Lehet, mégis meg van az afrikai pasi, aki kell… Vívódom, nem tudom eldönteni, valóban vágyom-e Eric-re, mert eddig egyetlen fekete pasi sem fogott meg.

Megint úgy viselkedem, mint már párszor korábban. Csak annyit veszek észre magamon, hogy vágyom a társaságára, hogy alig várom, hogy másnap lássam,  s ha valamiért csúszik, vagy változik a program, nagyon türelmetlen leszek.

Akkor vettem észre magam, mikor egy barátom a mosolyomat látva ezt mondta:
– Nocsak! Valaki itt szerelmes!
– Á, nem hiszem! Ő csak a barátom! – mondtam, de aztán este elgondolkodtam rajta, hogy is viselkedem… És onnantól elindult az agyam.

Elkezdtem tudatosan figyelni. Elkezdtem izgulni azon, hogy megérinthetem-e csak úgy. Elkezdtem nézni őt, vele álmodni, s örülni, amikor hosszan összeér valamelyik testrészünk.

Áramütést nem éreztem, csak izgalmat. Nem szexuális izgalmat, inkább mint egy vizsga előtt. Fontos lett nekem.

Igyekszem inkább nem ráfeszülni a témára, hanem helyette arra a nézőpontra helyezkedni, hogy kíváncsian figyelem, mi sülhet ki belőle. Egyelőre nem érzem tragédiának, ha nem lesz köztünk csók, szex, csak szoros barátság, ugyanakkor pedig nagyon kíváncsi vagyok, mi lenne, ha lenne. Szeretném megtudni, tényleg vágyom-e rá, vagy csak akarok vágyni rá.

Nem akarom többé átélni azt, hogy valakire akarok vágyni, hogy rábeszélem magam, mert úgy nem megy. Nem akarok kudarcokat. Meg akarom tanulni értelmezni a testem jeleit.

– Oké, Lili! Ha így van, fókuszáj! Mit tapasztalsz most magadon? – kérdezi az okosabbik felem.
– Ez jó játék! Lássuk csak. Ki-be nyitogatom a lábam. Bizsereg a puncim, nedvesedek, ami bugyi nélkül amúgy is könnyebben előfordul.
– És még? Amikor rá gondolsz?
– Azt nem tudom. Elábrándozok, hosszan elkalandozok. A mellkasomban érzem a feszültséget, mintha nehezen kapnék levegőt.
– És a puncid?
– Az továbbra is izgatott.

Érdekes. Nem szoktam felizgulni írás közben. Vagy lehet, eddig csak nem vettem észre?

A kép forrása itt.