Kihez vonzódhatok?

Újra van egy pasi az életemben, aki úgy vonz, mint a mágnes. És nem a pasimról beszélek. Folyton hozzá kell érnem, gyakorlatilag rámászok, nyomulok. Iszom a szavait, állandóan mellette akarok ülni, folyamatosan vihogok a környezetében. És imádom ezt csinálni, csak közben lelkiismeret-furdalásom van, hisz nem a pasimmal élem meg ugyanezt. Pedig „vele kéne”. „Ő kéne, hogy a legizgalmasabb legyen számomra.” – gondolom, s közben újra azon kapom magam, hogy utálom magam, pedig akár tök boldog is lehetnék. Hisz gondoljuk csak végig, mi történik valójában! Van egy csodálatos pasim, aki izgató minden tekintetben (szexuálisan, intellektuálisan…). Bár még nem vagyunk olyan rég együtt, s mindig tud meglepetést okozni, valamilyen szinten mégis megszoktam, hogy ő van nekem, ami miatt már nem tudja mindig azt az izgalmat kelteni belőlem, amit egy új hódítás. Olyannyira csodálatos partner, hogy nem csak enged pasizni, de még szállítja is nekem a jobbnál jobb férfiakat, akikkel aztán kölcsönös vonzalom alakul ki. Pasi is ezt akarta, a barátja is és én is. Hol itt a hiba? Mindenki megkapta, ami neki jár.

OK. Szóval ez nem gáz, ha vonz más is. Ezért is akarjuk mind a poliamoriát. Sőt, továbbmegyek, tulajdonképpen az sem gáz, ha egyszer-egyszer, vagy akár folyamatosan valaki más jobban vonz, mint pasi. Szívem joga. Akkor és ahhoz vonzódom, akihez jól esik. Totál baromság az, ahogy azt is magamra akarom erőltetni, hogy ki tetsszen. Vagy ki tetsszen jobban. Nem az a lényeg, hogy nekem jól essen, amit csinálok?

Igen, bárki tetszhet. Nem kell ahhoz senkinek a belegyezése, hisz ez még cselekvést nem von maga után. Nézhetem, csodálhatom, mosolyoghatok rá, kereshetem a társaságát. Sőt, akár kezdeményezhetek is – ha valakinek baja van ezzel (neki, az én partneremnek, az ő partnerének…), az majd jelzi.

Miért van az, hogy a pasiktól elfogadhatónak tartom, ha kezdeményeznek, próbálkoznak, nyomulnak, de a magam részéről sokszor beparázok?
– Mi van, ha nem fog örülni neki? Ha nem esik jól neki a közeledésem? – aggódok.
– Hát, csak figyelj a jelzésekre, Lili! – mondja a józan eszem. – Próbáld ki, s kémleld a reakcióit. Egy érintésbe, mosolyba még senki sem halt bele. A legrosszabb esetben hízeleg neki, hogy tetszik valakinek, s ettől erősödik az önbizalma. Olyan nagy baj lenne ez?

Kicsit elbizonytalanodtam, hogy jobban közeledek ehhez a pasihoz, mint ő hozzám.
– Jó ez így? Oké ez? – aggódtam tovább. Majd rádöbbentem: – Igen, jó! Hisz nekem jól esik, s látszólag neki is. Nem érzem, hogy sérülnék, hogy viszonyzatlan lenne a vonzalmam. Egyszerűen kimutatom a szeretetem, éreztetem vele, hogy mennyire kívánatos pasi, s ez mindkettőnknek jó.
– Na látod! – kapta fel a fejét az agyam. – Milyen jó vagy, hogy még a csírájában elcsípted az önostorozást! – dicsért meg büszkén. – Benned volt a reflex, hogy keresd a hibákat a cselekedeteidben, de szépen leráztad. Gratulálok!