Hogyan lettem jó nő
Táncóra után jött a visszajelzés:
– Lili, köszönöm, hogy elhoztál ide! Még sosem éreztem magam ennyire nőnek!
Elábrándoztam. Tökéletesen emlékszem, mióta érzem magam nőnek. Törökország hozta ezt nekem.
Egész kamaszkoromat végigkísérte, hogy a jó nőkkel barátkoztam. De úgy, hogy a barátnőm volt a jó nő, fejlett cicikkel, én meg a szürke kisegér mellette. Lehet, én is lehettem volna más, lehet, nem voltam én kevésbé szép, de a viselkedésem ezt mondta: én csak az árnyéka vagyok a másik lánynak.
Aztán valahogy megmaradtam ebben. Sosem éreztem különösebben jó nőnek magam. Tisztán emlékszem egy bulira egyetem alatt, mikor a jó pasi, akit kinéztem magamnak, odajött hozzám. Teljesen ledöbbentem!
– Hozzám?!?! Az a pasi, aki még ráadásul tetszett is nekem? Ilyen még sosem volt!
Lenyűgöztem a srácot. Hosszan smároltunk a parketten, majd hazataxizott a szüleimhez, s szépen hazament. Másnap hívott, hogy találkozzunk.
– Őszinte leszek, nem sokra emlékszem a tegnap estéből, de a csókod képtelen vagyok kiverni a fejemből. Nagyon izgató volt!
Jó kis önbizalom-tuning volt ez nekem.
Más hasonló, vagy ennél kisebb apróságot sem tudok felidézni.
Már a harmincas éveim felé jártam, mikor eljutottam Törökországba. Leszálltunk a repülővel, s megdöbbentem: itt minden pasi gyönyörű! Még az ötvenes utcaseprőnek is lenyűgöző sármja volt.
Hárman voltunk egzotikus, világos bőrű, kék szemű lányok. Vihorásztunk, mosolyogtunk, a pasik pedig törték magunkat értük. Tudtam, hogy barátnőm a jobb nő, de itt most nem számított: hirtelen tudtam én is jó nő lenni mellette, akit ugyanúgy megbámultak, csodáltak.
Izgalmas vibrálás vett minket körül. Mi minden pasit megbámultunk, amit ők természetesen kiszúrtak, hízelgett nekik, s szélesen visszamosolyogtak. Mi pedig álltuk a mosolyt, kacérkodtunk. Imádtam ezt az új érzést, az új önmagam.
Imádtam Törökországot, mert Törökország is imádott engem. Magabiztos, csodanő lehettem abban az országban.
Aztán szépen lassan rájöttem, hogy ha ott meg tudom ezt csinálni, akkor itthon is lehetséges. Amikor lelibegtem egy szórakozóhely lépcsőjén ugyanabban a miniszoknyában, amit már 5 éve hordtam, rájöttem: nem a külsőmön, nem is az öltözködésemen, hanem a nyitottságomon, a hangulatomon, az önbizalmomon, a magamhoz való hozzáállásomon múlik, mennyire vagyok jó nő. Jó, persze vannak határok, tudom én, de velem sosem voltak nagy problémák. Sosem voltam se kövér, se pattanásos. Se ilyen, se olyan. De amikor elkezdtem kihúzni magam, felemelni a fejem, szemébe nézni a világnak, hirtelen minden megváltozott. Igazából csak ki kellett nyitnom a szemem, s máris megláttam, hogy megnéznek a pasik az utcán.
Azóta direkt játszom ezzel: mikor belépek egy hazai török étterembe, rámosolygok a török srácokra és a szemükbe nézek pár pillanatra. Mindig működik – próbáljátok ki, lányok! Nem számít, hogy tetszik-e a pasi, úgysem valószínű, hogy lesznek következményei, csak annyi, hogy kapsz egy hatalmas, önbizalmat adó mosolyt, amit minden nőnek szívesen osztanak, aki nyitott rá.
A kép forrása itt.
