Előjáték nélkül
Eric minden érintésétől majd’ elolvadtam, vágytam, hogy végre az ágyban kössünk ki. Becsukta mögöttünk a szoba ajtaját, kétszer megcsókolt, majd megszólalt:
– Szeretnéd?
– Igen, persze.
– Akarod, hogy beléd tegyem a farkam?
– Mi van??? – döbbentem meg magamban. – Máris? Semmi előjáték? – Hirtelen nem tudtam, mit is válaszoljak erre, hisz vágytam rá, hogy jól kinyaljanak dugás előtt, ahogy ahhoz szoktam.
– Igen, akarom, de még egy kicsit simogass, jó?
Simogatott kb. még egy percig, majd újrakezdte a kérdezgetést.
– Ajjaj, ez így nem lesz jó. – ijedtem meg magamban. – Ebből száraz és erőszakos behatolás lesz, ami egyenes út a pánikbaeséshez és a hüvelygombához. – De kifogytam az ötletekből, így engedtem neki.
– Jó, gyere.
Én lepődtem meg a legjobban, hogy működött. Egy picit még erőltetnie kellett, hogy bejusson a farka, de a nedvességgel nem volt gond, s hamarosan hozzá is tágultam.
Eddig előjáték nélkül nem igazán tudtam élvezni a behatolást. Leginkább úgy működött jól a szex, ha Árpi először jól kinyalt, amíg el nem élveztem, s utána már el tudtam merülni a dugásban is. Anélkül maximum csak negyedgőzzel tudtam élvezni a behatolást. Nem tudtam elmerülni az érzésekben.
Végig azt hittem, én nehezen nedvesedek, nehezen melegedek be. Ehhez képest most, ha Eric-kel vagyok, háromszor hozzádörgöli a farkát a puncimhoz, s már elég nedves is vagyok hozzá, hogy behatoljon. S nem csak hogy be tud hatolni, de imádom, ahogy bennem van. Elvesztem a fejem.
Még nem értem. Nem értem, mivel tud ő többet, vagy mivel lettem én ügyesebb. De talán ez is kitisztul a fejemben szépen lassan.