Tag Archive for: My Size

Hogy repül az idő… Már eltelt több év azóta, hogy elindítottam az első péniszméretekre vonatkozó kutatásomat.

Arra hívtam, a kérdőívem kitöltőit, hogy saját bevallásuk alapján árulják el, milyen hosszú hímtaggal áldotta meg őket az élet.
Csak bízni tudok abban, hogy mindenki őszintén nyilatkozott a mérése eredményéről, aminek az összesítését itt találod meg:
https://ebredoszexualitas.hu/peniszmeret-eredmenyek/

Aztán persze nem értem be ennyivel.
Felbuzdulva azon, hogy számos olvasói levélben fordultak hozzám férfiak, mert bizonytalanok a farkuk mérete és „megfelelősége” kapcsán, megalkottam egy online interjúgyűjteményt arról, mi is számít igazán, ha a „férfiasságról” van szó.

Nem a méret a lényeg!

Legalábbis nem úgy, ahogy sokan gondolják… az interjúkból, amiket szakértőkkel és magánemberekkel készítettem, ez is kiderül;)

Elég sokfélék vagyunk, férfiak is, nők is egyaránt, így az sem véletlen, hogy

teljesen egyéni, hogy
kinek mi a megfelelő
péniszméret-kérdésben.


Így van ez az óvszerekkel is.
Mert igen, lehet választani többféle méretből is, mint a sztenderd – cipőből is ugyebár a kényelmeset vesszük meg, nem azt, amelyik nyomja a lábunkat, vagy esetleg lötyög rajtunk…

A mostani videómban erről is mesélek, és megtudhatod azt is, hogyan határozhatod meg a neked – vagy a párodnak – pont jó méretet!


A videó hamarosan megjelenik
a Facebook oldalamon is!


A kulcs a péniszvastagság, ha megfelelő óvszert keresel

Tehát a körméret lényegesebb, amit egyszerűen levehetsz akár ezzel az applikációval, vagy akár egy közönséges centi segítségével is!
Apropó, nemrég elindítottam a péniszvastagsággal kapcsolatos felmérésemet is, hálásan köszönöm, ha kitöltöd!


Ha pedig szeretnéd megtudni, milyen tévhitek vannak farokméret-kérdésben, és mit érdemes tenni, hogy férfiként magabiztosan viselhesd a szerszámod, akkor nézd meg itt a kutatásom eredményeit!

Péniszvastagság és farokméret kérdések Ébredő Szexualitás Blog

Pár hónapja megkértek, hogy készítsek egy videót az óvszerméretekről.

Mivel akkor még fogalmam sem volt a témáról, elkezdtem kutakodni az világhálón, és arra a döbbenetes felfedezésre jutottam, hogy aminek pofon egyszerűnek kellene lenni, az elképesztő bonyolult!
Sok-sok cikket olvastam el, mégis úgy éreztem, nem értem. Egymásnak ellentmondó információkat találtam és még a nagy óvszercégek honlapján sem volt erről tájékoztatás!

Egyetlen érthető és valóban hasznos cikket találtam. Később egy véletlen folytán még a szerzőjével is találkoztam.
Vicces volt, mert ahogyan lelkesen meséltem neki arról a felfedezésemről, hogy mennyire nincs elérhető információ erről a témáról, csak egyetlen jó cikket találtam – erre ő:

– Azt én írtam.

Ő Békés Gáspár, egy fiatal (és jóképű) társadalomtudós

Mivel ő is nagyon elhivatott a témában (még egy olyan projektben is aktív, melynek címe: Óvszerforradalom), meg is egyeztünk, hogy készítünk közös videót.

Az elszakadt óvszer legfőbb okozója a nem megfelelő méret használata

Gáspár és én is tudjuk, hogy nem csak az ő vagy az én korábbi szerelmeim ütköztek abba a problémába, hogy a nem megfelelő méretű óvszer túl szűk volt, akár el is szakadt, vagy lecsúszott.

Ő világított rá arra is, hogy sajnos a legnagyobb óvszercégek gyakorlatilag csak egyetlen méretet forgalmaznak.
Döbbenten tapasztaltam, hogy az XL-es épp hogy csak pár miliméterrel nagyobb a „normálnál”.
(És itt kiemelném, hogy minden farokméret normális. Az a normális, hogy ennyiféle méret létezik. Ugyanúgy, ahogy az alacsony és magas férfi is normális.)

A nagyobb drogériákban sajnos csak ezeket a sablonméreteket árulják, és sok dobozon még csak meg sem lehet találni a méret megjelölését.

Küldetésemmé vált, hogy megismertessem a magyarokkal, hogy nem mindegy, milyen méretet választanak!
Ahogy egy S-es, vagy XL-es méretű férfira nem jó az M-es póló, úgy van ez a kotongumival is – és ha valami annyira kényelmetlen, mint a rossz méretű felső, akkor nem csoda, ha sokan inkább fel sem veszik…

Érdemes meghallgatni Gáspárral készült beszélgetésem, és kérlek, adjátok tovább, hogy minél többekhez eljusson az információ!

Elszakadt óvszer Ébredő Szexualitás Blog Youtube videó

A videót a YouTube-on és a Facebookon is megtalálod.
Mivel 18+-os tartalom, a gyerekek védelme érdekében a két platform csak akkor engedi megtekinteni a felvételeket, ha bejelentkezel és hitelesíted az életkorod.
(Szerintem az adatok megadása teljesen biztonságos. Én is megcsináltam ezt a hitelesítést.) 

Igaz, fontos lenne, hogy már a kamaszok is tudjanak az óvszerméretekről, de sajnos, nem engedik ezek a rendszerek, hogy fiatalok számára is elérhetővé tegyem.

Természetesen a webshopomban megtaláljátok a My Size cég méretre szabott óvszereit. Érdemes kipróbálni, én nagyon szeretem őket!
Készítettek egy jópofa appot is, amivel a telefonod segítségével meghatározhatod a neked való méretet. 😀 (Számítógépen értelemszerűen nem működik.) Én egy vibrátorral teszteltem is a videón. 🙂

Csatlakozz a játékos kutatásomhoz is, amiben azt vizsgálom, milyen az átlagos farokkörméret (vastagság) Magyarországon.

Az anonim kérdőívet itt tudod kitölteni.


A My Size óvszert mindenféle méretben természetesen megtalálod a noiboldogsag.hu kínálatában is. Használd a polilili kuponkódot, hogy kedvezménnyel vásárolhass!


Ha szeretnéd pedig eloszlatni a bizonytalanságodat a méreteiddel kapcsolatosan, és szeretnéd önbizalommal telien, magabiztosan „viselni” a férfiasságod, akkor neked való a „Tényleg fontos a méret?” online kurzusom szakértői beszélgetésekkel és magánemberek történeteivel!

Tényleg fontos a méret online kurzus péniszméret témában Ébredő Szexualitás Blog

Az óvszer méret kiválasztása bonyolultabb ügy, mint sokan gondolnák.

Sok férfi vágyik a pornó által kreált ideák miatt méretesebb farokra, pedig azoknak, akiknek meglehetősen nagy a pénisze nem könnyű a dolguk.
És nem csak azért, mert minél vastagabb a hímvessző, annál nehezebb a behatolás, hanem azért is, mert ezek a férfiak az óvszerrel is sokat bajlódnak.

Mostanra állt össze bennem miért volt az, hogy több partnerem is sokat szenvedett a gumival. Akkor nem értettem még, miért.
Őszintén szólva azt gondoltam, hogy kicsit hisztisek. Vagy a gumik ilyen szörnyűek.

Tisztán emlékszem egy konfliktusra, amikor a régóta vágyott első szeretkezéskor az új partnerem be akart hatolni gumi nélkül.
Mivel én mindenképpen szerettem volna védekezni, félve, de megkértem, hogy húzzon óvszert. Akkor még nagyon nehezen kommunikáltam és nem gondoltam, hogy nekem is lehet szavam ilyen helyzetekben, de összeszedtem a bátorságom, ő pedig a kérésemre felhúzta az óvszert

Azzal a lendülettel le is lankadt a merevedése.

Ott álltam a vágyott férfival, akiért nagyon odavoltam, egy kapcsolat elején, a várva várt szeretkezés küszöbén, és neki elmúlt az erekciója az óvszertől.

Borzasztó volt. Nem azért, mert ne bírtam volna ki behatolás nélkül, vagy mert ne tartanám férfinak a férfit erekció nélkül, hanem azért, mert aggódtam érte. Féltem, hogy ez neki borzasztó kellemetlen.
Aggódtam érte, hogy mi lesz, ha kudarcélmény éri és ez tartós problémákat okoz. És mindeközben attól is féltem, hogy mi lesz velem, ha ő nem képes gumit használni, mert mindig lelankad tőle.

Egy darabig még próbálkoztunk, hátha sikerül felállítani, majd feladtuk. Lehúztuk a kotont, és anélkül folytattuk. Én pedig haragudtam rá is, meg magamra is, mert nem ezt akartam. Sőt, még a szégyen is belépett, amiért nem jártam el felelősen.

Így indult a kapcsolatunk. Onnantól talán soha nem került elő vele a gumi.

Ennek a férfinak viszonylag vastag szerszáma volt. Aztán egy következő partneremnek is, majd egy következőnek is.
Utólag tudtam meg, hogy valószínűleg mindhárman azért küszködtek annyit a gumival, mert egyszerűen nem volt jó rájuk a sztenderd méret, amit a drogériákban kapni.

Az ismert márkáknál szinte kizárólag 1 óvszer méret van forgalomban.

Olyan ez, mintha minden férfira M-es pulcsit akarnánk húzni. Felmegy, ha nagyon akarjuk (vagy lötyög), de felszabadultan nem tudnak benne mozogni azok, akiknek nem ez a mérete.
Ez legalább három partneremnek szörnyű élményeket okozott. Volt, akinek többször el is szakadt, de olyanról is hallottam már, akinek felsértette a hímtagját a túl szűk kondom.

Elképesztő felüdülés volt, amikor megismertem azt az óvszermárkát, ami figyelembe veszi a méreteket.

Ez a MySize.

MySize - az óvszer méret kiválasztása velük pofonegyszerű, hogy te és a párod megtalálhassátok a legkényelmesebb és biztonságosabb védelmet a szeretkezéseitekhez

És igen, ez itt a reklám helye, ugyanis mivel akkora minőségi változást hozott ez a termék a szexuális életembe, fontosnak tartom, hogy más hasonló „cipőben” járó olvasóimnak is a figyelmébe ajánljam:

tájékozódjon a méreteiről és vásároljon
olyan gumióvszert, ami valóban neki való.

A MySize nekem nagyon bejött, ezért is kerestem meg őket személyesen egy együttműkődésre, melynek az alábbi videó lett az eredménye.
Ebben elmesélem azt is, hogyan határozhatod meg, milyen méret való neked vagy a partnerednek.


Természetesen az óvszert felkerült a noiboldogsag.hu kínálatába is. Használd a polilili kuponkódot, hogy kedvezménnyel vásárolhass.

Ébredő Szexualitás Blog és MySize együttműködés - hogy közelebb hozzam hozzád a megfelelő óvszer méret kiválasztása által az érzéki szeretkezéseket! Kérj termékmintát kipróbálásra személyes eseményeimen! Ne felejtsd el lemérni a szerszámod körméretét!


És mivel egy hatalmas doboz kotongumit kaptam a MySize-tól ajándékba (vagy 1000 darabot!), ha találkoznánk valamelyik élő programomon személyesen, ha szeretnéd, hozok neked tesztelésre ajándék óvszert. Csak tudd hozzá a méreted (vagy a partneredét! 🙂 )