Sok-sok év kikényszerített szex után jött az a szakasz, mikor reményteljesen követtem a pasik igényeit, s igyekeztem tartani a tempót, de nem ment. Talán azért, mert túlzottan megszoktam, hogy nem vagyok jelen, kikapcsolom a testem, elkalandozok gondolatban, s várom, hogy vége legyen. Hagytam magam, mindig hagytam magam, sőt, kicsit talán tettettem is, hogy én is akarom. Egyrészt azért, mert úgy gondoltam, ez a pasinak jár, meg hát egy normális párkapcsolatban szexelni kell, másrészt reménykedtem, hogy javulni fog a helyzet. Küzdöttem, hogy jobb legyen, de folyamatosan csak kudarcokba ütköztem.
Én tulajdonképpen sosem kívántam a szexet, inkább csak a társadalmi elvárások miatt csináltam.
Aztán jött egy pasi, aki mellett elengedhettem magam. Már hetek óta randizgattunk, minden elképesztő lassan haladt, s amikor először kerültünk kettesbe az ágyban, akkor is csak addig jutottunk két óra alatt, hogy a melleimet cirógatta. IMÁDTAM! Hirtelen fellélegeztem és rácsodálkoztam: mégsem igaz, hogy minden pasinak kell a szex. Hogy nélküle szenved!
Csodálatosan lassan haladtunk és valószínűleg pont erre volt szükségem. Mellette végre előfordult, hogy ellazultam, hogy élveztem az érintéseket, hogy nem paráztam. Egészen addig, míg azon nem kezdtem parázni, hogy túl keveset szexelünk. Hisz még a rádió is statisztikákkal dobálózik: melyik országban mennyit szexelnek, sugallva ezzel azt, hogy a több a jobb. Mi meg hol tartottunk?
– Jesszus, tényleg ilyen szar pár lennénk? – ijedtem meg.
Szépen lassan vasárnapi szexelők lettünk. Esténként nem szexeltünk, hisz fáradtak voltunk. Reggel munkába kellett menni. Maradt a vasárnap reggel, amit rendszeresen én kezdeményeztem: nem azért, mert annyira vágytam rá, hanem mert úgy éreztem, ez a normális. Ha egy-egy hét kimaradt, úgy éreztem, bénák vagyunk. Azazhogy én vagyok béna. Csak magamat bírtam hibáztatni.
Mellette éreztem, hogy bár a hátam közepére sem hiányzik a szex, a gyakori együttlét pozitív hatással lenne a libidómra: szex után kezdtem el kívánni a szexet igazán. De nem bírtam rávenni őt a gyakoribb együttlétre.
Mióta új pasi berobbant az életembe, a gyakoriság egy teljesen új dimenziójába léptünk át. Beletapostunk a gázba. Most már akkor ijedek meg, ha nem szexelünk egy alkalommal, mert amúgy a „normális” az, ha egyből egymásnak esünk, mikor hazaértünk, majd még egy kör lemegy elalvás előtt, s ha olyan a reggel, akkor egy harmadik. Ez a tendencia két hónap alatt sem változott. Sőt, nem csak ő követeli: az igény és a vágy teljesen kölcsönös. Azt érzem, szükségem van rá, hogy kielégítsen. Csak a legextrémebb esetekben vagyok túl fáradt hozzá és sosem érzem úgy, hogy ez időpocsékolás lenne, hogy hasznosabban is el tudnám tölteni a szabadidőmet.
(Igen, úgy fest, szeretek Skarlát Betű bejegyzéseire válaszolni.)
Fotó: Andy Wright @ FlickR
