Tag Archive for: kikényszerített_szex

Befalta a szám – A túl erőszakos csók

Megint belezavarodtam abba, hogy teremthetjük meg az egyensúlyt… Történt ugyanis, hogy a pasi jobban vágyott rám, mint amennyire abban a pillanatban én kívántam őt. Lesmárolt, de úgy, istenigazából. Jól betolta a nyelvét a számba.

Én mire vágytam? Cirógatásra, bújásra, esetleg egy-egy puszira.

Csakhogy a pasi jött, és a tőle elvárt határozottsággal befalt engem. Én meg csak pislogtam, próbáltam felvenni vele a ritmust, de nem ment. Ha viszont úgy teszek, ahogy ő, az nem én vagyok, abból színjáték lesz. Nemcsak, hogy hazudok, de még a testem is belekényszerítem valamibe, amit nem akar.

Megpróbáltam én rávezetni arra, ami nekem jól esne, csakhogy a vágy hevében nehezen vette a lapot. Nyomult tovább, kavart a számban, én pedig egyre kétségbeesettebbé váltam: „Most húzódjak el? Vagy folytassam? Meddig tart  még?”

Ő pedig már az egész számat befalta, mindkét ajkam egyszerre szívta be, eltűntem benne. Azt érzem, mindenem nyálas.

pexels-photo-265316.jpeg

Fotó: Pixabay @ Pexels

Bénának érzem magam, aki még csókolni sem tud rendesen. Féltem, hogy el fogom rontani.

Aztán észrevette, hogy irányítani próbálom és rákérdezett, mi történt. „Most mégis mit csináljak ilyenkor? Mondjam meg, hogy most nem ezt a csókot kívánom?” Egy életem, egy halálom, megtettem: kitálaltam ennek a tudatos pasinak, hátha neki nem döngölöm földbe az önbecsülését ezzel.

És még így is nehéz. Mert bár megért, onnantól nem tud úgy csókolni, hogy közben ne gondolkodjon. Mindkettőnk agya pörög, ahelyett, hogy alámerülnénk az érzésekben és csak sodródnánk velük. Ahelyett, hogy felvennénk a folyó ritmusát, megpróbáljuk mindketten irányítani. De nem ám csapatban, hanem külön-külön. Eluralkodik a helyzeten a fejetlenség.

Teljesen tanácstalan vagyok. Tudom, hogy fontos kommunikálni, ha valami nem jó nekem, de azt is tudom, hogy ezzel újabb problémákat generálok. Az egyik rossz helyett jön a másik. És csak remélni tudom, hogy mindebből majd hosszú távon valami jó sül ki.

/Szerző:

A „helyénvaló” első szeretkezés

Nehéz volt tinédzserként. Számtalan romantikus történet élt a fejemben, alig vártam, hogy nekem is legyen szerelmem, aki szeret, átölel, akihez tartozhatok. Szex? Az eszembe sem jutott.

Ugyanazt a tinimagazint járattam, mint az osztálytársaim, ugyanazokat mondták nekem is, mint a kortársaimnak: „Ne add oda magad akárkinek!” „Várd ki a megfelelő pillanatot!” Én pedig jó kislányként vártam szorgalmasan. Csakhogy azt sosem mondták meg, mi a megfelelő pillanat.

Emlékszem, az első srác, akivel csókolóztam, teljesen feltüzelt. Egyáltalán nem voltam belé szerelmes, tudtam, de imádtam csókolózni vele. Egyik délután úszás után addig csókolt, míg lekerült rólam a melltartó is. Imádtam, ahogy a mellbimbómat csókolta. Bár nem tudtam, milyen is az, éreztem, hogy benedvesedek, s vágytam a farkára.

Folytatás a Blikkben.

A kép forrása itt.

/Szerző:

A pasiddal szexelni „kell”

Mindig is nagyon szabálykövető voltam. Párkapcsolatokban és szexualitásban egyaránt. Csakhogy nem nagyon tanítják sehol ezeket, és a szabályokat sem igazán szokás lefektetni, hacsak nem egy nagyon tudatos kapcsolatról van szó. De az én első párkapcsolatom egyáltalán nem ilyen volt.

16 éves voltam, amikor összejöttünk, és nagyon szerettem. Azaz könnyen lehet, hogy nem is őt szerettem annyira, mint amennyire azt a tudatot, hogy tartozom valakihez. 16 évesen már elég nagyok voltunk ahhoz, hogy szexuális életünk legyen – gondolták sokan a sulinkból. Mivel köztudott volt, hogy már fél éve járunk, de még mindig nem feküdtünk le egymással, a kortársaink elkezdték azt szajkózni, hogy a szex mennyire klassz dolog, ki kellene próbálni.

Folytatás a She.hu-n.

A kép forrása itt.

/Szerző:

Édes, inkább bújjunk össze!

Már réges-rég nem voltak együtt. A nő várandós, már egészen hatalmas a pocakja. A pasi meg kanos. A nő küzd a hatalmas testével, a háta közepére sem kívánja férje farkát, de hagyja, mert szereti. Hagyja, igyekszik együttműködni.

– Zihálj! – kéri a férj.
– Jó. Káromkodjak is? – kérdi színlelt huncutsággal a nő.
– Igen, angolul!

Az egész kudarcba fullad, bénáznak, majd a nő megszólal:
– Édes, álljunk le! Inkább csak bújjunk össze! – a pasi idegesen zihál mellette még egy-két percig, majd felpattan:
– Lezuhanyzom. – Kiviharzik, hogy lehűtse a vágyát. Szenved. És szenved a nő is, mert érintés nélkül marad. Nem simogatja meg a férfi a haját, hogy „Drágám, szeretlek, nincs semmi baj, sajnálom.”. Egyedül hagyják a kétségei közt. Egyedül hagyják a „bűnével”.

A Tünet Együttes Négy fal között c. darabján voltam.

Nem szoktunk az ilyen nehézségekről beszélni. Minden egyes alkalommal, mikor nemet mertem mondani a pasinak, tök hülyén éreztem magam. Bénának. Selejtesnek. Rossz barátnőnek. Cserbenhagyónak. Bántalmazónak.

Sokszor még most is így érzek.

Ezért inkább általában összeszorítom a fogam, és végigcsinálom, amivel viszont saját magamat bántom. Befeszülök, s még jobban megutálom a szexet, ami igazából hosszú távon neki sem jó. Választhatunk a rövidtávon rossz, vagy a hosszútávon rossz között. Azazhogy választhatnánk, de én őt nem vonom be: egyedül döntök, őt kizárva. Nem akarom bántani azzal, hogy szembesítem azzal „én őt most nem kívánom”. Pedig többnyire nem rajta múlik, nem a személyével szembeni kritika ez, hanem egyszerűen az én lelkiállapotom és stresszszintem visszatükröződése.

Csodáltam a nőt a darabban, hogy le tudta állítani a fickót.

4fal_35.jpg

Fotó: Mészáros Csaba

/Szerző:

Amikor nem kell a két pasi…

Van az a nap, amikor nem kell két fasz. Ádámot és Tomit is imádom, hát még az ágyban. Tomi ráadásul már hónapok óta nem mutatta ki a vonzalmát irántam, hiába találkoztunk vele, elmaradtak a jó kis csoportszex események. Most pedig, amikor már előre látszott, hogy újra működhet a dolog, hirtelen nekem ment el a kedvem.

Nagyon fura volt. Tudom, hogy imádok vele szexelni, nagyon szeretem a farkát. Sőt, már azt is, amikor csak úgy egy fél méterre van tőlem ruhában. Vonz, mint a mágnes. De most nem így volt. Hiába közeledett, amíg ő egy lépést tett felém, én úgy léptem kettőt Ádám felé. Mikor megcsókolt, én szaladtam ki Ádám karjaiba. Zuhanyozni kezdtünk hármasban, s rövidesen Ádám otthagyott minket, hogy visszamenjen a szaunába, én pedig azon törtem a fejem, hogy szabadulok meg a helyzettől…

Nem Tomival volt a gond, egyszerűen csak nem volt kedvem hozzá. Érdekes ez az egész, hogy míg egyszer vágyom egy pasira, máskor ugyanaz a pasi nem akarom, hogy hozzám érjen. Különös, milyen változó tud lenni a vonzalom. Ami részben jó is: nem kell egyből pánikba esnem, ha épp nem vágyom arra a pasira, akire „kéne”, vagy szeretnék, hisz ez nem végleges.

Nem volt kedvem a szexhez sem, hát még a csoportszexhez. Kimerült voltam és csak arra vágytam, meghitten odabújhassak Ádámhoz. De nem mondtam ki. Nem fejeztem ki, mit akarok, csak hagytam magam. De vajon miért?

Pedig Ádám előtte megkérdezte:
– Ha lesz rá lehetőség, lenne kedved hozzá, hogy mindketten megdugjunk?
– Igen. Most úgy gondolom, igen. – tettem hozzá, mert azt már kitapasztaltam, nem tudhatom, mihez lesz kedvem, csak azt tudhatom, most mit akarok.
És úgy is lett, ahogy gondoltam: mikor megkérdezte, még szerettem volna, ám mikor oda jutottunk, pont nem vágytam a szexre.

Sajnos még mindig nem tartok ott, hogy ezt kommunikáljam is. Nem azért, mert bárki is szigorú lenne velem. Nem is értem igazából, miért teszem. Tudom, hogy mondhatok nemet. Tudom, hogy nem kötelességem. Tudom, hogy ettől még szeretni fognak és azt is tudom, hogy nem szegek ezzel ígéretet, hisz nem is tettem ígéretet…

Lehet, hogy egyszerűen csak eszembe sem jut, hogy nemet mondjak. Olyan mélyen gyökerezik bennem a hiedelem, miszerint meg kell adnom a pasinak, amit akar, hogy ezt sok idő kigyomlálni. Helyette inkább úgy látom: inkább kibírom, hamar túl leszünk rajta. Őt (őket) boldoggá teszem, míg nekem problémát, sérülést nem okoz… – hiszem, vagy legalább is remélem. Pedig ez nem teljesen igaz. Egyrészt azért, mert Tomi nagyon is átlátott a szitán, s utána gyötörte hosszan a lelkiismeret-furdalás (pedig semmit sem erőltetett rám, az én döntésem is volt), másrészt azért mégis csak sérülök lelkileg az ilyen alkalmakkor. Hajlamos vagyok ostorozni magam azért, amiért nem vágytam rá eléggé, vagy nem voltam eléggé jelen a játékban. Reménykedek, hogy majd mindjárt belejövök és „menni fog”, de ez nem mindig jön el. Akarom akarni, de az akarás megöli a vágyat.

Mondhattam volna nemet a helyzetre, de nem fogok haragudni magamra, amiért nem tettem. Inkább csak hátrébb lépek kettőt, s érdeklődéssel szemlélem:
– Nahát, milyen érdekes, Lili. Ez még nem megy. De majd fog, ha odáig jutsz a tanulásban. Eljön majd az idő, mikor kitapasztalod, mikor akarod a szexet, mikor lehet még felkelteni a vágyat benned, s mikor reménytelen, s érdemes inkább megállót fújni. Ügyes vagy, figyeld csak tovább magad, s tanulni fogsz belőle!

A kép forrása itt.

/Szerző:

Szex a sátorban

17 évesen elvihettem a pasimat is a családi nyaralásra. A szüleim annyira jó fejek voltak, hogy még külön sátrat is kaptunk – persze az övék mellett, hogy mindenki egy kupacban legyen. Emlékszem, tiszta szextábor volt. Folyton állt a farka és szexelni akart délelőtt, délután és este is.

Borzalmas volt. Nem élveztem a szexet. Akkor még nem feküdtünk le egymással az én kérésemre, így csak tapi és orális szex volt: azaz ő próbált örömet szerezni nekem, ami nem sikerült a sok blokkom miatt, ő viszont folyamatosan igényelte, hogy ki legyen verve a farka, amit nem intézett el egyedül, így nekem kellett…

Folyamatosan hisztizett, gyakorlatilag nem lehetett visszautasítani. Amúgy is bármi miatt képes volt megsértődni, ezért aztán kerültem a további konfliktusok keltését, s szépen addig simogattam a farkát, vagy dörzsöltem hozzá a testem (talán le is szoptam, már nem emlékszem), míg újra szabaddá nem váltam a kényszer-szex alól.

Mindezt a hatalmas WC-papír-halom szimbolizálta, mely egyre lepte el a sátrunk belterét: azzal töröltük le gyakori ejakulációja végtermékét. Rettegtem, hogy a szüleim rájönnek, mi történik bent, vagy meglátják ezt a halmot. Nem mintha, nem sejtették volna, s nem, mintha tiltva lett volna bármi is, de én szégyelltem. Szégyelltem, mert úgy éreztem, valami rosszat, bűnöset, illegálisat teszek.

Összerezzentem, mikor Tomi a WC-papír gurigáért nyúlt most a sátorban: felrémlettek a régi emlékek. Aztán lesöpörtem magamról, hisz most nem ez történt. Most jót szexeltünk, igazán jót, amit nem szabad átírni egy rossz emlékkel. Büszke voltam magamra, hogy sikerült lerázni ezeket a régi képeket magamról, s vissza tudtam repíteni magam a jelenbe, ahol mosolyogva néztem végig, ahogy jelenlegi pasim a farkát törölgeti.

A kép forrása itt.

/Szerző:

Szeretem, ha kinyal

Árpi azt kérte, írjak arról, mennyire jól nyal. Viccelődünk, hogy írhatnék neki referencia levelet, hogy nagyobb sikere legyen a csajoknál. Csapjak neki egy kis reklámot.

Hát tény, hogy isteni, amit a nyelvével művel – idővel olyan szépen kiismerte a puncimat, hogy nem bírok betelni vele. Néha elgondolkodom, meddig bírnám a nyalást. Vajon hány orgazmus után esnék össze hulla fáradtan. Eddig kettő után mindig témát váltottunk (kb. fél óra nyalás), de néha elábrándozom, hogy a szülinapomra kérhetnék kétszer ennyit is.

Nem mindig voltam így ezzel. Egyrészt nem is ért minden pasi (csaj) úgy a puncim nyalásához, mint ő (vagy még nem voltunk eleget együtt ahhoz, hogy kiismerhessen és én sem kommunikálok eleget), másrészt nem is tudtam mindig így elengedni magam. És nem is nagyon tudom még más mellett így elengedni magam, csak mellette.

Expasinál is szerettem, ahogy nyalt. Elég ügyes volt, és volt egy trükkje is: valahova a hüvelybemenetem környékére odatette nyalás közben az ujját, nyomást helyezett rá, s én édes mámorban úsztam. Érdekes mód fogalmam sincs, mit csinált pontosan, mert nem voltam olyan tudatában még a testemnek, hogy ezt értelmezni tudjam.

Amikor nyalt, millió gondolat kavargott a fejemben:

  • „Ildinek is írnom kell még egy e-mailt. És Annának meg kellett volna mondanom, hogy nem volt igaza. Basszus, nem kellett volna úgy meghunyászkodnom előtte, a sarkamra kellett volna állni.” „Zsemlét kell venni még.” – stb.
  • „Mikor fogok már elélvezni?!”– s hozzá erőlködtem, erőltettem, sürgettem magam.
  • „Ne hagyd abba, folytasd úgy, ahogy addig csináltad!” – de mondani nem mondtam.
  • „Basszus, már megint nem itt járok gondolatban, miközben ő úgy igyekszik. Milyen szar vagyok, feleslegesen strapálja magát!” – képtelen voltam elhinni, hogy ő ezt tényleg szívesen csinálja, sőt akár még élvezi is, s képtelen voltam megbocsátani magamnak, hogy nem mindig tudok jelen lenni a pillanatban. Nem tudtam időt adni magamnak a fejlődésre. Míg másokkal olyan türelmes tudok lenni, magammal nem.
  • „Már rég dugnunk ” – pedig közben imádtam, élveztem, ahogy kinyalt, de valahogy az a hiedelmem mozgatott, hogy az igazi szex a behatolás, s már azt kéne vágynom, azt kéne akarnom, ott kéne tartanunk. Hisz a nyalás csak előjáték. Így aztán kértem is, hogy most már dugjon meg, pedig igazából nem arra vágytam.

S ezek miatt elélvezni sem tudtam, blokkoltam a saját orgazmusomat. Csak valami egészen pici valamit éreztem, ami miatt talán mélyen még bűntudatom is volt. Mellé pedig haragudtam magamra, amiért nem vagyok képes elélvezni, s emiatt szegény örök sikertelenségre van kárhoztatva.

Szerencsére ezek nagy részén már túlléptem. De leginkább megtanultam, hogy

  • A nyalás (és a szopás) nem feltétlenül előjáték. Ér az is, ha az orális szex tölti ki az egész aktust.
  • A pasik általában imádnak puncit nyalni. Ha meg mégsincs így az aktuális partnernél, kezelhetem őt felnőttként, aki tudja jelezni, ha már abba akarja hagyni.
  • Én pedig nyugodtan kifejezhetem, ha nem akarom, hogy abbahagyja. Ezzel nem erőszakos, követelőző, kapzsi vagyok, hanem kimutatom, mennyire imádom, amit csinál. Ez felfogható akár bókként is. Hisz az is lehet, hogy nem elfáradt, hanem azt hiszi, én szeretném már, hogy abbahagyja.
  • Megtanultam beleengedni magam az érzésbe és nem sürgetni az orgazmust. Sőt, várni, hogy később jöjjön. S ha jön, akkor megtanultam kérni, hogy folytassa még. Megtanultam elkapni a fejét és a puncimhoz nyomni. Ez egy hónappal ezelőtt sem ment még, pedig azzal nem volt bajom, ha ő a farkára nyomja a fejem és a hajamnál fogva szopat – szeretem, ha irányít, segít, elárulja, mi a legjobb neki.
  • Megtanultam mondani: „Kérlek! Még! Ne hagyd abba!”
  • Bizony, megtanultam elélvezni a nyalásban és megtanultam kérni a folytatást orgazmus után is.

Ó, és az első nyalás után a legédesebb a nyalás. Az orgazmus utáni érzés pedig még felülmúlja az orgazmust. Méghogy a „csúcsra jutottam”! Ez ilyenkor csak egy fennsík, ahonnan jön az újabb emelkedő. De vajon mi van a második fennsík után? Na, ez még nagyon érdekelne!

/Szerző:

Nem lesz szex

Így indultam neki a randinak. Rájöttem, hogy tuningolnom kell magam arra, hogy nem kell, hogy szex legyen. Újra hüvelygombám van, és persze hiába nem kívánja egy porcikám sem a behatolást, vagy az érintést (max a vakarást), a berögződések, azaz, hogy „a pasinak szex kell” hangosabbak a belső vágyaimnál, s végül beadom a derekam a hiedelmeimnek. Ráadásul olyannyira, hogy nem is az történik: hagyom magam, hanem még én kezdeményezek! Én kezdeményezek valami olyat, amit nem is akarok. A pasi meg persze, hogy partner lesz a dologban, ha feltüzelem. Még akkor is, ha ő eredetileg nem is kívánta igazából.

De most egy nappal előre elhatároztam, nem így lesz. Tudom, hogy nem fogom kívánni az érintést, így most direkt kondicionáltam magam arra, hogy ne kezdeményezzek. Csak annyit teszek, amennyit tényleg kívánok, s ez leginkább a csók, a bújás, a simogatás.

A kép forrása itt.

Jelentem, működik. Nem szakadt le az ég, nem történt világégés, nem hagyott el a pasi, sőt, még csak elégedetlennek sem tűnik. Egyszerűen mást csináltuk. Még csak nemet sem kellett mondanom, mert ő sem kezdeményezett.

Azt hiszem, ez nagy előrelépés. Kezdek átlátni a vélt elvárások függönyén. Talán lassan még el is húzom azt a függönyt.

/Szerző:

Éjjeli menetek

Laci állandóan kanos. Gyakorlatilag bármikor feláll a farka, még álmában is. Hiába dugtunk elalvás előtt, ő az éjszaka közepén újrakezdené.

Kiskifli-nagykifliben alszunk, szeretem odadugni a pucér popsimat hozzá, de míg ez nekem a biztonságos, otthonos, meghitt, védelmező érzést adja, addig ő felizgul. Elkezdi ütemesen hozzám nyomkodni a farkát, mindezt félálomban, öntudatlanul. Csakhogy én erre felébredek, s felmegy bennem a pumpa…
– Hagyjál már aludni! – morgok magamban.

Vagyis hogy nem is tudom, mi igazából a bajom…
– Idegesít, hogy már megint akarja? – kérdezem magamtól.
– Nem, nem hiszem. Szeretem, hogy vágyik rám.
– Az a baj, hogy felébresztett?
– Az baj, igen, mert kimerült vagyok. Frusztrál, hogy nem tudom kipihenni magam már hónapok óta, s most itt lenne az a pár értékes óra, hogy aludjak, de ő felébreszt az éjszaka közepén. És aztán nem is dug meg! Csak odanyomkodja a farkát párszor, s visszaalszik, pont azután, hogy én teljes harci készültségbe kerültem. Egyszer csak paff, abbahagyja. Aztán, mikor végre visszaaludnék, újra lök négyet-ötöt, megmarkolja a mellem, s alszik tovább. Én pedig teljesen felhúzom magam.
– Tényleg azért, mert nem hagy aludni?
– Nem… Persze… Valószínűleg nem csak ezért.
– Hanem?
– Jó kérdés. Nem szeretek rá haragudni. Megrémiszt, hogy így kevésbé szeretem.
– És még?
– Lehet, hogy félek, hogy megdug. Mert én ilyenkor félkómásan még nem kívánom, alszik a testem, nem vagyok izgalmi állapotban, legalább is a tudatom nincs. S bár mikor belém hatol egyszer-egyszer így ébredés után, sosem szokott probléma lenni belőle, a puncim vígan befogadja, de a lelkemnek megterhelő. Csalódott leszek, hogy nem élvezem annyira, mint máskor, elvesztem a hitem, hogy „újra visszaestem” abba az állapotba, amiben 16 évig megrekedten voltam. Túlságosan beleivódott a tudatomba a 16 évnyi gondolat, hogy „nem élvezem a szexet”, s mikor újra felbukkan egy olyan helyzet, amiben nem tudom átadni magam a gyönyörnek, könnyen elfelejtem azt a fél évnyi jót, ami már az enyém, s hajlamos vagyok még a sok-sok rosszhoz visszanyúlni. Belém van kondicionálva, felül kell írni. Félek attól, hogy megerőszakolva érzem majd magam. Nem azért, mert a férfi erőszakot akarna tenni, hanem mert én nem mondok nemet. Megerőszakoltatom magam.
– Miért hagyod, ha te nem akarod?
– Mert a pasiknak rossz, ha nem elégülhetnek ki. Elmesélte, milyen égető, feszítő érzés tud lenni, ha kanos. Nem akarom, hogy rossz legyen neki. Segíteni akarok.
– De milyen áron? Kinek az életét éled ilyenkor?
– Igen, nem szabadna hagynom magamnak, hogy sérüljek.
– És nem kéne mindig neked megmentened. Engedd ezt el! Simán tud maszturbálni is ilyen helyzetekben, ő is megmondta.

Szegény Laci a sok hasonló kiborulásomba már egészen belezakkant. Inkább már alsónadrágban alszik, hogy ne zavarjon a farka és kevésbé akar hozzám bújni. A jó hír, hogy ez kiderült, s elkezdtünk beszélni a félelmeiről. Szépen átbeszéltük, mi az, ami nekem már túl sok, s mi az, ami mellett még békésen tudok aludni. Megértette, hol a határ.

Javult azóta a helyzet. Legutóbb újra elkezdte álmában markolászni a mellem, izgatni a bimbómat. Én a 4-5. mozdulat után szelíden megfogtam a kezét, majd mindketten visszaaludtunk. Ő nem is tudott erről, én pedig nem húztam fel magam. Ezt is megoldottuk.

A kép forrása itt.

/Szerző:

Időpazarlás a szex?

Szeretem az időmet hasznosan, hatékonyan eltölteni. Ez talán a szülői mintában gyökerezhet: sosem láttam őket pihenni. A tengerparton napozós nyaralás sosem vonzott egyikünket sem. Anyu, ha TV-t is néz, közben vasal, főz, hasznossá teszi magát. Apu folyton tanul valamit, vagy sportol. Fejleszti magát. A pihenés az alvás.

Nem bírok csak úgy egy helyben ücsörögni. Ha barátokkal beszélgetünk, akkor is egyből fészkelődni kezdek, ha nincs velem legalább valami kézimunka. A kedvencem, ha inkább átjönnek hozzám vendégségbe, s közben pakolászhatok, főzhetek, varrogathatok.

Hogy jön ehhez a szex? Sokszor felmerült bennem, hogy ez nem hasznos, hatékony eltöltése a szabadidőmnek. Egész hétvégés menetek? Több órás aktusok? Á, inkább legyünk túl rajta gyorsan.

Igaz, ez nem volt túl jellemző gondolat. Inkább voltam vele úgy, hogy a szex elvárás: elvárás egy jó kapcsolatban, elvárás a társadalom részéről. Akkor vagy igazán jó ember, ha sokat szexelsz. Az elismert. Az pozitívum. Persze mindez akkor igaz, ha egy emberrel teszed, nem többel.

Most nagyon sok időt töltök szex-szel. Akár napi átlag egy órát is. Vagy egy csoportos együttlét elhúzódhat akár 4 órásra is. És mindent számba véve nem gondolom időpazarlásnak, még akkor sem, ha így szegény virágok nem kaptak vizet, vagy nem tudtam főzni. Miért?

  • A szex által mélyül a kapcsolat. Jobban tudjuk szeretni egymást.
  • Csökken a konfliktusok száma. Ha rendben van a szexuális életem, kevésbé vagyok hajlamos a hibákat keresni a másikban.
  • Feltölt energiával. Boldogabb vagyok. Ezt az energiát még a munkahelyemre is beviszem.
  • Kevesebb alvásra van szükség. Részben valahogy helyettesíteni tudja…
  • Szuper testedzés. Így a lelkiismeretem is jobb, hogy keveset járok el sportolni. És sosem volt még ilyen feszes a popsim, mint mostanában.
  • Növeli az önbizalmam, amitől sikeresebb leszek. Ergo jó befektetés.

Persze ez nem mindig igaz.

  • Van, hogy nincs kedvem.
  • Van, hogy nem sikerül jól az együttlét.
  • Van, hogy a partnerrel nem vagyunk egymásnak megfelelőek.


Régen csupa ilyen élményem volt, s ez nagyon rombolt. Sokat sérültem a szex által. Utáltam magam a sikertelenségemért és emiatt egyre mélyebbre csúsztam, ahonnan egyre nehezebb volt kimászni. Most igyekszem óvatos lenni, figyelni magamra.

Így is bőven akad olyan, hogy bár nincs kedvem szexelni, de belemegyek a másik kedvéért. Hagyom magam. És közben beszélek magamhoz:
– Nem baj, Lili, ha ezt most nem élvezed annyira. Semmi baj. Ettől még jó ember vagy. – mondta az egyik hang, majd a másik folytatta:
– Ne aggódj, ez most nem olyan, mint korábban. Látszik, hogy nem ártasz magadnak, hogy nem magad ellen teszel. Ezt jól bizonyítja, hogy a puncid nem tiltakozik: sitty-sutty befogadta a farkát.
– OK, a gondolataid nincsenek ott a szex környékén, de ez nem baj. – replikázott rá újból az első. – Majd máskor ott lesznek. Most adsz, az is jó dolog. Te is kapsz millió dolgot tőle: hol a szex terén, hol más téren. Boldogság van.

Azt hiszem, nálam a fő kulcsa a sérülések elkerülésének, ha nem hibáztatom magam.

/Szerző: