Húzd meg, ereszd meg! – a gátizomtorna ereje
Erről a gátizomtorna kapcsán tett felfedezésről, amit most elmesélek neked egy barátnőm számolt be nekem – az inkognitó kedvéért legyen a neve Szandra.
Tehát Szandrának volt már nem egy férfi partnere az életében, mire megtalálta a férjét.
Nem volt teljesen zökkenőmentes egyik párjával sem a szexuális élete:
gyakran azt élte meg, hogy mire egészen belemelegedne az együttlétekbe és átengedné magát az izgalmak fokozódásának, addigra már vége is. A pasi kielégülten és aléltan fekszik mellette a hosszas döngetés után, ő meg nem érti hol marad az egész testét átjáró cikázás.
Aztán jött a leendő férj személyében a következő férfi, akivel az elején megint lángolt minden, a méret is tökéletesen passzolt, mégis nagyon hamar eljött újra az ismerős érzés:
mintha a nemi szervek nem feszülnének olyan szorosan egymásnak, mintha lecsökkent volna a fizikai érzetek intenzitása…
Hová tűnt?
A partnerből férj lett, a kapcsolatból gyerek is született, és a várandós időszak alatti újdonsült gyönyörökkel járó szex teljesen eltűnt. Érdekes módon a szeretkezések nem maradtak el – a kisgyerekes lét ellenére sem -, de Szandra számára olyan volt, mintha a hüvelye megszűnt volna létezni.
„Komolyan mondom, mintha ott se lennék. Ki-be jár az édes férjem édes farka, én meg mint egy darab fa… És még az sem igaz, hogy ne vágynék rá, sőt! Alig várom, hogy végre betegye, aztán volt-nincs… Mintha eltűnne a süllyesztőben.
Tudom, hogy a hüvelyben nincsenek idegvégződések a szülés miatt bla-bla-bla, de azelőtt határozottan éreztem, hogy van bent valaki… Tök csalódott vagyok és félek, hogy ez már sosem fog megváltozni…”
Emlékszem, mennyire kétségbeesetten beszélt nekem erről Szandra.
Aztán kapott ajándékba valakitől egy kupont, amit tanfolyamokra, workshopokra lehetett beváltani.
Mire képes a gátizomtorna?
Ahogy böngészett az ajánlatok között, szembejött vele egy intim izom erősítő foglalkozás. Meglepetten olvasta, hogy kifejezetten ajánlották olyanoknak is, akik még nem szültek, vagy nem is terveznek gyereket.
Lelkesen újságolta nekem, hogy remélhetőleg megtalálta a Szent Grált, és menjünk el együtt a gátizomtorna tréningre hisz ez úgyis passzol a szex-vállalkozásomhoz. Akkor még valahogy hárítottam ezt a dolgot, és kimentettem magam – talán pont tudat alatt kerültem ezt a „direkt” kapcsolódást a puncimmal, félve, hogy ez mit hoz elő belőlem…
A workshop új lendületet adott Szandrának, és nem csak a gyakorlatokat végezte szorgalmasan, hanem elkezdett kísérletezni az ágyban is velük.
Elmesélte nekem, hogy egyik alkalommal maszturbáláskor próbálta ki, mi változott az „új hobbija” hatására:
„A csiklóizgatásos bemelegítés után gondoltam bevetésre küldöm a vibrimet, nézzen körül odabent is. És persze mielőtt eluralkodott volna rajtam a jeges rémület, hogy úristen, már megint nem érzek semmit, megpróbáltam úgy szorítani, ahogy tanultam a gátizomtornán.
Úgy felerősödött a rezgés, vagyis amit éreztem belőle, hogy alig hittem el! Megörültem, mint maki a farkának, és jól eljátszottam vele! Úgy igazgattam a rezgőpajtást és szorítgattam, mintha minden pózt kipróbáltunk volna a Káma-szútrából!”
Aztán egy másik találkozáskor újból hihetetlen izgi élményekről mesélt:
„Valahol tök máshol jártam, miközben kitartóan nyalakodott a drága – hogy imádom érte! – amikor eszembe jutott a masztis eset. Miért ne húzzam össze az izmokat, mint múltkor?
Alig, hogy elkezdtem szorítani, mintha megrázott volna az áram, persze jó értelemben! Az alig érezhető puncicsókból hirtelen földrengés erősségű gyönyör-hullámok lettek!
Olyan volt, mintha bekapcsoltam volna ezzel a szorítással valamit. Esküszöm, fény gyúlt a puncimban! Ilyet még a szülés előtt sem éreztem!”
Az biztos, hogy Szandra dumája szórakoztató, és nagyon becsülöm érte, hogy egyszerre tud humorral és őszintén beszélni a szexről.
Ami miatt viszont még jobban örülök, hogy a megéléseit elmesélte nekem, az az, hogy általa megoszthatom veled is:
Az intim izmok erejének fejlesztése csodát tehet a szexuális életeddel is!
Azóta leküzdöttem ezt a „láthatatlan ellenállást”, és elvégeztem egy gátizomtorna tanfolyamot jómagam is, amiről készült egy beszámolóm is!