Bejegyzések tőle PoliLili

Perverz lettem

Képzelj el egy harmincas csajt, aki világ életében igazi jó kislány volt. Mindig kész volt a házim, minden szabályt betartottam, gondosan kerültem azokat a szituációkat, ahol leszúrhatnak: nem bírtam elviselni, ha csalódást okozok másoknak. Emellett gondosan igyekeztem megfelelni a társadalom általam vélt, bizonyos esetekben még csak ki sem mondott elvárásainak, alkalmazkodtam a jól megszokott keretekhez. […]

A másik pár

A pasim és én is poliamorok vagyunk. Amikor megismertem, a poli tapasztalatairól mesélt: gyerekkori barátairól, akikre, mint rendhagyó családtagokra gondol. Srácok, akik szeretik megosztani egymással akár az otthonukat, a vagyonukat, vagy akár a nőjüket is. Nyilván nem úgy, hogy kérdezés nélkül bevágják a csajt a közösbe, hanem úgy, hogy a csaj is nagyon vágyik két […]

Tabu-e az óvszervásárlás

Vettem ma egy doboz óvszert, bedobtam a hátizsákomba, amit aztán napközben többször nyitva felejtettem, s a csillogó doboz csak úgy kiabált belőle kifelé: „Itt vagyok!”. Mindahányszor ez feltűnt nekem, megfordult a fejemben, hogy gyorsan behúzom a cipzárt… Mi a nyavalyát szégyellünk, mikor a pénztárszalagra helyezzük a doboz kondomot? Amikor a kosár mélyére dugjuk? Sokkal helyesebb […]

Üdv újra itthon a testedben, Lilikém!

Már most látszik, hogy a ma reggeli terápia Hoppál Borinál nagyon is megérte az árát: szépen visszarántott a rendes kerékvágásba, a jelenbe, magamba. Legjobban talán a csókban mérhető, hogy jelen vagyok-e a testemben. Ha igen, akkor beszippant a csók. Benne vagyok, felnyögök, nem akarom abbahagyni, felizgulok, elsüllyedek, sosem elég.  – Üdv újra itthon, Lilikém – […]

3.0-ás szint

Dagad a mellem a büszkeségtől: tegnap este 3.0-s szinten nyomtuk a szexet a pasim szerint. Mindezt 2 hónap alatt értem el! 2 hónapja még úgy definiáltam magam, mint valaki, aki épp, hogy elveszítette a szüzességét. Ugyan már 16 éve volt szexuális életem, de gyakorlatilag ugyanabban a pozícióban. Nemhogy nem próbáltam mást, de arról sem volt fogalmam, […]

„Szeretem a faszt” mantra

Napi gyakorlatom lett a „Szeretem a faszt” mantra, elmesélem hogyan. Több segítőm is van, aki feladatokkal, kérdésekkel támogatja a szexuális fejlődésem. Ilyen a pasim is, akire szegényre az első együttlétkor a frászt hoztam, amikor elutasítottam, hogy a számba vegyem a farkát. Szegény, ott elkönyvelte magában, hogy erről le kell mondania velem, pedig hogy imádja, ha […]

Hüvelygombával a szex

Rendszeresen visszaköszönnek az életembe az intim fertőzések, amit általában gombaként diagnosztizál a nőgyógyász, ha egyáltalán elmegyek hozzá, mert ennyiszer bizony nincs is kedvem elmenni. Emlékszem még 17-18 éves koromra, mikor a pasim szexelni akart, de nemhogy nem kívántam őt, de még annyira viszkettem is hozzá, hogy esélytelen volt, hogy élvezzem. Sokszor paráztam elmondani is.Máskor elmondtam, de […]

Hogyan viseljük a cicijeinket?

Egy csodálatosan szép nő jelent meg a halloween buliban, beöltözve, ha egyáltalán használhatom ezt a szót. Fekete francia bugyikát, neccharisnyát, magassarkút viselt. Felül egy szexi kis köntöske, azazhogy: – Ez még nem minden! – tette helyre egy laza mosollyal a rajongótáborát, s kibontotta a köntöst. Nem volt rajta más, csak két fekete, fodros, szívecske alakú […]

Megtanultam flörtölni és jó nőnek lenni

Imádom, hogy megtanultam flörtölni! Törökországban kezdődött 3 éve, ahol rádöbbentem, hogy minden pasi gyönyörű abban az országban. Csak kapkodtam a fejem, bámultam a pasikat, ők pedig ezt nagyon is kiszúrták és kacéran visszamosolyogtak. Ez pedig elkezdett nagyon tetszeni nekem. Imádtam azt a vibrálást, amit az egész ország adott nekem: élveztük, hogy tetszünk egymásnak. Elgondolkodtatott, vajon […]

Hiányzik a vágy

Ma találkoztam a másik pasival. Egyszer voltunk együtt, az is már jó pár hete. Nagyon jól éreztem magam vele, de a szex az nem volt egy sikersztori, de ezt majd később. Felbukkant, jött, átölelt. Nagyon jó illata volt, kedves volt és gondoskodó. Nagyon jól éreztem magam a közelében, bújtam, mint egy kiscica, simogattuk egymás kezét. […]