⚠️ FIGYELMEZTETÉS: A cikk szexuális bántalmazás témáját érinti, ezért felzaklató lehet olvasnod.
Kérlek, csak akkor olvass tovább, ha érzelmileg biztonságban vagy, és vigyázni tudsz magadra közben.

Évek óta nyomasztott a titok.
Két éve írom nektek a blogot, és utáltam, hogy nem beszélek arról, ahogy gyerekkoromban molesztáltak. Mivel azonban a családom nem tudott az esetről, nem akartam, hogy az Internetről szerezzenek tudomás, mi történt a pici Lilikével, mikor 8-10 éves volt. Azt tartottam fairnek, hogy személyesen mondjam el nekik. Csakhogy ez életem legnehezebb dolga volt.

Előző írásom a témában itt. >>

„… a trauma feldolgozásához, a gyógyuláshoz vezető első lépcső mindig az, hogy a bántalmazottak megtörik a titkot, és elmesélik a történetüket. „A hallgatás nemcsak az áldozatot betegíti meg, hanem az egész társadalmat is. Ha belegondolunk, hogy minden tizedik gyerek érintett, az azt jelenti, hogy minden tizedik család érintett, szülőkkel, nagyszülőkkel, nagybácsikkal, unokatesókkal. És érintettek az elkövető hozzátartozói is, tehát valamilyen szerepben a társadalom nagy része érintett a szexuális bántalmazás kérdésében. A hallgatás megtörése mindannyiuknak segítene” – magyarázta Fábián Andrea gyógytornász, a Beszélj róla! projekt egyik alapítója.” – írta korábban az Index egyik cikkében (ami sajnos már nem elérhető).

 Fotó: Kaboompics @ Pexels

Ugyan sokaknak meséltem arról, mit éltem át gyerekként, de ettől még a titok titok maradt. Hisz a családomnak direkt nem beszéltem róla, mert rettegtem, hogy belehalnak. Komolyan fel voltam készülve, hogy sokkot kapnak, vagy szívrohamot, magukat fogják vádolni és felvágják az ereiket, vagy valami hasonló szörnyűség történik… Féltettem az elkövetőt és féltem, hogy azt fogják gondolni, ők tehetnek róla, hogy nem védtek meg. Pedig nem lehetett megvédeni. 

2 éve történt, mikor először hoztam szóba az esetet annak, aki szintén jelen volt az abúzus ideje alatt. Ez a fiú még nálam is fiatalabb volt. Rettegtem, hogy az elkövető, aki egy kedves felnőtt barátom volt, szintén hozzá ért. Féltettem ezt a kisfiút, hogy ő is sérült az eset által. Közben pedig reméltem, hogy nem is emlékszik az esetre. Közel 20 évbe került, hogy összeszedjem a bátorságot ahhoz, hogy elkezdjek vele beszélgetni a témáról.

Kiderült, hogy az esetet követően pár nappal ő szóba hozta nekem a történteket, és javasolta, hogy szóljunk a felnőtteknek. Az a bátor pici fiú! Teljesen meghatódtam tőle. És bár megnyugodhattam, hogy hozzá nem ért a férfi, újra aggódni kezdtem: lehet, hogy őt meg az bántja, hogy nem védett meg…

Még talán ennél is nehezebb volt, amikor elterveztem, beszélek a szüleimmel és külön-külön elmesélem nekik a történeteket. Amikor eljött a nagy nap, órákon át húztam az időt… Képtelen voltam belevágni a történetbe, pedig még a nyitó mondatom is megvolt.

Végül egy hét különbséggel mindkettőjüknek elmeséltem és nem haltak bele, nem kaptak sokkot sem. Nem éreztem rajtuk sem haragot, sem félelmet, sem önvádaskodást. Nagyon különböző volt a reakciójuk. Egyiküktől mély megértést, szilárd támogatást kaptam, másikukra azóta is haragszom, amiért értetlenkedett a megértés és a támogatás helyett. 

Ez még csak az út eleje.

Elkezdtem feldolgozni egy traumát, megtettem hozzá az első lépést. 

„Segítségre azonban szükség van, de ez nem feltétlenül pszichológust jelent. Lenárt Kata elmondta, hogy mivel a traumák alapvetően kapcsolatban gyógyíthatók, egy közeli barát, egy igazán megértő család, vagy egy támogató párkapcsolat mind-mind hozzásegítheti az áldozatot ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, teljes életet élhessen a gyerekkori bántalmazás ellenére.” – Forrás.  

Most olvasgatok témába vágó cikkeket, elkezdtem szexuálterápiára járni és eldöntöttem, mostantól tabuk nélkül fogok beszélni a témáról.
A Beszélj róla! projekt szakértői azt is elmondták, hogy átlagosan a 10. felnőtt az, aki végre tud segíteni az abúzust elszenvedő gyereknek. Nekem már az rengeteget adott, ahogy a bejegyzésemre reagáltak az olvasók és barátok. Végre elkezdtem átérezni a helyzet komolyságát és lendületet kaptam a további terápiás folyamathoz.

Ha a most olvasottak megérintettek,
akkor már nem ott vagy, ahol egy perce voltál.

Ha megszületett benned a gondolat, hogy
„a francba is, lehet, hogy nálam is van itt valami”,
akkor hadd mondjak csak annyit:
ha már nem tudod feltartóztatni ezt az érzést, akkor elindulsz egy felszabadultabb szexualitás felé: