Dóri – akiről még decemberben meséltem – a képernyő túloldalán ült velem szemben egy vastag, kötött pulóverben.
Online konzultációra jött.

Az az oversize fajta pulcsi volt rajta, amit akkor vesz fel az ember, amikor nem igazán fázik – inkább csak szeretne egy kicsikét eltűnni a világ elől.

Kint már sötétedett, bent csak egy kislámpa pislákolt a laptopja mellett, amelynek fényében az arca hol feltűnt, hol a homályba veszett. 

Dóri egy ideig csak mesélt, két kézzel „kapaszkodva” a bögréjébe.
Arról, hogy szereti a párját.
Hogy fontos neki a szex.
Hogy rengeteget olvasott, tanult, kipróbált dolgokat a témában.

Aztán lassan elhalkult.
Elfogytak a szavak.

Kisebb szünet után a bögrére meredve mondta ki:

– Lili… azt hiszem, én az ágyban is csak dolgozom. Elfáradok a szexben, mintha az valami munka lenne.

Nem nézett rám, csak meredt tovább, mintha megállt volna számára az idő.

Nem kérdeztem vissza rögtön.
Vártam.

Az ilyen mondatok mögött általában ott van még legalább három másik, amit eddig senkinek nem mondtak ki…

– Mit gondolsz, mi a célja ennek a munkának? Mit szeretnél elérni vele? – kérdeztem halkan.

Megvonta a vállát.

– Hogy ha jó vagyok benne, akkor jobban élvezi Laci.

– És ha jobban élvezi Laci, akkor…?

– Akkor elég jó nő vagyok, akkor elvégeztem a feladatom.

– És ennek örülsz, elégedett vagy ilyenkor?

Alsó ajkát lassan beszívta, maga elé meredten hallgatott.

Kisvártatva nagyott sóhajtott, miközben a székbe gömbölyödött.

Lábait felhúzva, azokat kezeivel átkulcsolva bökte ki:

– Hát kurvára nem… Elfáradok, és egyedül akarok lenni ilyenkor.

Vártam, hogy a mondat belakja a teret, mint a felemelt fedő alól kicsapó gőz.

– Mi történik akkor, ha nem végzed el „ezt a munkát”? 

– Akkor nem vagyok elég jó. Ez lenne a dolgom.

Ha ezt nem csinálom meg, akkor elmegy és keres valaki mást, aki megcsinálja, ha már én nem voltam rá képes.

A mondat szinte lyukat ütött a felhomályba.
Mint valami csendesen fájdalmas „ez az élet rendje” megállapítás.

Dóri hangja erősebbre váltott, könnyek szöktek a szemébe az indulattól, miközben sorra vette az elmúlt évek eseményeit.

Arról mesélt, hogyan akarta „megtanulni” a szexet.
Hogyan eredt tökéletes technikák nyomába.
Hogyan áldozott sok-sok energiát hosszú szerelmes órákat ígérő szerepjátékok megtervezésébe, kipróbálásába.

Sorolta egyik dolgot a másik után, amiktől azt remélte, hogy elég jó lesz a szex köztük.

Olyan volt, mintha már ezerszer elmondta volna magának, amit most nekem próbált.

– Mindig figyeltem, mikor mit szeret. Igyekeztem kideríteni, mik a titkos vágyai. Hogy mitől indul be igazán. Hogy mikor a legjobb neki…

– És neked? Neked mikor a legjobb?

– kérdeztem, ahogy alábbhagyott a zaklatott tempó.

Erre felnevetett.
De nem jókedvében.
Inkább zavartan és fájdalmasan.

– Nekem?… Hát… hát azt komolyan nem tudom… és marha ideges is vagyok…” – csattant fel.

Aztán egy darabig csend volt.

Dóri végül ezzel törte meg:

– Hiába teszek meg mindent… van orgazmus, nem rossz a szex… csak nem jó… Nekem olyan, mintha ott se lennék. Miután vége, olyan, mintha meg se történt volna.

Az utolsó mondat egy földre puffanó liszteszsák erejével érkezett meg a beszélgetésbe.

Megkérdeztem tőle:

– Mikor volt utoljára, hogy nem a másikra figyeltél szex közben? Csak arra, ami benned történik?

Hosszú ideig gondolkodott.

Tekintete felváltva vándorolt a monitor, a szobafal, az ablak és a bögre között.

Úgy tűnt, még jobban összegömbölyödik a székben és visszahúzza nyakát a kötött pulóverébe.

– Nem tudom… – mondta, és közben szinte tapintható volt az igyekezet, hogy ott mélyen belül valami választ találjon a kérdésemre.

Aztán halkan hozzátette:

– Szerintem nem is tudom milyen az, vagy hogy hogyan kell csinálni. Úgyhogy akkor talán soha.

Beköszöntött egyfajta vihar utáni csend.

Dóri láthatóan elfáradt és búskomor volt.
De valahogy nyugodtabb is.

Azt kérdeztem:

– Mi lenne, ha megnéznéd, milyen önmagad társaságában lenni?
Nem dolgozni, nem a másik izgalmát és jó érzését fokozni, hanem csak lenni?
Időt hagyni magadnak, csak feküdni, érezni a tested, lélegezni, és csak észrevenni, hogyan hat ez rád?

Ekkor hoztam szóba először az önérintést. 

Rögtön tiltakozni kezdett.

– De hát az nem önző, így, hogy párom van? Nem csak még jobban eltávolít tőle? 

Azt mondtam neki:

 – Az önkielégítés, meg igazából önmagad kényeztetése, felfedezése nem egy pótlék, amíg nincs párod, ami aztán a kapcsolatot megmérgező tevékenységgé válik. 

Figyelj, az odaadó önérintés nem egy állványzat, amit elbontunk, ha megjelenik a nagy Ő – mert majd ő végre jól szeret minket meg a testünket és probléma megoldva… 

Az önmagadra fordított minőségi figyelem és a tested ismerete nélkül nincs az a csodatevő férfiisten, akivel hosszútávon gyönyörteli lenne a szexuális életed. 

A Jóni kurzust is pont azért vettük fel, hogy te magad légy a gyönyör forrása és ezt az isteni élményt meg tudd osztani később a partnereddel is.

Most adok neked valamit, ami ennek a kurzusnak is az alapgyakorlata.
Legyen ma estétől az, ha megy, hogy csak 1 perc erejéig, elalvás előtt tedd a kezed az alhasadra, a szeméremdombodra, vagy a combhajlatodra – igazából mindegy hova, a lényeg az, hogy ott oké legyen neked a saját érintésed.

Nem kell semmi egyebet tenned, csak ott lenni ebben az érintésben, csak lélegezned, és érezni, hogy mi van benned. 

Mi lenne, ha úgy töltenéd magaddal ezt a röpke percet, hogy nem akarsz sehova eljutni, csak vagy?

Mi lenne, ha megélnéd azt, ami van, akkor is, ha kellemes, ha szomorú, ha merev és feszült?

Figyeld meg, mi történik, és ha megy, nyújthatod is ezt az időt 2-3 vagy akár 5 percre is. Ha van kedved írj róla egy naplóba vagy füzetbe.
Mit gondolsz, menni fog?

Dóri felnézett.
Nem válaszolt rögtön.
Csak finoman bólintott.

Úgy egy hónappal később kért tőlem egy online konzultációt.
Még mindig félhomályba burkolózott és egy nagy kötött sálba, csak most játékosan és lazán tekeredett körbe rajta, mint egy sejtelmes nyakék.

– Nem tudom pontosan, mi történt bennem a gyakorlat hatására… – kezdte mosolyogva.
Csak azt vettem észre, hogy várom az estéket, amikor nyugodtan lefekszem és újra eljön az a pár perc, amikor a hasamra teszem a kezem.

 – És milyen érzés ez a helyzet?

 – Furcsa. De megnyugtató… Nagyon ellentmondásos, de pont azzal, hogy nem akarok ettől az egésztől semmit, elindít bennem valami izgalom félét… vágyat? Nem tudom definiálni, de nagyon érdekes élmény. Azt hiszem, Laci közeledését is határozottan másképp élem meg. Sokszor kellemesen meglep, hogy ott van és megsimogat. Mintha most bent lennék, ellennék magamban, és „jé, itt egy rég látott ismerős” és tudok neki örülni…

Még meghitten és bizalomban beszélgettünk a hálószobai változásokról és újabb gyakorlatot is kijelöltem neki a Jóni kurzusból.

Szembetűnő volt az átalakulás, ami ilyen rövid idő alatt végbement.

És nem lett hirtelen „jobb nő”.
Vagy „technikásabb” szerető.
De feltette magát a saját térképére és visszatért önmagához.
Legalább arra a napi pár percre. Ami aztán sokkal hosszabb idők és egyre több szexuális tapasztalás eredője lett.

A következő bejeyzésben elmesélem, mit mesélt párja, Laci a történet túloldaláról, merthogy párként kerestek meg engem a szexuális életük kigubancolása érdekében.

Elmesélem, hogy milyen félreértés ékelt közéjük távolságot – és azt is, hogyan kezdtük átívelni a köztük tátongó szakadékot.

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.

Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé: