Fantáziák nélkül
Nancy Friday: Nők a csúcson c. könyvét szeretettel ajánlom mindenkinek. A könyv kapcsán rájöttem, hogy nekem bizony sohasem voltak szexuális fantáziáim. De nem csak erre jöttem rá, hanem arra is, hogy bizony anélkül nehéz önkielégíteni.
Hogy lehet, hogy sosem fantáziáltam? Az én fejemben inkább az motoszkált, hogy hogyan lehetséges egyáltalán fantáziálni? Nem értettem. Bár mindenki kreatívnak mond, mégis azt tudtam csak gondolni, én ehhez nem vagyok elég fantáziadús. Nem mennek a kitalált helyzetek, történetek. A múltamból sem tudtam előhalászni kéjes jeleneteket, hisz még ha volt is elvétve egy-egy, jelentős túlsúlyban voltak a sikertelen, kudarccal átitatott élmények. Védekezésképp inkább meg sem próbáltam visszanyúlni valós eseményekhez.
Még most sem igazán megy, de legalább már megengedtem magamnak. Rájöttem, hogy szabad. Hogy ezzel a legkevésbé sem ártok annak, aki az álmaimban szerepel, nem kényszerítem rá semmi olyanra, amit esetleg ő nem akarna, hisz ez csak a fejemben történik. Nem bántok vele senkit.
Amikor végre ténylegesen belépett a poliamoria az életembe, s egyre tágult a keret, amiben el tudtam képzelni a jövőm, rájöttem, hogy bizony akár az is lehetséges, hogy két pasival osztom meg az ágyam. Hazafelé tekertem (akkor tudok a legjobban gondolkodni), s erre a képre elkezdtem veszettül mosolyogni. Egyszer csak rájöttem, hogy ez a képzeletemben zajlik: márpedig ha ott, akkor bármi lehetséges. Ott volt hát a pasim és a másik, akibe szintén szerelmes voltam. Nem undorodtak egymástól: egy vágyuk volt, hogy engem kényeztessenek. Bennem sem volt az a kényszer, hogy bármit is adjak, hogy gyönyört okozzak (teljesítménykényszer újra): egyszerűen csak engedtem hogy mindkettő engem kényeztessen. Például az egyikük szopogathatta a mellem, míg a másik a puncimat nyalta. Talán ez volt az első fantáziám.
Hazaérve szerencsére enyém volt a lakás. Újra beléptek a fejembe a keretek:
– Jó, előbb lezuhanyzok, rendet teszek, aztán lefekszem, s majd ott magamhoz nyúlok. – tervezte el szépen Lili.
– Hohó, Lilikém, ez így nem lesz jó! – mondta a vágy. – Én bizony ahogy jöttem, úgy megyek is.
S azzal szépen felkapcsoltam egy kislámpát, s elhelyezkedtem kedvenc kanapénkon. Azon a helyen, ahol már egyszer éltem át áttörést. S akkor jött a már előbb említett másik pasi, a beteljesületlen szerelmem. Ugyan sosem érintettük egymást, de most ott volt előttem teljes valójában. Szépen letérdelt a kanapé előtt, és elkezdett nyalni.
– Rendben, Lilikém, most lazíts. Itt most nincs cél. Nem kell, hogy elélvezz. Csak dőlj hátra, s élvezd, amit teszek veled. Mi itt most tanulunk, s ez az első lecke. Az első betű az ABC tanulásakor. Nem kell, hogy elélvezz, csak legyél itt. Mi most együtt megtanulunk az „itt és most”-ban lenni. A cél az, hogy kívánj. Hogy rám akard majd vetni magad. Hogy olyan legyél, mint egy vadmacska. Azt akarom, hogy mire találkozunk, Te ott tarts, hogy tényleg kívánj. De erre van időd.
És én tényleg élveztem. Életemben először el tudtam engedni magam, s úgy simogattam a puncimat, hogy az örömöt okozott nekem. Mindeközben a szívemet is átmelegítette az, hogy legalább képzeletben együtt lehettem a szerelmemmel, aki támogat, fejleszt, inspirál. Nem a bűntudat, hanem a boldogság szállt meg.
Orgazmusom nem volt, de nem is számított. Tényleg el tudtam engedni ezt a cél-kényszert.
Fotó: Pixabay0
Ha te is szeretnél fejlődni ezen a téren, szívesen segítek a Találd meg a gyönyöröd online kurzusommal.
