezt is megoldottuk.

A kép forrása itt.