Bejegyzés

Hogyan hatnak a hétköznapi párkapcsolati konfliktusok a szexuális életünkre, és mihez kezdhetünk ezekkel a helyzetekkel? Mit tehetünk, hogy megszűnjenek a játszmák a szexben?

Erről szól Varga Szilvia Edit párkapcsolati mediátor vendégcikke.
Fogadjátok szeretettel. ❤️

„Miért veszélyesek a játszmák?

Azokat szoktuk játszmának nevezni, amik igazi “régi lemez” típusú, visszatérő, megoldatlan, évekig hurcolt konfliktusok.
Azon túlmenően, hogy megkeserítik a hétköznapokat, még a szexuális életünket is elronthatják, és megjelenhetnek a játszmák a szexben. Igen ritka az úgynevezett békülős szex, és ha van is, csak a düh, a feszültség levezetésére jó, megoldást azonban nem nyújt az igazi problémákra. Érdemes levetni a játszmákban felvett álarcokat és megtalálni az igazi, hosszan tartó, boldog párkapcsolat titkait.

Sternberg háromszög elmélete szerint
3 tényező egyensúlyban tartása a kulcs:

1. szenvedély
2. elköteleződés
3. intimitás


MIT JELENT A SZENVEDÉLY?

A szenvedély megnyilvánulhat legfőképp a szexualitásban, de akár a közös életcélokban, hobbikban is. Robert J. Vallerand kanadai pszichológus szerint kétféle szenvedély létezik: a harmonikus és a megszállott szenvedély.

harmonikus szenvedély esetén szabad választásunkból, akaratunkból végzünk egy adott   tevékenységet és segít, hogy megőrizzük lelki egészségünket.
A megszállott szenvedély felett viszont nincs hatalmunk, nem tudjuk kézben tartani. Az az ideális, mikor egyszerre tudunk szeretettel és szenvedéllyel is fordulni egymás felé.

MIT JELENT AZ ELKÖTELEZŐDÉS?

Az elköteleződést tulajdonképp a “jóban, rosszban, egészségben, betegségben” történő kitartást jelenti a párunk oldalán, függetlenül attól, hogy házasok vagyunk-e.

MIT JELENT AZ INTIMITÁS?

Az intimitás sokkal több, mint a szexualitás, hiszen jelenti az érzések nyílt, őszinte kifejezését egymás iránt, a kölcsönös tiszteletet, megértést, a másik értékelését, boldogulásának elősegítését is.

Szakmai szemmel vizsgálva számos összetevője van:

  • együtt megélt örömök
  • kölcsönös tisztelet egymás felé
  • kölcsönös megértés
  • önmagam őszinte, nyílt megosztása (melyre tudom, hogy őszinte elfogadás a válasz a partnertől)
  • meghitt kommunikáció
  • a partner értékelése
  • a párom boldogulásának előmozdítása, támogatása

Az egészséges párkapcsolatot, és azon belül leginkább az intimitást veszélyeztetik a régóta fennálló, ismétlődő játszmák, melyek akármilyen veszélyesek is, sokszor részét képezik a kapcsolatainknak.
Akkor erősödnek, bukkannak a felszínre, mikor kevés köztünk az intimitás. A hétköznapokban persze lehet, hogy kevés időnk jut egymásra, sokszor a napi rituálék (reggeli, esti puszi), a napi feladatok kivitelezése (munka, gyerekek, háztartás, ügyintézés), a felszínes kapcsolattartás veszi el az időnk nagy részét. Ezzel addig nincs is baj, míg jut idő intimitásra, akár csak napi 10-20 percben, és havonta többször hosszabban. De amint ezek az alkalmak ritkulnak, vagy akár eltűnnek, jönnek a játszmák. Miért? Mert az ember társas lény, szüksége van kapcsolódásra, visszajelzésre másokkal, másoktól.

Ha nincs mód pozitív kapcsolódásra, akkor kikényszerítjük a negatívat – vitát, játszmát -, mert a semminél, a közönynél még az is jobb.” ”

Hogy mi lehet a kiút, és hogyan ismerhetjük fel, hogy vannak ilyen konfliktusaink – egyáltalán mik az igazi játszmák, és milyenek lehetnek a játszmák a szexben – erről beszélgetünk a második közös videónkon Szilvivel:

Játszmák a szexben Ébredő Szexualitás Blog videó

Szeretnél őszintén kommunikálni a párkapcsolatodban a szex terén is?

Akkor Neked szól a De jó, hogy elmondtad ingyenes párkapcsolati kihívásom!

beszélgess őszintén a pároddal

Újabb terápiába kezdtem: sosem adom fel a reményt, hogy olyan felhőtlen legyen a szexuális életem, mint amit már néhányszor átéltem az elmúlt évek során. Szeretném, ha ne csak egyszer-egyszer, hanem mindig jó lenne.

Ezúttal Rekvényi Katalinhoz kezdtem járni, aki egy nagyon izgalmas házi feladat-sorozattal látott el minket. Az első kihívás, hogy pár hétig nem szexelhetünk, csak masszázs lehet köztünk. Tehát az lett a dolgunk, hogy legalább hetente egyszer megmasszírozzuk egymást. A nemiszervek érintése ez idő alatt tilos!

Csak hogy „legyen kit hibáztatni”, elmondom, hogy a módszertant egyébként Masters és Johnson dolgozták ki, és azt gondolom, egyáltalán nem volt hülyeség. Sőt. Bár részben féltem tőle, közben repestem is a boldogságtól.

szexbojt_masszazs_masters_es_johnson.jpg Fotó: Chris JarvisUnsplash

Mire jó a szexböjt?

1.) Egy olyan nő vagyok, aki számtalan negatív élményt tudhat magáénak a szex terén. Hosszú éveken keresztül volt szar az egész, ez pedig jó mélyen rögzült bennem. Megszoktam, hogyha egy férfi test közeledik hozzám, abból valami probléma származik. Nem feltétlenül bántalmazásra gondolok, inkább feszültségre, konfliktusra, vagy arra, hogy találkozom azzal az érzéssel, hogy teljesen elégedetlen vagyok magammal. Ha viszont „böjtölünk”, lehetőségem van megtapasztalni olyan érintéseket, amik intimek, gyengédek, finomak, de nem végződnek szexben. És ha kellően sokáig ismétlődik, talán még rögzülhet is bennem, hogy nem kell, hogy féljek a közeledésétől. Mert sajnos emberként én is hajlamos vagyok generalizálni: hiába tudom, hogy egy másik férfival volt szar, attól még a következőről is azt feltételezi a tudatalattim, hogy ő is el fogja követni ugyanazt.

 

2.) A masszázs során lehetőségünk van arra, hogy feltérképezzük a testem. Kiderítsük, mit szeretek igazán, és mi az, ami közömbös, vagy kellemetlen.

3.) Lehetőségem van gyakorolni az irányítást, visszajelzést. Mert masszázsban könnyebb utasításokat adni, mint a szexben, mivel (azt képzelem, hogy) a masszázsban kapott visszajelzések kevésbé fájnak, mint a lepedőtechnikára vonatkozóak. És hidd el, én általában még egy masszőrnek sem tudok utasításokat adni, de így, hogy ez a feladat, elkezdtem gyakorolni, és érzem, hogy fejlődök!

4.) De talán a legfontosabb cél az, hogy felébredjen bennem a vágy azáltal, hogy felülkerekedek a félelmeimen, és biztonságérzetet teremtünk bennem, amiről Rekvényi Katalin ebben az interjúban is mesél:

 

+ 1.) És persze ez egy lehetőség a partner számára is, hogy a saját vágyát uralni tudja.

Nem mondom, hogy könnyű, nem mondom, hogy nem sírtam már azóta, mióta elkezdtük, de szerintem hasznos. Én úgy érzem, fejlődök általa.

Érzem, hogy végre kezd szabaddá válni a puncim. Bizsereg, ujjong, nyílik. Valami nagy változás indult el, és ennek rettentően örülök! Elmesélem, mi történt.

Nem voltak tökéletesek a szüleim. Nehéz beismernem, de sok mindenben hibáztak. De ne higyjétek, hogy most vádolni akarom őket! Nem. Szegények, nem tudhatták, mit kell kezdeni egy kislánnyal, akiben ott mocorog a szexuális energia. Mert nekik sem tanította ezt meg soha senki.

Te emlékszel, hogy reagáltak arra, amikor elkezdted felfedezni, milyen izgalmas a fütyid/puncid? Örömmel fogadták, megrémültek, vagy valami más történt? Ha nem emlékszel, hogy képzeled, hogy történhetett?

A helyzet az, hogy szexuális lények vagyunk. És nem csak kamaszkortól, hanem már egészen pici korunkban is. Már egy pelenkás is tudhatja, hogy a nemiszerve érdes, bizsergető érzést adhat neki. Elkezd játszani magával, odadörzsölgeti magát a plüssállathoz, nyúlkál a bugyijába nyilvános helyen, szegény szülők pedig frászt kapnak, hogy milyen erkölcstelen ez a gyerek, na meg, hogy mit szólnak az emberek.

Nekem persze semmi konkrét emlékem nincs, csak azt tudom, hogy már ovis koromban tudtam, hogy amikor a többiek mutogatják magukat egymásnak, vagy fogdossák a fütyijüket, puncijukat, az csúnya dolog. Honnan tudtam? Talán valaki rám szólt. Talán láttam, ahogy valakire rászóltak. De az is lehet, hogy már annyi elég volt, hogy láttam egy felnőtt rémült arcát, amint hozzányomtam a puncimat szeretetből.

Igenis az egészséges kislány, vagy kisfiú hozzá fogja nyomni a punciját / fütyijét a szeretett személyhez. És ezt hagyni kell. Nem kell aggódni, nem lesz ebből aktus, egyszerűen csak így fejezi ki a szeretetét. Ha viszont a puncija, vagy fütyije visszautasítást kap a szülőktől, ha a felnőtt elhúzódik, ha nem tanulhatja meg, hogy az az öröm, amit ott lent érez, az normális, akkor olyan felnőtt válik belőle, mint én, és járhat évekig terápiába.

Állítólag tele vagyok szexuális energiával. Valószínűleg születésemtől fogva. De ebből én eddig kb. alig tapasztaltam valamit is. Azokat az édes érzéseket jó alaposan leblokkoltam, besöpörtem a szőnyeg alá úgy, hogy nem is tudok róla. Miközben mindezt mások nagyon is érzik rajtam, csak én nem tudtam megtalálni évekig az élvezetet a puncimban.

Most azonban elkezdett szabaddá válni a puncim. Elkezdett bizseregni, ujjongani, nyitni.

ebredo_szabad_punci.jpg Fotó: Pixabay

Mi történt? Elkezdtem a Heart & Sexuality éves képzését. Ez egy csoportos terápia, ami arra hivatott, hogy amit a szüleink nem kezeltek megfelelően, azt „megjavítjuk” (az én olvasatomban ez történik). Egy éven keresztül dolgozunk együtt egy csodálatos, nyitott, befogadó csapattal és szuper profi terapeutákkal.

Ide kapcsolódik ez a videóm, még ha a cím mást is sugall: 

 

Elkezdtük helyrerakni az elakadásokat. Egyszer csak, az egyik feladat közben azt vettem észre, hogy örömöt, bizsergést és nyitottságot érzek a puncimban. Úgy, ahogy a kicsi Lili is érezhetett. Zsizsegett a puncim, amit örömmel nyomtam oda egy párnához. Nem maszturbáltam, egyszerűen csak jól éreztem magam. Hirtelen tele lettem energiával, futni támadt kedvem. Többé már nem volt fáradt és nehéz a testem.

Ahogy feladatról feladatra haladunk, egyre szabadabbá válik a puncim. Visszarepültünk az időbe, Lilike kapott játékból egy ideális anyukát és apukát, akik épp a megfelelő visszajelzéseket adták kislányuk ébredező szexualitására. Együtt örültek velem, milyen csodákat élek át, én pedig feladatról feladatra szépen lassan elhittem, hogy ezt szabad érezni. És a tudatalattimban szépen elkezdtek lekerülni a lakatok a gyönyörről.

Még csak egy hónap telt el az első évből, de már most érzem, hogy sokkal nyitottabb vagyok a partneremre. Kedvem támadt hozzányomni a puncim. És kedvem támadt maszturbálni! Itt ülök, ölemben a laptop, és a puncim ujjong. Kéri, hogy játsszak még vele.

Ha téged is érdekelnek ezek a csoportok, azt ajánlom, először egy rövidebb alkalomra köteleződj el. Második féléves képzéseik hamarosan kint lesznek a honlapjukon. Azért ajánlom őket, mert tudom, hogy zseniális a módszer. Ha pedig úgy döntesz, hogy jelentkezel, és szeretnéd, hogy az ajánlás után kapjak jutalékot (ami neked nyilván semmibe sem kerül), kérlek, ne felejts el rám hivatkozni. <3

És ez a videó is kötődik a témához a cím ellenére:

 

Neked mit szólna a párod, ha bejelentenéd, hogy szeretnél elmenni intim masszázsra? Vagy ha ő kérné, hogy elmehessen? Egyáltalán kell az ilyenhez engedélyt kérni?

Bejelentkeztem egy masszőrhöz, akiről egy olvasóm azt írta, az ország legjobb masszőre. Engem meggyőzött, főleg, hogy már többször találkoztam személyesen Kristóf Istvánnal, és éreztem, hogy megnyugtató személyisége segíteni fog abban, hogy meg tudjak nyílni előtte. Mert akárkihez nem érdemes elmenni egy ilyen masszázsra – ezt már írtam.

joni-masszazsra-keszulok.jpgFotó: Aily Torres, Unsplash

Egyszerre lelkesedtem és féltem. Lelkesedtem, mert tudom, érzem, hogy egy ilyen masszázs-terápia nagyon sokat segíthet szexuális blokkjaim feloldásában, és bevallom, azt is vártam, hogy mézédes, gyönyörteli érintéseket kapjak. Hittem, hogy ő majd segít nekem abban, hogy feloldódjak, és hozzájárul ahhoz, hogy a puncim jobban meg tudjon nyílni a gyönyör előtt. Ugyanakkor féltem, hogy milyen lesz Istvánnal, mert azért olyan nagyon mégsem ismertem… Mi van, ha mégsem tudom befogadni az érintéseit?

És persze nehéz úgy elmenni egy ilyen masszázsra, ha a párom rossz szemmel nézi azt. Mert hát azért a legtöbbünknek nehéz azt megemészteni, ha a szerelmünk nemiszervét egy idegen érinti.

Nem kértem az engedélyét. Bár sejtettem, hogy ez neki nehéz lesz, én úgy éreztem, ez nem megcsalás. Miért? Mert úgy tekintek én az intim masszázsra, hogy ez egy terápia. Terápia, ami segít feloldani a blokkjaimat, és segít megtanítani a gyönyörre, az orgazmusra. Egy punci-nyitogató, punci-ébresztő terápia.

 

Úgy gondolom, hogy igazából a párom érdeke is, hogy ilyen alkalmakra járjak. Érte is teszem, azért, hogy szabadabban tudjak vele lenni. Azért, hogy többször kívánjam meg őt. És persze nem hazudok, azért is, hogy nekem is jobb legyen. De nem az a cél, hogy konkrétan a masszőrtől kapjak gyönyört, hanem az, hogy utána vele, vagy saját magam által sokszor-sokszor édes együttléteket élhessek át. Számomra a masszázs tehát olyan, mint egy eszköz. Nem a masszázst akarom, hanem a hatását. Az általa megkapott tudást.

Ehhez viszont igen, hozzá kell érnie az intim testrészeimhez. És igen, meg is fog ujjazni, nem is kicsit. És bár tudom, hogy ez nagyon nehéz, viharos beszélgetéseket fog indukálni a párommal, vállalom. Mert fejlődni akarok.

Milyen volt a masszázs? Hamarosan érkezik ez a beszámoló is. Addig is elöljáróban: ez alapján az egy alkalom alapján szívből ajánlom Istvánt.

kristof_istvan_tantra-masszor-yoni-masszazs.jpgKristóf István

Ha megoldódnak szépen lassan a szexuális elakadásaim, könnyen lehet, hogy a hasam egy szuperérzékeny erogén zónává alakul át – mondta a szexuálterapeutám. Ami azért különösen izgalmas, mert kicsi korom óta különböző gyomorproblémákkal küzdök. Hol püffed, hol görcsöl, hol feszül, én pedig évekig haragudtam a saját testemre ezek miatt a tünetek miatt.

„Tanuld meg szeretni a tested!” Hány helyen hallottam én már ezt, mire összeállt a fejemben a kép, hogy ez nem csak a fenekem formájára, a külső jegyekre vonatkozik, hanem akár a beleimre, vagy a puncimra is. Azt is fontos megtanulnom elfogadni, ahogy a testem működik, és nem haraggal, türelmetlenséggel fordulni magam felé, ha épp valami „nem jól” működik, ha valami fáj, feszül, görcsöl, hanem szeretettel és elfogadással figyelni, vajon mi hiányzik neki, ami miatt ezeket a tüneteket produkálja. Mert mégis milyen lenne, ha egy beteggel elkezdenénk veszekedni, hogy gyógyuljon meg? Az csak rontana a helyzeten.

has_erogen_zona.jpgFotó: Studio-Dee @ Pixabay

Ahogy a puncim, úgy a hasam is érzékeny lélek. Sőt, meg vagyok győződve róla, hogy nagyon is össze vannak kötve! Csörgits Kinga, a terapeutám egyszer nekiesett, és addig masszírozta egy üveg dildóval a hasam (igen, kívülről a hasam), amíg be nem lilult, de brutálisan. Mi volt ennek az értelme? Később állt össze a fejemben, hogy amikor valamiért megijedek a szextől, akkor bizonyos izmaim megfeszülnek. A hasamban is. A masszázs után ismertem fel, hogy pont azt a részt feszítem, ahol masszírozta. Nem csoda, hogy akkora görcsben állt az az izom, és az sem, hogy pont azon a tájékon szoktak brutális bélgörcseim lenni.

Gyanítom, ez az terület, ahol megszakítom az ingerületet. A hasamban épült fel az a fal, ami nem engedte tovább a gyönyört a puncimból a testem többi részére. És itt alakultak ki a legkomolyabb betegségeim is.

Kinga erre egy furfangos házi feladatot adott nekem: keressek egy olyan masszázs-olajat, ami jó hatással van a nőiségre, és ezzel kényeztessem, simogassam, szeretgessem a hasam.

dianatura_erzeki_masszazsolaj.jpg Saját fotó.

Dianatura érzéki masszázsolaját választottam. Elfeküdtem este az ágyban, és hosszú perceken keresztül simogattam a hasam. Persze ez nehéz, főleg nekem, aki képtelen lazítani, pihenni és nem feladatokban gondolkodni. Nehezen ment az önkényeztetés, inkább masszírozni, dögönyözni, abajgatni kezdtem a hasam. De első lépésnek ez is szuper, így is tudatosulhat bennem több minden, aztán majd szépen lassan eljutok odáig, hogy simogatni is megtanulom magam. Ebben a feladatban és a maszturbáláskor is. Az első sikerek már megvoltak, egyszer-egyszer már tényleg előfordult, hogy örömmel simogattam magam. Még akkor is, ha csak a karomat, vagy a lábfejemet.

Újabb formabontó házi feladatot kaptam a szexuálterápián Csörgits Kingától: vagy vegyem rá a pasimat, hogy nyaljon ki minél többször, vagy keressek magamnak egy nyaló-cimborát. Durván hangzik, de komolyan gondolta, ugyanis az már kiderült, hogy ez az a helyzet, amikor magabiztosan, gyakorlatilag mindig el tudok élvezni. Márpedig, a magamfajta lánynak, aki még javában tanulja az orgazmust, ez nagyon jó gyakorlás. Mellette pedig arra is hatalmas szükségem van, hogy jó nagy adag sikerélményt, pozitív élményt gyűjtsek, amik aztán szép lassan felülírják a régi traumákat, és amik által végérvényesen megtanulom elhinni, hogy a szex jó dolog.

Amikor feladta ezt a házit, nyeltem egy nagyot: na ezt mégis hogyan fogom felvezetni? Merthogy már beszéltünk róla, és igen, kiderült, hogy a nyalás nem az ő vonala. Nem vonzza. Amit bár sajnálok, de el tudok fogadni, hisz különbözőek vagyunk, különböző dolgokat szeretünk. És miután ezt így kinyilatkoztatta, mégis mit tudok tenni? Kötelezzem rá? Akkor, amikor már több páromnál konfliktust okozott, hogy amikor kívánságot, vágyat fogalmaztam meg, ők azt elvárásnak vették, és ez kiverte náluk a biztosítékot? Féltem, hogy ha ezt kérem, azzal csak még nagyobb ellenállást szülök. Fogalmam sem volt, mit tegyek.

terapias_punci_nyalas.jpeg Fotó: Pixabay  @ Pexels

Szerencsém volt. Egyik este lecsúszott a lábam közé és elkezdett csókolgatni. 

Hohó!!! Itt a nagy lehetőség! – gondoltam. – Most viszot nagyon gyorsan, nagyon látványosan el kell kezdenem élvezni, hogy megmaradjon a lelkesedése, és folytassa! Csakhogy amilyen rövid ideig korábban csinálta, olyan gyorsan nem tudom beleengedni magam. Meg aztán nem is ismer, nem is tudja, mit szeretek. Hogyan segítsem őt ahhoz marha gyorsan sikerélményhez úgy, hogy közben senkit sem csapok meg és nem játszom meg magam? Magammal szemben se lenne korrekt, ha úgy tennék, mint aki élvezi, holott még nem!

Ezen dilemmáztam, amikor rátévedt a csiklómra. Addig csak az az alatti területet nyalogatta, ami nem olyan érzékeny nálam. Amikor rátapintott erre az édes pontra, gyorsan jeleztem is: “Ott fent nagyon finom!”. És ezzel megint csak szerencsém volt, mert ebbe viszont tényleg sikerült pillanatok alatt beleengednem magam, és néhány perc után egy szép nagyot is élveztem. A hangomat is gyönyörűen kieresztettem: úgy, mint ahogy az előző pasimnál az utolsó lélegzetelállító nyalása után. Mintha ott folytattam volna, ahol akkor abbahagytuk. Isteni volt.

Ezek után szerencsére már volt bátorságom elmesélni neki, milyen házit kaptam. Édesen összebújva feküdtünk, és hosszú percekig fogalmaztam magamban a mondandómat, mire úgy éreztem, most már megvan a megoldás, megszólalhatok. Szeretem, hogy vele sokszor kommunikálunk így: addig nem szólalunk meg, amíg meg nem találtuk a szerintünk legtökéletesebb verziót. Sok sértés, bántás maradt így el, mert nem mondtuk ki azt, ami hirtelen felindulásból eszünkbe jutott. 

Hosszan keresgéltem, mit mondjak, hogy ne azt érezze, azért, mert nem vágyik a puncim ízére, rossz partner. Mert nem az. Csak szerettem volna, hogy tudja, ha ezt teszi, azzal sokat segíthet abban, hogy teljesen fel tudjak oldódni az ágyban. Végül megpuszilgattam, és azt mondtam:
– Isteni volt, hogy kinyaltál! És képzeld, Kinga azt mondta, ez nagyon jót tesz nekem! Sokat segíthetsz így abban, hogy a jövőben stabilan át tudjam élni az orgazmust újra, meg újra, és elengedjem a régi traumáimat. Köszönöm!

Laci még sosem érzett ennyire befogadónak, mesélte a szeretkezést követően. “Egyre szabadabbnak érezlek!” – bíztatott. Nagyon meglepődtem a kijelentésén, mivel az együttlét alatt végig a hüvelyemben érzett mély fájdalommal voltam elfoglalva. De mégsem voltam annyira meglepve, mert ez egy olyan fájdalom volt, amit szerettem.

Létezik jó fájdalom a szexben, és most nem a szado-mazochizmusról beszélek. (Arról majd legközelebb írok újra.) Igyekszem érthetően elmagyarázni a megélésem, amit egyelőre elég nehezen öltök szavakba. Biztos ismered az izomgörcsöket, amiket egy kellemes masszázs során fel tudnak oldani. Nem tudom pontosan, hogy működik ez az intim-masszázsterápiában, de Csörgits Kinga a közös terápiánk során ilyen fájó, lüktető pontokat keresett a testemben, először a hasam területén, majd a hüvelyemben. Bennem ez úgy csapódott le (és lehet, hogy nem korrekt a megfogalmazásom), hogy ezek olyan pontok, ahol az elakadásaim összegyűltek. Ha kimasszírozza ezeket a “görcsöket”, az a lelki folyamatokra is jó hatással lehet.

Én speciel hiszek abban, hogy a lelki problémák, a stressz betegségek formájában is testet ölthetnek. Hiszek abban, hogy az évek óta tartó gyomorproblémáim, vagy a fejfájásom nem gyógyszeres beavatkozással oldahtók meg végérvényesen, hanem önismerettel. Rövid távon persze ezek segíthet az orvostudomány, de hosszú távon nálam nem nyújtot megoldást egyik orvos segítsége sem. Az önismereti csoportok, vagy a testi megélések annál inkább. 

intim_joni_masszazs_terapia.jpg Fotó: nnoeki @ Pixabay

Az, hogy ez a masszázs segíteni fog-e, nem tudom. Kiderül majd. De az tény, hogy mióta Kingához járok, sok kő legördült a szívemről, aminek köszönhetően tényleg szabadabb lettem az ágyban, ahogy Laci is mondta. (Ezekről majd még mesélek később.)

Szóval én most nagy lelkesedéssel és reményekkel teli vetettem bele magam ebbe a masszázs-terápiába, amit nem egy édes intim-masszázsnak kell elképzelni, amiről Ildikó mesélt a videójában. Ha valamihez hasonlítani akarjuk, akkor már inkább ez egy gyógy-masszázs. Egy ilyesmi üveg-dildóval masszírozza a fájdalompontokat, miközben az én dolgom az, hogy figyeljek a légzésemre. 

Amikor Lacival szeretkeztünk, azt éreztem, a farkával eltalát egy ugyanilyen pontot. Lehet, hogy tévedek, persze. Minden döfés fájt, ugyanazon a ponton. De közben pedig végig tág voltam és nedves. Valamiért biztos voltam benne, hogy ez egy jótékony fájdalom, ami a gyógyuláshoz vezet. Nem gyönyört éreztem, hanem valami egészen mást. Valami mély kapcsolódást…

A végén legszívsebben elbőgtem volna magam, de nem akartam frászt hozni Lacira, ezért inább megvártam, amíg kijön az orgazmust követő édes állapotból, és inkább utána kezdtem beavatni abba, mi zajlott le bennem. És ez az édes férfi megértette, amiről hebegtem-habogtam, és azt mondta, ez jó dolog.
Ha legközelebb úgy érzed, sírnod kell, engedd ki nyugodtan, most már, hogy tudom, ez egy gyógyulási folyamat része, nem fogok megijedni. – mondta, és én el sem tudom mondani, mennyire imádtam ezért!

Felkavart ez a szeretkezés. Nem tudtam szavakba önteni, pontosan mit, de éreztem, hogy megkavarodott valami a lelkemben. Aztán a következő együttlét már kevésbé fájt, majd még kevésbé… Közben egyre jobban kívántam őt és bár bizonytalankodva, de az orgazmusaim is előbújtak. De még az orgazmusok inkább felkavaróak voltak. Azóta az álmaim is zavarosak, zaklatottan alszom, de nem bánom. Kíváncsian és türelemmel várom a fejleményeket, mi fog kisülni ebből a folyamatból.

Könnyes szemmel hallgatta végig a gyerekkori szexuális visszaélésről szóló történetemet ma egy újságíró. Pedig “csak” arról meséltem, hogy egy felnőtt férfi megkóstolta a puncim, amikor 8-10 éves voltam. Csak. Sokáig azt hittem, hogy ez nem nagy dolog.

A helyzet az, hogy szerintem sok felnőtt (köztük sok férfi) fel sem fogja, hogy bármilyen szexuális viselkedés egy gyerekkel szemben káros hatású. Akkor is, ha a gyerek nem tiltakozik, hisz gondoljunk csak bele, a legtöbbünket kényszerítették, hogy puszilja meg az undok nagybácsit és legyen kedves minden felnőttel, aki kérdezés nélkül megérinti. Sosem tanulunk meg nemet mondani a nem kívánatos érintésekre. És az is összezavarja a gyereket, ha a szüleit hallja szexelni (főleg, ha a hangok alapján azt hiszi, valakit bántanak).

Az meg különösen nehezen feldolgozható, ha a gyereknek még jóérzést (netán orgazmust) ad az aktus. – Ezt tudtam meg Horváth Évától, a NANE pszichológusától. Hisz ilyenkor a gyereknek egyszerre kell feldolgoznia azt, hogy valami csúnya dolog történt vele és ő még élvezte is. Azaz extrán mocskos, amit művelt.

 

Megnéztem a Nem történt semmi c. filmet, ami egy hozzám hasonló korú kisfiú abúzustörténetét doglozza fel. Őt “csak” megfogdosta egy felnőtt, mégis mocskosul belebetegedett szegénykém. És a valóság pont ilyen, mint a filmben. A gyerek belebetegszik, elkezdi hibáztatni magát és védeni a környezetét. Akármilyen kicsi, átlátja, mekkora felfordulást kelt ezzel a családja életében. Átlátja, hogy anya aggódni fog, apa pedig meg akarja ölni az elkövetőt. Én is ezt vizionáltam és nem akartam semmi ilyesminek az okozója lenni. Épp elég baj volt, hogy ilyen mocskos dolgot műveltem.

Fontos beszélnünk a gyerekkori molesztálásról. Sajnos én még nem találtam olyan aktív civil szervezetet, aki per pillanat is foglalkozik a témával. A Muszáj Munkacsoport honlapján van segítség a szakemberválasztáshoz, de konkrét szakembert neked kell keresni. Itt megragadnám az alkalmat, hogy ha ismertek olyan szakembert, aki ismerősnél bevált ebben a témában (azaz ért a gyerekkori szexuális abúzushoz), írjátok meg kommentben, hátha valakinek jól jön! Én Csörgits Kingához járok, ő felnőtt áldozatokon tud segíteni (aki pl. gyerekkori traumát szeretne feldolgozni), de egy még gyerek áldozat szüleit nem tudom, kihez irányítanám…

gyerekkori_molesztalas_metoo_abuzus_szexualis_visszaeles.jpegFotó Kat Smith @ Pexels

Megelőzésképp pedig egy ajánlott könyv: Lili és a bátorság – mesekönyv, ami segít átbeszélni ezt a nehéz témát a gyerekekkel. Csodálatos darab.

Arra kérlek, ha megérintett a téma, oszd meg a bejegyzést, vagy csak a videót, és ha teheted, járulj hozzá akármennyi adománnyal a videó elkészüléséhez.

A beszélgetésnek kb. egy hónap múlva érkezik a folytatása, amiben arról kérdezen a pszichológust, hogyan ismerhető fel, ha egy gyermek szexuális visszaélés áldozata és milyen segítséget tudunk neki adni. Ennek a videónak az elkészülését is tudod támogatni.

És én élveztem. Csörgits Kinga egy nem mindennapi szexuálterapeuta. Amiket eddig írtam róla, közel sem takartak mindent. Az első alkalommal ugyanis, miután beszélgettünk egy nagyot, kimondta: azt gyanítja, hogy nekem segítene, ha némi BDSM elemet is vinnénk a terápiába.

“A BDSM gyűjtőszó az angol Bondage & discipline (B&D), Domination & submission (D&S), Sadism and masochism (S&M) szavakból képzett rövidítés, magyarul ‘kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség és szadizmus-mazochizmus’ fogalmakat jelöli. Korábban egyszerűen a szado-mazochizmus (SM) volt az elterjedtebb kifejezése.” – Wikipedia

Felcsillant a szemem, amikor ezt mondta. Akkortájt kezdtem el ugyanis sejteni, hogy vonz engem ez a világ. Nem hiszem, hogy az extremitások szintjén, de valami alap-fokon igen. Hisz nagyon tudom élvezni a harapás okozta fájdalmat és a korbácsolást is.

“A BDSM lehet szexuális fűszer, titkos vágy, de lehet lelki beállítottság vagy életforma is. A legtöbb ember már megtapasztalhatta – ha tudtán kívül is – a BDSM egy izgalmas részét, amikor bekötötte a partnere szemét, megkötözte a kezét vagy megvette az első bilincset az otthoni kelléktárba.” – eroticFétis

Kinga meztelenül fektetett fel a masszázs-asztalra, ahová már kikészítette a csukló- és bokabilincseket.

Ez lehetne ijesztő is, de a helyzet az, hogy Kinga személyisége és magabiztossága rám olyan megnyugtató hatással volt, hogy szinte semennyire sem izgultam. Bíztam benne az első pillanattól és tökéletes biztonságban éreztem magam. Tudtam, hogy itt most minden értem történik, azért, hogy az én szexuális elakadásaim feloldódjanak. És azt is tudtam, hogy bármikor mondhatok nemet, bármikor megállíthatom a folyamatot. Ő pedig nem elégedett meg azzal, hogy rám bízza, majd szólok, ha valami nem oké (mert abban mi nők sokszor nem vagyunk túl jók), hanem inkább folyamatosan kérdezgetett is: “Most hogy vagy?” “Ez milyen érzés?” “Kényelmes neked, ha így kötözlek ki? Tudsz úgy ellazultan feküdni kb. 20 percen keresztül?”

bilincs_bdsm_terapia.jpgFotó: KlausHausmann @Pixabay

Kikötözött egy lánccal, miközben a bilincsek puha bélése fogta a kezem és a lábam. Meglepően kényelmes volt. A lábamat pedig gondosan betakargatta egy pihe-puha pink pléddel, mert nagyon fázós vagyok. És így kezdett masszírozni egy üveg-dildóval. De erről majd legközelebb.

Egy ponton (miután áldásomat adtam rá), a szemem is bekötötte. Arra jutottunk ugyanis, hogy egyértelműen van bennem egy nagy adag bűntudat és szégyenérzet, aminek az oka még nem világos, viszont megkeseríti a szexulis életem. Tettünk hát egy kísérletet: mi lenne, ha ezt a bűntudatot megpróbálnánk kisütni büntetéssel? Később remélhetőleg majd az okokra is fény derül, de addig is kezeljük a tüneteket.

Elővette hát a korbácsot és óvatosan csapott egyet a meztelen combomra. 
Ez milyen érzés? – kérdezte, én pedig csak vigyorogtam.
– Izgi. Tetszik.
– Rendben. Akkor most egyre erősebbeket fogok csapni, te pedig jelezd, hol van a határod. – és minden ütés után rákérdezett, menjen-e tovább.
Amikor megtaláltuk a határom, én mondhattam meg, hány ilyen csapást kérek büntetésként. És amikor megtörtént a masszázs közben az, amiért nagyon szoktam haragudni magamra: elkalandoztak a gondolataim teljesen más tájakra, akkor egyből meg is kaptam az 5 korbácsütést.

Lehet, hogy durván hangzik, de az egész közben mosolyogtam és teljesen izgatott lettem. Olyan volt, mint egy játék, mintha ajándékot kapnék. A csípés nyoma édesen bizsergett és a puncim teljesen felpezsdült az ütésektől, holott nem is ő kapta őket. 5 csapásra elszálltak a félelmeim, elrepültek a fekete felhők a fejemből és boldog izgatottsággal vártam a folytatást.

– Ez persze most egy terápiás eszköz. – magyarázta el Kinga. Nem azt jelenti, hogy innentől mindig ezt kell használnom, vagy hogy csak így fogok tudni szeretkezni. De most tettünk egy kísérletet, ezt a kísérletezést pedig folytathatom otthon, ha szeretném. És könnyen lehet, hogy egyszer csak eljön a pont, amikor már nem lesz erre szükségem, nem fogom kívánni. De amíg segít, vagy jól esik, addig játszhatunk ezzel otthon is.

Hatalmas mosollyal távoztam a szeánsz után és azon morfondíroztam, hogyan fogom ezt elmesélni úgy, hogy ne kapjanak frászt tőle az olvasók.

Meddig tartson a szex? Van, hogy túl rövid az aktus és van, hogy úgy tűnik, sosem lesz vége. Nehéz megtalálni azt az egyensúlyi állapotot, ami mindkettőnknek pont jó. Nekem általában túl hosszú.

Nagyon-nagyon sokszor volt már, hogy a végét kívántam. Már elég volt, elfáradtam, elvesztettem a fókuszt. Egyszer csak elillant a vágy és lement a libidóm a béka segge alá. Már terhes a szex, nem akarom, hogy a puncimhoz érjen bármi is. Egyre kevésbé vagyok nedves, elkezd kellemetlenné válni a behatolás. De nem szólok semmit, mert nem akarom, hogy a másik hoppon maradjon. Nem akarom, hogy ne élvezzen el, nem akarom cserben hagyni. 

mikor_elvezzek_el_korai_magomles_szex_hossza.jpg Fotó: Annca @ Pixabay

Hosszú perceken keresztül reménykedek, hogy hátha mindjárt elélvez. Folyamatosan abban bízom, hogy a következő mozdulattal ejakulál. A valóságban azonban egyre távolabb kerülünk tőle, merthogy akárhogy nyögdécselek tovább, megérzi, hogy már nem úgy élvezem és ettől neki is fokozatosan elmegy a kedve

Ilyenkor gyakorlatilag önmagam kínzom. Önerőszak. Én kényszerítem a szexet saját magamra, pedig nyugodtan mondhatnék nemet.

Ez lett a harmadik házi feladatom a terápián: amikor már azt érzem, nem szeretnék tovább szeretkezni, kérjem meg a párom, hogy hagyjuk abba. Persze ezt beszéljem meg vele előre, hogy ne érje meglepetésként. Álljunk meg, és ha úgy érzem, egy fél óra múlva szívesen folytatnám, akkor legyen, de csak akkor, ha tényleg szeretném. Azaz: ha nem kívánom, ne szexeljek.

kinga link, vagy videó

Nehéz ez. Tudom, hogy sosem tudtam megtenni. Az egyetlen trükköm eddig ez volt: ha már azt kívánom, élvezzen el, akkor valami ilyesmit mondok neki:

Úgy vágyom rá, hogy lássam, ahogy elélvezel!

Ennyit mertem, mert féltem, hogy ha egy az egyben azt mondom:

Drágám, elfáradtam, kérlek, gyorsan élvezz el, mert már szar.

az semmi jóra nem vezet. Kizökken, és ugyanott leszünk, amitől féltem: hogy úgy lesz vége a szexnek, hogy mindkettőnknek rossz érzése lesz. Szexet rossz szájízzel befejezni pedig extra nehéz: valahogy ebben az állapotban a nehéz szituk sokkal mélyebbre mennek.

Jó kislány vagyok, így a házi feladat fontos nekem. Ezért odaálltam Ádám elé, és mondtam neki, hogy ez a feladat: abba kell hagynom a szexet, amikor már nem élvezem. Naná, hogy jól fogadta, tudtam, hogy meg fogja érteni, sőt, már a házi előtt is milliószor elmondta, hogy mondhatok nemet, bármikor. 

Sokat adott ebben a beszélgetésben az, hogy találtunk egy közös megoldást. Megegyeztünk, hogy ha azt mondom, szeretném, ha már elélvezne, az azt jelenti, hogy már érzem, hogy fáradok, úgyhogy tök jó lenne, ha belehúzna, mert hamarosan ki kell, hogy szálljak. Így megadom az esélyt arra, hogy ne a csúcs előtt maradjon hoppon, de ha meg azt érzi, még nagyon messze van, akkor ne maradjak benne egy örökkévalóságig.

És képzeljétek, működik! Mosolyog közben, nem zökken ki, nincs sértődés, nincs frusztráció és végre egyértelmű, mit akarok mondani valójában. Olyan boldog vagyok! 

Köszönet terapeutámnak, Csörgits Kingának az inspirációért! Legújabb videóm vele, ami ugyan nem a témába vág, de hasznos: