Örülj, hogy magadhoz nyúltál!

Elalvás előtt Kevinről álmodoztam és közben felizgultam.
– Magamhoz kéne nyúlnom, hisz most kívánom a szexet és nincs kivel megélni. – mondtam magamnak.
– De hisz megígérted magadnak, hogy nem fogsz önkielégíteni, hogy ne okozz magadnak több csalódást! – válaszoltam.
– Igen, igazad van, nem teszem. Inkább dédelgetem ezt az érzést, és nem rontom el egy kudarccal.
– Ugye? Egyébként vágysz te igazából arra, hogy magadnak okozz gyönyört?
– Nem, egyáltalán nem. Én arra vágyom, hogy vele csókolózzak vadul… Hogy felfedezzem az ismeretlent.
– És ezt tudod helyettesíteni a saját kezeiddel?
– Nem.
– Akkor meg minek akarsz önkielégíteni?
– Hát, csak gondoltam, ha már úgyis felizgultam, hátha most sikerülne.
– Nem semmi, hogy még mindig itt tartunk! Felejtsd már el végre: nem KELL önkielégítened. Lehet. Ha erre vágysz.

Nem bírtam aludni, vagy ha igen, nedves, leszbikus álmok bukkantak fel a képzeletemben és reggelre még jobban bizsergett a puncim.

Elhessegettem az esti beszélgetést és mégis csak magamhoz nyúltam. Túlzottan kíváncsi voltam: mi lenne, ha most… Közel egy éve lehetett, hogy hasonlót éltem át Ákossal, s akkor működött.

Közel egy év után sikerült újra elélveznem a saját ujjaimtól. Egyik kezemmel izgattam a csiklóm, másikkal a hüvelyembe nyúltam és jutott még egy ujj a végbélnyílásomhoz is. Persze egyszerre két dolgot nem tudtam csinálni: vagy az egyik kezem mozgattam, vagy a másikat, de így is ment. Nem zökkentem ki, nem rémültem meg. Sőt, ami új és meglepő volt: sokkal nyitottabb volt a figyelmem. Nem csak úgy simogattam „ott valamit”, hanem figyeltem, mit érzek az ujjaimmal, milyen felületre, milyen testrészekre tapintottam rá. Jártam már a saját vaginámban, de meg nem tudtam volna mondani, milyen különböző felületeket lehet ott kitapintani. Valahogy nem is figyeltem oda, mi van ott. Elkezdtem látni a puncim: milyen részekből áll, s azoknak milyen a tapintása, felülete, alakja, mérete.

Talán ez volt az, ami lefoglalt annyira, hogy ne jusson időm megijedni.

Elélveztem. És megnyugodtam kicsit. Legalább is a következő találkozóig.

***

Fotó: Unsplash @ Pexels

– Igazságtalan vagy! – feddem meg magam! – Ha már annyira akartál elélvezni maszturbációtól, akkor most tessék ezt szépen megünnepelni! Veregesd meg a vállad és örülj neki. Látom, milyen vagy magaddal! Haragszol, ha valami nem megy, de nem örülsz, nem dicsérsz, ha valami végre sikerül.
– Jó, de igazából nem is tudom, hogy ez most jó volt-e nekem. Annyira nem is volt jó. – keresem a mentségeket, mert valahogy tényleg nem tudok örülni.
– Tipikus…
– Nem tudom, hogy kéne örülni, hogy tudnám megünnepelni.
– Hmm… Lássuk csak. – szólal meg a bennem élő coach. – Fel tudsz idézni magadban valami olyan emléket, amikor nagyon büszke voltál magadra?
– Persze, rengetegszer van ilyen.
– Ilyenkor mit szoktál érezni?
– Vigyorgok és elújságolom mindenkinek, mi történt.
– És most van, akinek el tudnád ezt újságolni?
– Tulajdonképpen van… Például Ákosnak, Ádámnak… Akár még Kevinnek is. – és máris mosolygok, ahogy elképzelem a szituációt.