Blog

Nyitott szemmel
BlogKipróbáltam, milyen nyitott szemmel szexelni. Kíváncsi voltam, mi történik, mert eddig csak úgy tudtam igazán elmerülni az érzésekben, ha lehunytam a szemeim. Ő engem kémlelt, én őt. Imádtam nézni az arcát. Érdekes mód bár…

Egyéjszakás kalandot szeretnék
BlogSzeretnék csak úgy beleveszni egy egy éjszakás kalandba úgy, ahogy a filmekben szokták. Teljesen egymásra gerjedünk, hogy már nem bírjuk tovább.
Kocsiba pattanunk és felmegyek a lakására. A küszöbön átlépve elkezdjük letépni…

Belém élvezett
Blog- Ugye nem élveztél belém? – kérdeztem.
Nem jött válasz, csak jelentőségteljesen nézett.
- Te bolond! – kiabáltam, és elkezdtem csapkodni a hátát. – Mit csináltál?!
- Elvesztettem a fejem… Gyere, zuhanyozzunk le! – pattant…

Nincs rajtam bugyi
BlogKislányként arra tanított anyukám: eszembe ne jusson akárhova is leülni bugyi nélkül, mert könnyen elkaphatok valami fertőzést. A lepedő volt az egyetlen lehetőség, ahova nyugodtan letehettem a popsim, mert az szent terület volt:…

Őszintén a gruppenszexről
Blog Egy éve próbáltam először, de azóta szinte az összes alkalom hatalmas élmény volt. Hatványozottan jobb, mint amit addig kettesben átéltem. Voltam már hármasban, négyesben, ötösben: barátokkal és egyéjszakás kalandban.…

Mennyi szex elég?
BlogLefekvés előtt 3 órán át szeretkeztünk, már-már eszméletvesztésig. Már egy ponton azt éreztem, tökéletesen kifogytam az energiából, de aztán, mikor Laci unszolására újabb körnek álltunk neki, újra akartam én is. Valahol…

Szabad nem maszturbálni
BlogMég mindig nem önkielégítettem annak ellenére, hogy gyakorlatilag folyamatosan fel vagyok izgulva. Te jó ég, hogy vágyom, hogy jól megdugjon újra! De nincs itt, így este benyálaztam az ujjaim, s elkezdtem simogatni a puncim. Egy…

Szexet akarok
BlogKét napja egy hatalmasat szexeltünk, s én két napja fel vagyok izgulva. Két napja vágyom a folytatást, leginkább újra vele, de gyakorlatilag akárkivel. Szexet akarok, s talán ilyen még sosem volt velem. A szexről beszélgettem…

Óvszerrel nem megy
BlogMeg kell állni, elővenni a gumit, kicsomagolni. Mindig béna vagyok a feltépésében. Elkezdem felhúzni, totál szerencsétlennek érzem magam, pedig már sokszor csináltam. Egyáltalán nem érzem szexinek, amit csinálok. Kiveszi a kezemből,…

Elértem egy csúcsot
BlogMegtörtént az ágyban, amire mindig is vágytam. Nem volt ez egy különleges álom, nem vágytam nagy fekete farokra, vagy 4 pasi kényeztetésére. 16 éve, mióta van szexuális életem, arról álmodtam, hogy átéljem azt, amit a filmek…

Ez a mítosz az orgazmusról évekre tönkrevágta a szexuális életemet
Blog Millió film és könyv sugallja: az igazi szex az, mikor a pár egyszerre élvez el behatolás közben. Évekre megkeserítette számomra a szexet ez a mítosz. Polilili blogja - Nehéz volt megtanulni, hogy nem csak az a szex édes, ami…

Óvszer nélkül
BlogEgészen sokan akartak már megdugni óvszer nélkül annak ellenére, hogy mindenhonnan ezt hallani: rettegjetek a nemi betegségektől és a nem várt terhességtől. Határozottan állítják, ők tiszták és tudják, mit csinálnak, tudják,…

Előjáték nélkül
BlogEric minden érintésétől majd’ elolvadtam, vágytam, hogy végre az ágyban kössünk ki. Becsukta mögöttünk a szoba ajtaját, kétszer megcsókolt, majd megszólalt:
- Szeretnéd?
- Igen, persze.
- Akarod, hogy beléd tegyem a farkam?
-…

Kikaparnám a szemét
BlogAzóta nem bírom Anne-t, mióta először megpillantottam abban a buliban, ahol nekem kellett volna lennem az egyetlen fehér csajnak. Ehelyett, mikor beléptem, azt láttam, afrikai pasikkal rázza, s épp egy új lépést tanítanak neki,…

Mikor leszek jó az ágyban?
BlogSokat gondolkodtam, mikor jön el az a pont, amikor az „Ébredő szexualitás” címet le kell váltanom. Vajon érezni fogom, hogy „most megérkeztem”? Hogy „most már megy”? Van olyan, hogy most már „profinak” érzem magam? Mostanra…

Meg tudom rontani?
BlogAnnak ellenére, hogy milyen durva múlttal rendelkezik, volt egy olyan érzésem, hogy szexuálisan teljesen tapasztalatlan. Jay, a fekete graffity-s a gettóból belepirult, ha rámosolyogtam, s alig tudtam kivárni, hogy megcsókoljon. Olyan…

Szex a parketten
BlogAlig vártam, hogy elvigyen táncolni, mert tudtam, hogy a vérében van a mozgás. És jók voltak a megérzéseim. De nem csak a szemet gyönyörködtette, ahogy ringatózott a zenére: közel húzott magához, egymáshoz dörgölőztünk…

A fekete csók
BlogAz igazság az, hogy nemcsak, hogy nem tetszettek a fekete pasik eddig, de tartottam is tőlük. Több esetre emlékszem, amikor rám mosolygott egy a villamoson és én elfordultam. Alapból feltételeztem, hogy nem csak hogy olyan nyomulósak,…

Vajon milyen lehet egy afrikai pasival?
BlogLehet, mégis meg van az afrikai pasi, aki kell… Vívódom, nem tudom eldönteni, valóban vágyom-e Eric-re, mert eddig egyetlen fekete pasi sem fogott meg. Megint úgy viselkedem, mint már párszor korábban. Csak annyit veszek észre…

Felmenjek hozzá?
BlogAlighogy leírtam, egyéjszakás kalandra vágyom, már jött is az északi herceg fehér dzsippel. Bár indulás előtt megfogadtam, én ilyen egzotikus helyen nem bocsátkozom kalandokba, 2 hét után csak érintéshiányom lett. Egy afrikai…

Bugyi nélkül
Blog- Nincs rajtam bugyi! – súgtam a fülébe huncutul. Felragyogott. Én ugyan el nem tudom képzelni, mi olyan szexi azon, hogy a ruha alatt nincs fehérnemű, de működik. Imádok ezzel játszani. Szeretem huncut kis ribancként fogadni…
