Kinek esik rosszabbul a „nem”?

– Milyen volt az éjszaka Lacival? – kérdezte Ádám üzenetben.
– Jó volt. És nagyon örülök, mert azon a ponton, ahol nemet kellett mondanom, nemet tudtam mondani.
– Ez jó, de szegény Laci. – felelte Ádám és én teljesen kikeltem magamból.

– De azt hittem, szexelni hívod. – írta pár sorral később, amikorra már amúgy is teljesen felpaprikáztam magam. Ez volt igazán olaj a tűzre!

Mi az, hogy szegény Laci?!? Arra volt szükségem, hogy nemet mondjak. Egyrészt minden jogom megvan megálljt parancsolni, másrészt pedig, ha nekem arra volt szükségem, hogy „megálljt parancsoljak”, akkor nem lehet, hogy épp én vagyok a „szegény”?

 Fotó: Tim Gouw @ Pexels

Kiakadtam, mert azt éreztem, hogy anélkül, hogy bármi fogalma is lenne arról, mi történt igazából, egyből Laci védelmére kelt.

Persze, „szegény Laci„. Biztos neki is nehéz volt, ezt nem vitatom el tőle, de nézzük meg az én oldalam:

Éppen lelkesen dugott, amikor egy mozdulat rosszul sült el, és megütött valamit a hüvelyemben. Fájt. De nem akartam még abbahagyni a szexelést (főleg Laci miatt), ezért megkértem, váltsunk pózt, hogy én irányíthassak.

Már ez hihetetlen előrelépés volt, hogy mertem jelezni, hogy fájdalmat okozott, és konstruktív megoldással álltam elő. Ünnepeltem magam, hogy végre eljutottam idáig és merek kommunikálni!

Ráültem, elkezdtem lovagolni, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a puncim kedve elment az egésztől. Én pedig (ügyes Lili!), mivel megfogadtam, hogy figyelni fogok a puncim igényeire (lásd a múltkori bejegyzésem), kedvesen elmagyaráztam Lacinak, hogy ez most nem fog menni és folytattam kézzel.

Csakhogy Laci nem bírt leállni, kérlelt, hagy simogassa a puncim közben.
– Ne haragudj, de nem. A puncim most nem kér érintést. – mondtam neki, de ő tovább kérlelt. Kérlelt és kérlelt, nyomult, nem fogadott el nemet, amitől én egyre jobban befeszültem. A végére annyira kiakadtam attól, hogy nem fogadja el a döntésem, hogy leültem mellé, és közöltem:
– Most akkor már totál elvetted a kedvem mindentől, úgyhogy fejezd be magadnak, ha akarod. – ő pedig békésen kiverte a farkát. Úgy tűnt, ez neki nem esett rosszul, nem fájt, nem okozott frusztrációt. Én viszont megharagudtam rá.

Mellette pedig örültem, hogy ilyen ügyesen képviseltem végre az érdekeim, és nem csináltam végig csak azért, mert a „másiknak már megígértem”. (Amikor igazából soha semmit nem is ígértem meg. Sosem volt kimondva, hogy „addig dughatsz, míg el nem élvezel”.)

Napokig tartott, mire valamennyire sikerült megbocsátanom Ádámnak. (Igen, a megbocsátással nehézségeim vannak.) Végül az segített, hogy megpróbáltam elképzelni, mi lehet az oka annak, hogy rendszeresen Laci védelmére kel. A megoldást persze nem tudhatom, de segített empatikusnak lenni és megnyugodni az, hogy elképzeltem a különböző lehetőségeket: például azt, hogy (érthető módon) utálja azt, ha beleéli magát abba, hogy lesz szex és a csaj visszalép. Lehetséges, az üzenetem felidézett benne egy ilyen régi frusztráló élményt, ami egyből szolidáris érzelmeket indított meg benne Lacival szemben.

Valószínűleg mindkét srácnak elképesztő nehéz átérezni azt, amikor igenis nemre van szükségem. Mint ahogy én sem tudom, milyen érzés az álló farok, úgy nem tudhatják ők sem, milyen, amikor a punci bezárkózik.

Témába vág Kékes Rékával készített videóbeszélgetésem:

 És igen! Elkészült a YouTube csatornám, ne felejts el feliratkozni rá, hogy értesítést kapj a következő videókról!

Persze, ha már itt tartunk, elgondolkodhatnék azon is, én mi a francnak húztam fel magam Ádám reakcióján ennyire. Nálam milyen gombot nyomott meg? Akár kedvesen meg is magyarázhattam volna neki, hogy „ne aggód, nem esett bántódása Lacinak”.