Tag Archive for: sírás

3 éves a blog – most itt tartok a fejlődésben

Hullámvölgyek. Egyszer fent, egyszer lent. Gyakorlatilag ez jellemezte az egész szexuális életemet. Vagy legalább is az elmúlt három évet, amikor már végre megtapasztaltam azt, hogy lehetek fent is, nem csak lent. Azelőtt nem léteztek csúcspontok, csak mély gödrök.

hullámvasút a szexben Fotó: Will Myers, Unsplash

Persze valahol ez így normális. Nem lehetünk mindig a csúcson az élet semelyik területén. Van, amikor a sok stressz, a munkahelyi problémák, a kevés pénz, a gyereknevelés, a párkapcsolati gondok, vagy bármi más faktor rányomja a bélyegét a libidónkra is. Szóval érdemes elfogadni, hogy nem mindig lehetek igazi vadmacska.

Ez mind igaz, csakhogy sajnos hozzá kell tenni, hogy én nem vagyok hétköznapi nő. Persze senki sem az, mindenki más, tudom. Én abban vagyok más, hogy hatalmas hátránnyal indultam. Úgy érzem, az én libidóm nem egyszerűen halvány volt, hanem el volt temetve több méter mélyen a föld alá, sőt, még egy jókora betonréteget is húztak fölé.

Tudom, hogy sok nő a harmincas éveiben él át először orgazmust a párjával. Tudom, hogy a legtöbbeknek van egy második kivirágzásuk, amikor rádöbbennek, hogy az a szex, amit addig átéltek, az még semmi, és elindulnak felfelé egy új csúcs irányába. De minél több önismereti csoportba járok, ami a szexualitással foglalkozik, annál inkább azt érzem, hogy én tényleg iszonyat hátránnyal indulok.

És nem tudom miért.

És ez rettentő szar érzés. Mert tudom, hogy az a gyerekkori szexuális bántalmazás, amiről már meséltem hatalmas nyomot hagyott az egész felnőttkori szexualitásomon, de valahogy azt érzem, ez még nem minden. Még kell lennie egy traumának, amit mélyen eltemettem, amire nem emlékszem.

 

Három éve kezdtem el kivirágozni. Akkor kezdtem el szépen apránként élvezni a szexet. Apránként. Néha egy kicsit jobban, aztán visszazuhantam a start mezőre. Azaz ez nem igaz, mert ha épp optimista hangulatomban vagyok (mint amikor a fenti videót készítettem), akkor nagyon is azt tudom érezni, hogy egy csomót fejlődtem, és a startmezőre nem ugrok vissza soha, max. visszalépek pár mezőt.

Amikor optimista vagyok, látom, hogy nagyon sok mindenben fejlődtem. Már értem, amit a puncim mond, tudok vele beszélgetni. Már nem kalandozik el a tudatom állandóan szex közben. És sokszor van orgazmusom.

Sok-sok akadályt leküzdöttem, de az igazság az, hogy még most sem könnyű. Legtöbbször most sem tudok úgy elmerülni a szexben, ahogy néhányszor már sikerült. És ez rohadtul kétségbeejtő érzés tud lenni. Még most is félek a szextől, sokszor előtörnek iszonyat mély félelmeim, amiket nem értek, és sokszor elbőgöm magam orgazmus után. Ezeket még nem értem, mik. De nem adom fel. Bármilyen nehéz is leküzdeni a szexuális traumákat, én nem fogom feladni.

Ezzel a bejegyzéssel szeretném megünnepelni a blogom – és a kivirágzásom kezdetének harmadik évfordulóját. Köszönöm, hogy velem vagytok, köszönöm a sok hálás levelet!

3_eves_a_blog.jpg Fotó: Annie Spratt, Unsplash

Ha még nem olvastad a szülinapi hírlevelem, itt elolvashatod. (A bal felső sarokban találsz feliratkozó linket is.)

/Szerző:

Vulkánkitörés

Elélvezett, és ezzel vége lett a szeretkezésnek. Ahogy szokott lenni, a férfinál volt a végszó. Vigyorogva elalélt, boldogan feküdt alattam, úszott az orgazmus mámorában, én pedig bár örültem az örömének, azt éreztem, mentem felrobbanok.

Nem ritka ez az eset. Gyakorlatilag a legtöbb szeretkezés végén úgy érzem magam, mint egy kitörés előtt álló vulkán. Érzem, hogy gyűlik bennem a feszültség, de nem értem, mi az, mi az oka, miért történik bennem ez. Küzdök a könnyeimmel, hogy ne rontsam el a partnerem orgazmus-élményét, úgyhogy rázárom a fedőt a kitörés előtt álló vulkánra, és amíg ő alszik, én szépen lenyelem a könnyeim. Mindezt egyedül, titokban.

Tulajdonképpen azóta velem van ez a kitörés-közeli állapot, amióta van szexuális életem. A legtöbb aktus után én legszívesebben bőgtem volna. Eleinte azt hittem, a csalódottság miatt keletkezik bennem feszültség, amiért ez az együttlét sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Hosszú évekig leginkább magammal voltam elégedetlen, amiért nem voltam képes úgy élvezni a szexet, ahogy „kellett volna”. Aztán később azt gondoltam, amiatt történik, mert úgy élvez el a partnerem, hogy közben én épp egy csúcspont felé tartottam, amit így nem tudtam elérni. Aztán egy gyermeki attitűdöt fedeztem fel magamban: mint amikor a kicsinek azt mondják, le kell feküdni, és ő kétségbe esik, mert azt hiszi, ilyen nap már nem lesz több. Én is azt éreztem, hogy amikor végre sikerült belejönnöm, végre élvezem a szexet, akkor hopp, egyszer csak elvágják, és én ez nem tudom elviselni.

vulkan_szex_erzelmek_frusztracio.jpgFotó: Iswanto Arif, Unsplash

Mostanra egy új elmélettel gazdagodtam. Azt kezdtem el érezni, hogy igazából az aktuális partneremnek semmi köze a bennem levő feszültséghez.

Már nem akarom többé elzárni a feltörekvő láva útját. Nem akarom tovább elrejteni a tényleges érzelmeimet sem előtte, sem magam előtt. Úgy döntöttem, előre tisztázom a partneremmel, hogy lehet, hogy sírni fogok, és ha ez az érzés jön, szeretném átadni magam neki, szembenézni vele, hogy végre megtudjam, mi ennek az oka.

Szeretkeztünk. Ő elélvezett, én pedig hagytam, hogy eleredjenek a könnyeim, hosszan kapkodtam a levegőt, ő pedig édesen a szemembe nézve ismételgette: „Drága kis szerelmem”. Nem tudom, mi ez az egész, nem tudom, mi fog előbújni a tudatalattimból, de örülök, hogy végre teret tudok engedni ezeknek az érzéseknek, és hálás vagyok, hogy a szerelmem mindeközben velem van. Mert egyedül sokkal nehezebb megküzdeni a démonokkal.

Egyedül nehezebb. Ezért is szervezek önismereti tábort, ahol egymást támogathatjuk abban, hogy szembenézzünk a nehézségeinkkel. Már nincs sok hely! Részletek itt.

Két fontos dolgot tanultam meg az elmúlt időszakban: hogy sokkal nagyobb teret kell engednem a saját érzéseimnek (még a „negatívaknak” is), és hogy nyugodtan kérhetek segítséget, ha valami nehéz. Most ezt gyakorolgatom.

/Szerző:

Igenis jó volt a szex!

Újra elbőgtem magam szeretkezés után. Többször is. Nem is igazán tudom, miért. Csalódottságot, kimerültséget éreztem. Azt hittem, már kipipáltam, már „megy a szex„, innentől most már mindig jó lesz, de most mégsem habos minden. Finom, finom, de nem isteni.
– Márpedig én a világ legfinomabb süteményét akartam! – toporzékolok az egyszerű keksz felett.
– De hát ez is ízlik, nem? Jó volt, látszott rajtad, hogy élvezed!
– Igen, tudom, de… – hüppögök én, a mindig elégedetlen. Sosem lesz elég jó.
– Itt az ideje, hogy az apróbb sikereid is megünnepeld, ahogy azt már annyiszor megbeszéltük!

Igen, valóban jó volt a szex Lacival. A kedvenc zuhanyzós játékunkat játszottuk: ő a csiklómat spricceli, miközben szépen lassan kihúzza a gésa golyókat. Én pedig az újonnan felfedezett izmaimmal játszottam: addig tartottam őket befeszítve, amíg csak bírtam. Isteni volt. Még a gondolataimat is sikerült kikapcsolnom.

Egészen hamar elélveztem, Laci pedig folytatta.

Valószínűleg két-háromszor is elélveztem. Nem vagyok benne biztos, mert nem tudtam egyértelműen eldönteni, orgazmusom volt-e. Ezen persze felhúztam magam, pedig örülhetnék is egyszerűen annak, milyen jó volt.

Volt az a pont, amikor már annyira kimerültek az idegpályáim, hogy csak zsibbadtan feküdtem a kádban. Boldog is lehettem volna, ha nem parázok már előre „ki tudja min”. Feszült voltam, stresszes és teljesítményközpontú. El akartam érni legalább 3 orgazmust. Be akartam számolni róluk. Ki akartam őket tapintani.

Vissza az elejére. Újra le kell ülnöm és megtanítani magamnak, hogy ez nem teljesítménytúra. Nem kell legalább akkorát élveznem, mint ő. Nem kell egyszerre elmennünk. Egyáltalán nem is kell orgazmus. Semmi sem kell. Csak élvezni kéne. Ellazulni, örömet okozni egymásnak és magunknak.

A kép forrása itt.

/Szerző:

Végigbőgtem a szexet

Bevallom, az előző bejegyzésemben nem teljesen mondtam igazat. Nem szex után bőgtem el magam, hanem már közben. Gyakorlatilag végigzokogtam az egészet.

Tele voltam feszültséggel, minden fájt. Elválás, gyász, új élet mind a vállamat nyomta. Nagyot beszélgettünk Ádámmal, pityeregtem is egy kört, majd a végén megszólalt:
– Azt hiszem, tudom, mi hiányzik neked! Hogy jól meg legyél baszva! Mit gondolsz?
– Nem tudom… – hebegtem.
– Hát, ha nem tudod, majd én kitalálom helyetted.
– Jó, próbáljuk meg.

Elkezdett dugni, de én nem tudtam kikapcsolni a bánatom. Mindenfelé cikáztak a gondolataim, s egyszer csak azon kaptam magam: nem érzek gyönyört. Ezen aztán befeszültem, s onnantól egyre rosszabb lett. Némán hüppögtem, miközben hátulról dugott. Azt hittem, el tudtam titkolni, mégis mikor vége lett, megszólalt:
– Bébi, te pityeregsz?

Miután átbeszéltük, hogy ez nem gond, megkértem, nyaljon ki.

Ott ébredt fel bennem aztán az igazi fájdalomspirál! Viszonylag hamar elkezdtem élvezni, amit a nyelvével tett, de csak tovább sírtam. Szerencsére emlékeztem még arra, amit a jóni masszázsról is hallottam: ha a jó érzések valamit felszakítanak a hölgyben, könnyen lehet, hogy végigzokogja az egész alkalmat. Szerencse, hogy ezt tudtam, mert így legalább ezért nem kezdtem el hibáztatni magam, hanem megértettem, hogy „ez normális”.

Márpedig, ha ez normális, akkor át is adhattam magam neki! Úgy döntöttem, ez most gyógyít, s hagytam, az történjen meg velem, ami meg akar történni.

Össze-vissza szánkóztak a gondolataim, közben két csodálatos orgazmust éltem át, s zokogtam tovább. A csúcson egyszerre kavargott bennem kacagás és sírás. Megfoghatatlan élmény volt.

/Szerző:

Szex utáni sírás

Mennyi olyan alkalomra emlékszem, mikor szex után elbőgtem magam! Folyamatosan fokozódott bennem a feszültség, mert nem úgy élveztem, ahogy szerettem volna, s mert nem azt a figyelmet adtam a partneremnek, amit szerettem volna: azaz a saját magamnak saját magam által támasztott elvárásaimnak nem tudtam megfelelni. A végén pedig, amikor konstatáltam: most már nincs tovább, tényleg „elbuktam”, nem bírtam tovább, s elbőgtem magam.

Mindig utáltam magam érte! Nem elég, hogy „nem voltam elég jó”, de a végén még a hangulatot is tönkrevágom azzal, hogy elbőgöm magam, s rettegek, hogy ezzel lelkiismeret-furdalást, rossz érzést keltek a másikban. Félek, hogy azt fogja gondolni, „nem volt elég jó nekem”, „bántott”, ami aztán hosszú távon odáig fog vezetni, hogy már nem fog kívánni, nem mer közelíteni hozzám, vagy elhagy.

Most újra megtörtént, hogy Ádámmal elbőgtem magam.
– Úgy sajnálom! Nem akartam, hogy tudd, hogy sírok! – hebegtem neki.
– Ó Bébi, ez nem számít! Ha tudnád, mennyi csaj zokogott már nekem szex után!
– Igen… De így elrontottam a hangulatot…
– Nem, nem rontottál el semmit. Tudom, hogy nem miattam sírsz, ez nem rólam szól, s ezért nem veszem magamra. Tudom, hogy nem én vagyok a probléma forrása, csak jelen voltam, mikor ez benned dolgozott.

Imádtam őt ezért, de magamat továbbra is utáltam. Nem akarok szétesni! Nem akarom többet bántani magam! Nem akarom, hogy ezek a problémák még jelen legyenek az életemben! Erős akarok lenni, vagy még inkább laza! Nem akarom ilyen komolyan venni az együttléteket!

A kép forrása itt.

/Szerző:

Szex és sírás

Új pasi, régi beidegződések. Jó, nem is annyira új, de még annyira kevésszer voltunk együtt, hogy még mindig ott az izgalom, a várakozás, a megfelelési kényszer, a sok kérdés. Nem ismerjük még egymás testét eléggé, viszont ahhoz meg túl fontos ő nekem, hogy csak úgy félvállról, lazán tudjak hozzáállni vele a szexhez. Így aztán előbújtak a fejemből a régi félelmek, régi feszültségek.

– Hol jártál? – kérdi, miután elélvezett, azaz érdeklődik, hogy nekem volt-e orgazmusom, vagy milyen közel jártam hozzá.
– Nem tudom… – habogok és már el is kezdenek potyogni a könnyeim. Ha ugyanis feszült vagyok, gyakran sírok. – Nem tudok erre válaszolni. Én sosem tudom megmondani, milyen közel vagyok az orgazmushoz egészen addig, míg benne nem vagyok. – És nő tovább bennem a feszültség.
– Ó, mi baj, Kicsim? – kérdezi, miután kiszúrja a lassan érkező válaszaimat kísérő könnyeket.
– Nem szeretem, mikor ezt kérdezed. Nem attól jó az együttlét, hogy van-e orgazmusom.
– Jaj, nem! Csak szeretném tudni, hol jártál. Szeretném, ha nagyon jó lenne neked. Szeretnék segíteni, minél többet adni.
– De ez a kérdés csak feszültséget kelt bennem!
– Jól van, akkor nem kérdezem többet, ígérem.

Milliószor lejátszódott ez a jelenet a „korábbi életemben”, s most ijedten fogadtam, hogy ezek a helyzetek nem tűntek el nyomtalanul. Pedig mennyire vágytam, hogy ne legyen többet ilyen!

Elgondolkodtam, mi okozta bennem a feszültséget, s arra jutottam, én nem egyszerűen csak megélem a szexet, hanem akarom, hogy jó legyen. Túlságosan ott van bennem az akarás ahhoz, hogy jó tudjon lenni. Azt akarom, hogy jó legyen, elégedettség legyen, de így nem vagyok képes ellazulni, jelen lenni. S amikor a végén felteszi a kérdést, milyen volt, azzal aláhúzza bennem azt az érzést, ami ott lapult és próbáltam elnyomni: „közel sem volt olyan jó, mint amit szerettem volna”. Csalódott leszek magamban, amiért nem voltam képes „megfelelően” jelen lenni és élvezni és megrémülök, hogy emiatt ő is csalódott lesz bennem, vagy akár magában. Majd kétségbe esek: „a francba, nem tudom, hogy lehet ebből a saját magam által gerjesztett spirálból kijönni!”.

Hosszasan beszélgettünk utána remélve, hogy az majd kimozdít minket ebből a helyzetből, s így sok mindent megtudtunk egymásról. Benne is ott dolgozik a megfelelési kényszer, mert szeret, s ő is hajlamos rá, hogy „akarjon” szexelni (agyból) mielőtt még vágyna rá. Mindketten a tökéleteset akarjuk adni, s közben saját magunkra nem figyelünk. S mellé még meg is vagyunk ijedve.

A kép forrása itt.

/Szerző: