Bejegyzések tőle PoliLili

A lepedőtechnika mindig fejleszthető – Gilján János vendégírása

Sokan ijesztgetnek azzal, hogy a kapcsolat végét is jelentheti, ha a két fél „elfejlődik egymástól”. Rengeteget változtam a szexualitás terén. Tudom, mert 31 éves korom előtt szinte egyáltalán nem is élveztem az együttléteket: rengeteg belső démonnal, rossz berögződéssel, elakadással küzdöttem. Azóta már sok minden változott, bár még mindig eszményi szeretkezésekről álmodok, amiben elvesztem az eszem, […]

Szeretkezés, vagy dugás? – Hány féle szex létezik?

Meggondoltam magam. Korábban azt írtam, szeretkezésnek hívni a dugást az csak szépítés. De azóta változott a véleményem és el sem tudom mondani, mennyire boldoggá tesz ez! Talán Laci az első férfi az életében, akivel szeretkeztem és ez elgondolkodtatott. Elkezdtem hát játszani a tipizálással. Hangsúlyozom, nem vagyok én szexológus, úgyhogy nyugodtan ki lehet egészíteni, vagy módosítani […]

Hagyni, hogy a vágy vezessen – viszlát megfelelési kényszer!

Míg Ákos nagyon vágyközpontú, addig én a megfelelési kényszer nyomásától szenvedek. Már a saját vágyaim megfogalmazásával is komoly problémáim vannak. Nem csak, hogy nem tudom őket megélni, de még magamnak sem vallom be őket. Ez persze nem nagy újdonság, de úgy fest, még nagy szükségem van ennek tudatosítására, mert bár a problémát már diagnosztizáltam, de […]

4 tipp, hogy válassz intim (jóni, lingam) masszőrt!

Sok mindent nem tudtam akkor, mikor az első intim-masszázsomra jelentkeztem, és hát jobb lett volna, ha rendesen felkészülök előtte, különben nem távoztam volna olyan nehéz szívvel. Ildikóval, egy intim-masszőrrel beszélgetve megtudtam, hogy egy intim-masszázs csodálatos, gyógyító folyamat, ami legalább 2-3 órás a felkészítő beszélgetést is beleszámítva. (Ildikó elérhetőségét itt találjátok. Ha szeretnéd, hogy más masszőrt […]

Egy gyógyító yoni- (punci) masszázst szeretnék

Egy finom, érzéki, elvarázsoló intim masszázs úgy kezdődik, hogy teljesen ellazulok. Megbízom a masszőrömben, kívánom az érintését. Otthon érzem magam a térben. Sajnos az én első intim masszázsomnál ez nem így történt. Meséltem már, hogy milyen volt a nulladik, ismerkedő alkalom önkéntes masszőrömmel. Nagyon bizakodva indultam a második találkozóra, ami viszont sajnos beváltotta az előzetes […]

Ez nem Kinder tojás, hanem egy szexuális játékszer

Annyira kíváncsivá tett, hogy nem tudtam otthagyni a polcon. Egy tojás, amivel a pasi a farkát tudja kényeztetni. El nem tudtam képzelni, hogy lehetséges. Mert mégis hogy férne bele egy tojás-méretű valamibe egy átlagos méretű pénisz? Volt már olyan szerzeményem, ami kíváncsivá tett, de ettől a meglepetés tojástól teljesen lázba jöttem. De az eredmény felülmúlta […]

Kinek szabad érinteni a csiklót aktus közben?

A legtöbb nő csak a hüvelye izgatásával nem tud elélvezni és ezt nagyon sokan nem tudják. Én sem tudtam. Sőt, meg sem fordult a fejemben évekig, hogy akár izgathatnám is a saját csiklómat, miközben a párom belém hatol. Merthogy neki kvázi lehetetlen ugyanezt megtennie abból a szögből. Főleg, ha ő van felül. A klitorisz egyfajta […]

Mi a helyzet a görbe péniszekkel?

Bevallom, megijedtem, amikor életemben először megláttam egy görbe péniszt. Meredezett felém, azaz, nem felém, mert egy kicsit mellém mutatott a hegye, mintha kancsal lenne. „Mi ilyenkor a teendő?” – rémültem meg. Nem tetszett. Meg sajnáltam is, amiért biztos zavarja, hogy nem szép merőlegesen áll a testére. Féltettem, hogy szégyenkezik miatta. Talán kétszer láttam ilyet életemben. […]

Mocskos szavak az ágyban – Mit szeret a nő hallani?

Van, aki mocskosan, van, ki gyengéden, van, ki némán szereti. Laci például gyakorlatilag csak durva szavakat szeret (és szokott) használni szeretkezés közben. Azaz, hogy kúrás közben, mert vele igazából nem lehet szeretkezni, csak baszni. Ami nem gond. Legtöbbször… Ez a „hogyan húzzuk fel a pasinkat mocskos beszéddel” útmutató azt mondja, senki sem szereti némán és […]

Elaludt szex közben – mit csináljak?

„Lassan szeretkeztünk és a pasim elaludt, miközben bennem volt. Annyira szégyellem magam! Normális ez?” – hangzott el a kétségbeesett kérdés egy nemzetközi fórumon. Én pedig magamra ismertem. Szeretkeztünk, hanyatt fekve. Éreztem, hogy egye lassabban mozog, de nem értettem, miért. De legfőképp azt nem értettem, hogy én mit csináljak. Hisz többnyire úgy vagyok jelen az ágyban, […]