Hogy mondjak nemet?

Néha jó lenne nemet mondani. Vagy legalább irányítani, szólni, kérni, vagy figyelmeztetni. De olyan nehéz…

– Nem akarom bántani, nem akarom, hogy bénának érezze magát az által, hogy „kritizálom”. Úgyis olyan ideges volt szegényke, a farka is nehezen állt fel, én meg még mondjam, hogy nem jó, amit csinál? Hogy én nem úgy szeretem? Hogy Roli sokkal jobban csinálja? Na neeee…

Aztán mi lesz a vége? Elkezdek eltávolodni tőle, sajog a puncim, mert nem voltam felkészülve a farka befogadására. Bár hagyom, hogy újra, meg újra megdugjon, én egyre kevésbé élvezem, egyre kevésbé vágyom rá. Mert hát miért is vágynék a fájdalomra? Elkezdem egyre kevésbé szeretni, elkezdek menekülni azoktól a helyzetektől, mikor kettesben vagyunk. Beindul a régi mechanizmus: elkezdem kerülni a szexet. Csakhogy szeretem őt, és nem akarom, hogy ez megtörténjen, főleg úgy, hogy tudom, mennyire vágytam a testére. Nem távolságot akarok, hanem extázist!

Azt hiszem, nem nemekre van itt szükség. Meg kell tanulnom határozottan, pozitívan és izgatóan kommunikálni a vágyaimat. Csak hogyan?

Nyilvánvaló, hogy az alábbi megoldások nem nyerők:
– Ne olyan erősen!
– Még nem vagyok elég nedves.
– Roli úgy szokta, hogy…

Igyekeztem a megerősítéseknél maradni: ha valami igazán jó, akkor jó hangosakat nyögök, vagy akár ki is mondom: „ez isteni”! Aztán rájöttem, ez még kevés: azt még nem tudhatja, hogy ha nem hangoskodok, akkor mi zajlik le bennem, úgyhogy szépen elmondtam ezt is:
– Azt nehezen tudom megmondani, mi a jó nekem, hogyan szeretem, ha megérintenek, mert maszturbálás híján még nem ismerem ehhez eléggé a testem. Túl bizonytalan vagyok még. De ha valami nagyon jó, ha egy mozdulatot, pontot nagyon eltaláltál, azt jelezni fogom, s akkor majd tudod, mit érdemes megtartani, ismételgetni, vagy mihez érdemes visszatérni. Persze ez még nem lesz tuti recept: van, hogy valami most jól esik, de máskor nem és fordítva is.

Oké, ez már egy jó kiindulás, de a fenti béna mondatokat hogy tudom átfordítani pozitívba? (Ehhez Ti is adhattok tippeket!)
– Gyerünk, Lili, tudsz Te ilyet! Csak gyakorolni kell! – mondja a határozottabb felem.
– Igen, igen…

Végül nem tudtam átfordítani pozitívba a „fáj a puncim, mert nem voltam elég nedves, mikor belém hatoltál és nem bírtam szólni” mondatot, így maradtam az eredetinél. Szépen elmondtam, hogy előtte valamiért még nem bírtam megnyílni, majd elmeséltem a szexualitásom történetét. Megértette, én pedig megértettem, hogy az én felelősségem, hogy szóljak, ha valami nem úgy történik, ahogy nekem jó. Ő nem tudhatja, hisz még nem ismer eléggé. Nem lát bele a fejembe. Ő pedig egyetértett:
– Mondj el nyugodtan bármit! Nem szeretnék fájdalmat okozni! S egyébként is, nincs annál szexibb, mikor egy nő irányít, s határozottan megmondja, mit szeretne.
– Tényleg? – csodálkoztam el, majd elgondolkodtam. Végül is én is imádom, ha irányít a pasi, s megmutatja, vagy elmondja, hogyan csináljam. Egyáltalán nem bánt, ha jelzi, most lassabban, vagy keményebben szeretné: inkább megkönnyebbülök, hogy nem kell nekem kitalálnom magamtól. Majd újra felé fordultam: – Igaz, tulajdonképpen én is imádtam, ahogy rászorítottad a kezem a farkadra. Szerettem, hogy ezt együtt csináltuk.

Olyan ez, mint amikor magamat izgatom szex közben. Nehéz volt elhinni, hogy ez nem bántó, hogy a pasi nem azt gondolja, hogy nem elég jó amit csinál, s ezért segítek rá még én is.

A kép forrása itt.