Hatalmas áttörés volt az életemben, mikor először átéltem az orgazmust ahogy a pasim kinyalt. Az is, amikor először éreztem, hogy igazán élvezem, ahogy bennem van a pénisze. Ezek addig mind nem mentek. Hirtelen egy új világ, az érzékek és a kéj birodalmának kapuja tárult fel előttem.

Felragyogtam és mosolyogva bújtam oda a pasihoz: végre megtörtént, amire annyi ideje vágytam! Amiről mindvégig tudtam, hogy létezik, csak nem találtam a bejáratot.

Felidéztem az első orális élményemet. A pasi lelkesen látott neki felfedezni a puncimat: ő is akkor csinált ilyet életében először. Visszaemlékezve egészen ügyes volt, csak én nem voltam kész rá. Egy lomos, hideg, barátságtalan szobában voltunk és az egészet bűnösnek éreztem. Élveztem, azaz élveztem volna, ha megengedtem volna magamnak az élvezetet.

Első kötélmászós élményem 7 évesen: bár gyakorlatilag a legbénább voltam az osztályban, én voltam az első, akinek sikerült felmásznia a tetejére. Szorgalmasan szorítottam kis combjaimmal a kötelet, amitől elöntött a kéj. Úgy értem fel a „csúcsra”, mármint a kötél tetejére, hogy tudtam: valami olyasmi sikerült most nekem, ami addig még senki másnak. Csakhogy a kéj érzete befeketítette az egész élményt: azt hittem, ez valami bűnös dolog, ilyet nem szabadna csinálnom magamnak. Szeretném egyszer megtudni, miért gondoltam ezt. Onnantól nem ment a kötélmászás soha többet…

Egy felnőtt bácsi, valaki, akit a bizalmamba fogadtam, egészen pici koromban megkóstolta a puncimat. Éreztem, hogy ez finom, jó érzés és tudtam, hogy ilyet nem szabad csinálni.

Ezek mind olyan helyzetek, ahol nem engedtem meg magamnak, hogy élvezzek. És ez a minta ismétlődött egészen napjainkig még akkor is, amikor igazából élvezni akartam, mikor már tudtam, hogy szexuális gyönyört át szabad élni, de akkor sem ment.

A szexuális kivirágzásom során egyszer csak felismertem, hogy ahelyett, hogy megélném a pillanat adta gyönyört és igyekeznék ezt elnyújtani, magamat hajszolom az állítólagos orgazmus felé. A változás akkor történhetett meg, mikor megértettem: pasim tényleg imádja bármeddig nyalni a puncimat, nem kell magamat siettetni, hanem nyugodtan benne lehetek az élvezetek örvényében addig, amíg csak akarok. Hirtelen elmaradt az az éles érzés, amit akkor éreztem, mikor először nyalták meg a csiklómat: amikor a kéjt éles fájdalommá formálta át az agyam.

Most már el tudok élvezni az orális szextől, de a behatolásnál még az is sokszor nehézséget okoz, hogy érezzem az élvezetet. A testem reagál ugyan, fel vagyok izgulva, nedves a puncim, a péniszt könnyen befogadom, de az érzés nem jut el az agyamig – valahol történik egy blokk. Tudom, hogy egyszer-egyszer már képes voltam rá, hogy imádtam, ahogy ki-be csúszik bennem a pénisz, és mikor vége lett, s elélvezett, már nem megkönnyebbülést éreztem, hanem hiányérzetet: többet akartam. Nem a „megadom neki az élvezetet” állapotban voltam, hanem élveztem a farkát. Élveztem a szexet!

Mi történt akkor, amit most nem tudok meglépni?

Lehet, hogy ebben a helyzetben sem engedem meg magamnak az élvezetet. Csak tudnám, hogyan lehet ezen változtatni… Az is lehet, hogy még mindig görcsösen kapaszkodom a régi képekhez, amikor nem tudtam élvezni a behatolást és ezzel összefügg az is, hogy nem a jelenben vagyok. Nem magammal foglalkozom. Kergetem az orgazmust, sürgetem magam. Nem azért érek magamhoz, mert az esik jól, hanem mert görcsösen azt akarom, hogy jó legyen nekem. S mi a jó? Hát az orgazmus!

Volt egy-egy bizonyos helyzet, póz, ami csodálatos volt. Amit nagyon élveztem, s amit görcsösen igyekszem újra átélni, de másodszor már nem megy. Miért? Mert akarom, görcsösen akarom és nem kívánom. Nem a vágy vezérel, hanem a feladat: újra meg kell élni a gyönyört. Miért? Mert mindenki ezt teszi. Mert ez a normális. Ez a jó. Akkor leszek sikeres a saját szememben, ha tudom élvezni a szexet. Csakhogy én nem sikeres akarok lenni, hanem boldog. Boldog pedig úgy tudok lenni, ha nem ostorozom magam folyamatosan. Ha végre abbahagyom saját magam hibáztatását, amiért nem megy.

Mikor volt, mikor utoljára kívántam a szexet? Egész rég. Pedig 1-2 hónapja még lelkendeztem azon, hogy nem bírok magammal, fészkelődök, vágyom a pasim érintésére, s alig bírom ki, hogy hazaérjünk, s rávethessem magam. Tudom, hogy képes vagyok erre, s hogy így boldog tudok lenni. Csakhogy ezt valahol elveszítettem, s mióta elveszítettem, újra haragszom magamra emiatt. Haragszom, hogy nem megy. Haragszom, hogy nem tudom megadni sem magamnak, sem a pasimnak az örömöt úgy, ahogy én szeretném.

– Lilikém, hát akkor hagyd abba a saját magad hibáztatását! Minden rendben van. Egy csodálatos, szexi kis macska vagy, aki bátor, kíváncsi, kísérletező, nyitott, gyorsan tanul, tehetséges, ügyes, képes gyönyört adni és kapni. Tudod, hogy meg tudod csinálni! Igen, vannak azok az helyzetek (pl. egy hüvelygombás fertőzés), amikor nem megy, de ez teljesen rendben van. Ezért se haragudj magadra, nem te okoztad magadnak a betegséget, viszont tudod, hogy el fog múlni, s akkor majd szépen, újra, ügyesen kinyitod magad. Ne gondolkozz, csak érezz. Nem számít, mi volt tegnap, akkor hogy ment, mert az már elmúlt. Akkor sem számít, ha rosszul ment: hisz ma mehet jobban, s akkor sem, ha csúcs volt: ma nem kell ugyanazt produkálnod. Annyira élvezd, amennyire éppen tudod, s örülj annak, amit épp aznap adtál magadnak. Te magadnak. Mert pasi akarhat bármilyen jót is, ha te nem engeded meg magadnak a gyönyört.

Fotó: Gerard Fritz @ FlickR