Csak az agyam kívánta?

Nem múlt még el a blokk, ami esetenként meggátolja, hogy a puncim felébredjen és elkezdjen vágyni. Gyakori első alkalmas probléma ez nálam: teljesen rá vagyok kattanva az új pasira, szikrázik a bőrünk, amikor egymáshoz érünk, nem tudok betelni a csókjával, majd egyszer csak, amikor a bezárul mögöttünk az ajtó és megnyílik a lehetőség a szex előtt, nálam mintha elvágnák az egészet.

Olyan, mintha csak nyaktól felfelé kívánnám a férfit, a puncim meg, mintha ott sem lenne. Vagy még inkább úgy tesz, mintha ott sem lenne és észre sem vette volna, hogy itt most helyzet közeleg. Mintha a befordult volna a sarok felé és befogta volna a fülét. Mint a gyerek, akik nem akar tudomást venni a körülötte történő dolgokról.

Megfogadtam, hogy mostantól amennyire csak tudok, figyelni fogok a puncimra: ő mit szeretne, mire vágyik és mire nem, de úgy fest, ezt még gyakorolni kell. De nem fogom hibáztatni magam emiatt, tudtam, hogy ez nem fog menni egyik pillanatról a másikra.

Szóval az történt, hogy teljesen rákattantam Botondra az első randin. Már az első pillanattól azt éreztem, hogy meg akarom érinteni, bele akarok túrni a hajába, hozzá akarok bújni. Nem az első ilyen alkalom, hogy ezt érzem valakivel első találkozáskor, mint ahogy az sem, hogy ezzel (?) a pasit teljesen bevadítom és néhány óra múlva azon kapjuk magunkat, hogy vadul smárolunk az utcán, a mozgólépcsőn, bárhol és megy az „illetlen” tapizás.

Ez mind tök jó, csakhogy nálam az történik, hogy én ennyire vágyom, és kész: csak vad csókolózásra és tapizásra. Eszembe sem jut, hogy felmenjünk bárkinek a lakására, hisz én nem szexre vágyom, hanem vég nélküli smárolásra. Csakhogy ez nem találkozik a pasi igényeivel, akit ezzel brutálisan felizgatok: ő bizony dugni akar. És itt nincs kompromisszum sajnos…

Sok esetben az történt, hogy belementem abba, amit ő akart. Átadtam magam az ő vágyának, hisz odavoltam érte. Csak azt nem vettem észre, hogy a puncim egyáltalán nem volt oda érte. Fogalmam sincs, miért. Talán lassan melegszik, nehezen épül fel benne a bizalom.

Most is hasonló történt. Vadul smároltunk Botonddal, és észre sem vettem, hogy közben a puncim elbújt az idegen elől a szekrénybe, mint az ijedős kisgyerek. Nem tiltakozott. Csak amikor már a bugyimban volt az új pasi, akkor csodálkoztam el: hisz a puncim nem reagál. Nincs gyönyör.

 Fotó: Free-Photos @ Pixabay

– Biztos csak még egymásra kell hangolódnunk. Biztos amiatt nem élvezem annyira, mert nem úgy csinálja, ahogy megszoktam. Biztos ezt még meg kell tanulnom élvezni. – soroltam magamnak az elméleteket.
– Egy lófaszt! – mondhatta volna a puncim, de nem mondta. – Egyszerűen nem vagyok felizgulva. Én ezt nem kértem, hagyjatok engem ki a ti dolgotokból. – duzzogott.
Lehet, hogy én sem szentelek neki elég figyelmet, de az is tény, hogy ő sem őszinte velem.

Szerencsére kis idő múlva észbe kaptam. Nem időben, de legalább megtörtént. Botond pedig úriember volt, mikor elhúzódtam az érintésétől és nem erőltette.

Van az a pasi, akinek hiába mondom sajnos, hogy „nem most, de egy másik alkalommal szívesen”. Van, aki nem keres többet ezek után, lemond rólam. Pedig úgy fest, a puncimnak türelemre van szüksége és félek, még egy második randi sem lesz elég neki arra, hogy megnyíljon, hiába tetszik nekem annyira Botond. Remélem, nem fog lemondani rólam, ha esetleg másodszor is stoptáblát mutatok neki!

Tudom, hogy megtévesztő a viselkedésem, mert úgy néz ki, mintha ott helyben le akarnám tépni róla a ruhákat, de sajnos egyelőre ez van, amíg meg nem tanulunk egymással kommunikálni én és a puncim. És amíg fel nem szabadítja magát a puncim és megtanul nem rettegni a szextől.

Kicsit olyannak érzem magam, mint egy tinilány, aki most kezd csak rákapni a csókolózás ízére.