Mi történik, amikor én kívánom jobban a csókot, és nem ő? (Előző cikkemre reflektálva.) Az tök más sztori, legalább is én azt hiszem. Én ugyanis nem vagyok ennyire bátor és határozott.
Volt már olyan, hogy én kívántam jobban a nyelves csókot, nem a partnerem. Puszilgatni kezdtem, de ő nagyon lezáró volt. Ilyenkor általában elbizonytalanodok és visszavonulót fújok szomorkodva.
Szerintem olyan még sosem volt, hogy befúrtam volna a nyelvem valakinek a zárt ajkai közé. Nem próbáltam szétpiszkálni a száját a nyelvemmel. Ha nagyon belegondolok, összesen talán annyit szoktam tenni, hogy elkezdem óvatosan nyitott szájjal puszilni és várok, figyelek, hogy viszonozza-e. Óvatosan közelítem a nyelvem is és ha ő is közelít, léphetünk tovább.
Kivételesen úgy is gondolom, jól csinálom. Nem erőszakoskodok, hanem figyelek. Igyekszem empatikus lenni. Megvárom a beleegyezését, ami nem szavakban érkezik, hanem a nyitottságán érzékelhető.
Megint belezavarodtam abba, hogy teremthetjük meg az egyensúlyt… Történt ugyanis, hogy a pasi jobban vágyott rám, mint amennyire abban a pillanatban én kívántam őt. Lesmárolt, de úgy, istenigazából. Jól betolta a nyelvét a számba.
Én mire vágytam? Cirógatásra, bújásra, esetleg egy-egy puszira.
Csakhogy a pasi jött, és a tőle elvárt határozottsággal befalt engem. Én meg csak pislogtam, próbáltam felvenni vele a ritmust, de nem ment. Ha viszont úgy teszek, ahogy ő, az nem én vagyok, abból színjáték lesz. Nemcsak, hogy hazudok, de még a testem is belekényszerítem valamibe, amit nem akar.
Megpróbáltam én rávezetni arra, ami nekem jól esne, csakhogy a vágy hevében nehezen vette a lapot. Nyomult tovább, kavart a számban, én pedig egyre kétségbeesettebbé váltam: „Most húzódjak el? Vagy folytassam? Meddig tart még?”
Ő pedig már az egész számat befalta, mindkét ajkam egyszerre szívta be, eltűntem benne. Azt érzem, mindenem nyálas.
Fotó: Pixabay @ Pexels
Bénának érzem magam, aki még csókolni sem tud rendesen. Féltem, hogy el fogom rontani.
Aztán észrevette, hogy irányítani próbálom és rákérdezett, mi történt. „Most mégis mit csináljak ilyenkor? Mondjam meg, hogy most nem ezt a csókot kívánom?” Egy életem, egy halálom, megtettem: kitálaltam ennek a tudatos pasinak, hátha neki nem döngölöm földbe az önbecsülését ezzel.
És még így is nehéz. Mert bár megért, onnantól nem tud úgy csókolni, hogy közben ne gondolkodjon. Mindkettőnk agya pörög, ahelyett, hogy alámerülnénk az érzésekben és csak sodródnánk velük. Ahelyett, hogy felvennénk a folyó ritmusát, megpróbáljuk mindketten irányítani. De nem ám csapatban, hanem külön-külön. Eluralkodik a helyzeten a fejetlenség.
Teljesen tanácstalan vagyok. Tudom, hogy fontos kommunikálni, ha valami nem jó nekem, de azt is tudom, hogy ezzel újabb problémákat generálok. Az egyik rossz helyett jön a másik. És csak remélni tudom, hogy mindebből majd hosszú távon valami jó sül ki.
https://ebredoszexualitas.hu/wp-content/uploads/pexels-photo-265316.jpeg426640PoliLilihttps://ebredoszexualitas.hu/wp-content/uploads/ebredoszexualitas-logo2.pngPoliLili2017-05-09 08:03:002020-05-18 14:39:11Befalta a szám – A túl erőszakos csók
Ákossal már hetek óta alig van szex és én kezdek teljesen beleőrülni. Félreértés ne essék, nem azért, mert ki vagyok éhezve. Én akarom, hogy dugjunk, nem pedig vágyom rá.
„Bébi, az van, hogy te agyból csábítasz.” – világosított fel a minap Ákos és igaza van. Nem azért izgatom, nem azért huncutkodok vele, mert vágyom rá, hanem mert még mindig az a hiedelmem, hogy egy kapcsolatban kell, hogy legyen szex. Azt hiszem, hogy nekem az a dolgom, hogy őt izgassam. Azt hiszem, ha majd izgatom, attól esetleg én is felizgulok. Azt hiszem, csak úgy fogok kelleni, ha állandóan a farkát akarom. Azt hiszem, csak úgy vagyok jó, ha imádom a farkát, ha imádom a szexet.
Megtörtént az elképzelhetetlen: Ákos libidója elment téli álmot aludni, én pedig nem tudtam ezt kezelni.
Nem az volt a baj, hogy nem szexelünk. Nem hiányzott a szex. Inkább az volt a bajom saját magammal, hogy nem hiányzik a szex.Utáltam magam amiatt, hogy nem vágyom rá. Mert vágynom kellene. Az a helyénvaló.
Ákos persze a nagy bölcsességével mondogatta, hogy ez így rendben van, majd vissza fogunk térni a rendes kerékvágásba, amikor újra állni fog a farka, de én türelmetlen voltam, nem bírtam magammal. Csak piszkáltam folyamatosan, hogy szexeljünk már, ami odáig fajult, hogy már kezdtem bántani szavakkal is. „Nem igaz, hogy nem vagy képes megdugni!” – mondtam ki kis híján.
***
Azt hiszem, újra megfejtettem valamit. Azért jó nekem Ákossal, mert mellette nem élem meg azt, hogy bár akarom, de nem megy. Mellette kevesebb a lehetőségem az önostorozásra. Már nagyon jól kitapasztalta, hogyan tud mindenképpen orgazmust csinálni nekem, amivel már gyakorlatilag megfelelek a saját elvárásaimnak. Orgazmus pipa. Emellett pedig elég gyakran akarja a testiséget ahhoz, hogy amiatt se vádoljam magam, hogy nem adok elég szexet. Nincs időm arra, hogy észrevegyem, nem kívántam meg, mert már rajtam van.
De most ott fekszünk egymás mellett és én tombolok. Nem dugunk, és így már nem érzem magam elég szexinek, elég nőnek. Nem érzem, hogy ellenállhatatlan vagyok, nem érzem, hogy egy vadmacska vagyok az ágyban. Ő máskor ezeket olyan jól el tudja hitetni velem, ami gyógyít. Most viszont megvonták a gyógyszerem és hoppon maradtam.
Első szeretkezésünk Robbal pont olyan volt, mint a romantikus könyvekben, amiket annyira szerettem és egyben kritizáltam is. Most megkaptam.
Tűkön ültem már, olyan rég óta izzott körülöttünk a levegő. Chat-en már nyíltan kimondtuk, mennyire rá vagyunk kattanva egymásra, mégsem történt meg az első csók, csak hosszú búcsú-ölelések, mikor elváltunk egy-egy találkozó után. Most is már vagy két órája beszélgettünk és még mindig semmi. Meguntam a dolgot: elővettem az előre kitervelt trükköt: kértem még egy ölelést. Tudtam, ha mindez kettesben történik, annak nem lesz vége…
4 órán át tartott a karjaiban.
Végtelen öleléssel kezdődött. Semmi csók, csak szorítottuk egymást. Szorítottuk és szorítottuk.
Amikor már kezdtem türelmetlenné válni, akartam a csókot, próbáltam kicsit eltávolodni és felé fordítani a fejem. Megfogta a kezem, összeért a homlokunk. Véletlenül sem nézett rám, majd újra visszazuhant az ölelésbe.
– Jól van, Lilikém – mondtam magamnak -, akkor most legyél szépen türelmes. Az első lépést már megtetted, most várjunk. Innentől legyen ő a férfi, lássuk meg, mit fog tenni. Hagyd, hogy vezessen! – És én hagytam.
Végtelen volt és mézédes! Hosszan ölelt még, simogatta, masszírozta a hátam, majd szépen lassan rátalált a nyakamra. Leheletfinom puszikat osztott – olyan alig érezhetőeket. Felcsigázott, többet akartam, de vártam.
Elérte a fenekem, azt kezdte el markolászni, én pedig a nyakát és az izgalmas, sűrű, göndör haját simogattam. Még mindig nem csókolt meg és még mindig nem nyomta hozzám a farkát. Egészen addig váratott, míg már én nyomtam magam hozzá! Nem tolakodott, kivárta, míg nem bírok magammal.
Mindeközben nem estem pánikba. Két évvel ezelőtt már rég elszaladtam volna a testemből gazdátlanul hagyva azt. Az erkölcs és a rossz tapasztalatok benyomták volna a „FUTÁS!” gombot és onnantól a gyönyör helyett csak a pánikra tudtam volna koncentrálni. Képtelen lettem volna onnantól elmerülni a csókban, az érintésekben.
Még meg is állapítottam magamban többször: – Azta! Én tényleg kívánom Robot! Tényleg le akarok feküdni vele! Nem csak azért, mert tetszik és meg akarok felelni annak, amire vágyik, hanem mert én is akarom őt! Akarom, hogy levetkőzzön és magáévá tegyen.
De Rob még mindig nem nyomult: kihasználta, hogy miénk az egész délután. Néhány csók után áttért a mellemre, s olyan hosszan cirógatta, majd csókolgatta a bal cicimet, hogy már komolyan azt hittem, el fogok élvezni ettől, mint Susan Elizabeth Phillips könyveiben a főhősnő az első szeretkezéskor.
Nem élveztem el tőle, de közel jártam hozzá. És nem váltam türelmetlenné! – Úgyis tudom, hogy nem fogunk itt megállni, – mondtam magamnak – úgyhogy most inkább szépen kiélvezem, hogy ennyi figyelmet kap a cicim! Megérdemli mindkettő! Őket még sosem kényeztették ennyit és ilyen mesterien. Minden pasim másban jó. – Így hát hagytam, hogy simogassa, nyalogassa, simogassa, csókolgassa és még simogassa végeláthatatlanul.
Már repültem, mire a puncimhoz ért. – Még hogy gyakori a női nemi szervek csonkítása az országában! – gondoltam. – Amilyen odaadással és mesteri szakértelemmel kényeztette a csiklómat, abból kizárt, hogy az ő környezetében elítélnék a női gyönyört. Úgy simogatott, mintha nyalt volna.
És újabb csoda történt! Ahelyett, hogy sürgettem volna magam, hogy élvezzek el a következőt mondtam magamnak: – Ne! Még ne! Nyugi. Élvezd ki! Olyan szeretettel csinálja, hát fogadd, amíg csak lehet. Nem kell siettetni a behatolást, ráérünk! – és belesüppedtem, tényleg nem türelmetlenkedtem!
https://ebredoszexualitas.hu/wp-content/uploads/szex_fekete_ferfival_neger_csok.jpg399600PoliLilihttps://ebredoszexualitas.hu/wp-content/uploads/ebredoszexualitas-logo2.pngPoliLili2017-03-31 13:37:002020-05-18 13:51:18Szex, mint ahogy azt a nagykönyvben megírták
Reggel van, épp felébredtünk. Magamhoz képest elég éber vagyok, nem olyan kómás, mint szoktam lenni, de azért azt nem állítanám, hogy vágyom a szexre. De legalább nem olyan nehezek a végtagjaim, mint amit akkor szoktam érezni, mikor egyszer-egyszer azt kéri Ákos, simogassam meg a farkát reggel. Olyankor mintha ólomból lenne mindenem, nehéz összeszednem magam.
Ákos felém fordul, simogatni, csókolgatni kezd. A HPV miatt most nincs orális szex, így cirógat, ujjazgat, amit amúgy nem nagyon szoktunk vele csinálni valamiért.
Nehezen izgulok fel, mint ahogy nehezen is szokott beindulni a szervezetem reggel, hisz alapból legalább 2 óra, mire úgy érzem, ébren vagyok.
– Nem igaz! Megint ugyanez történik, hogy ő itt kényeztet, strapálja magát, te pedig nem is élvezed. – Kiabálok már megint saját magammal. – Nem igaz, hogy nem vagy képes élvezni! – kapcsol be a régi hang. Újra a régi lemez forog a fejemben, amit én pörgetek. Csakhogy most észbe kapok: – De hisz nem is én kértem, hogy simogasson! Ő akar engem kényeztetni. Én nem köteleződtem el erre az aktusra, én nem ígértem, hogy élvezni fogom. Azt sem ígértem, hogy orgazmusom lesz. – Ez igaz. – Értek egyet saját magammal. – Remélhetem, hogy élvezni fogom, remélhetem, hogy ő is ügyes lesz és én is el tudok lazulni, át tudom adni magam az érzéseknek, de ha nem, akkor sincs semmi. Nem kell nekem ezt élveznem. Nem kell elélveznem sem.
Persze közben azért türelmetlen voltam, vártam, hogy mikor jön már az orgazmus… – Nyugi! – mondtam magamnak újra. – Csak figyelj oda, mi történik veled! Nem kell elélvezned. Sőt, minél tovább csinál valamit, amit élvezel, annál jobb. Miért akarod, hogy vége legyen ennek? Inkább csak figyelj.
Kicsit megnyugodtam. – És nincs semmi akkor sem, ha most nem élvezed annyira. Senki sem fog haragudni rád, senki sem lesz csalódott. Hisz ismered Ákost, ő aztán tényleg meg tud birkózni azzal, ha nem volt orgazmusod, vagy leállítod.
Miközben Ákos ujjazgatott, tényleg ezeket mondogattam magamnak és segített. Mosolyogtam belül és igen, büszke voltam a fejlődésemre.
https://ebredoszexualitas.hu/wp-content/uploads/6959653159_11365778d7_b.jpg7501024PoliLilihttps://ebredoszexualitas.hu/wp-content/uploads/ebredoszexualitas-logo2.pngPoliLili2017-03-25 09:09:002020-05-18 13:03:17Ő akart kényeztetni…
Borzasztóan érzem magam, mert egy pár napja nem kívánom a szexet. Vagy inkább hete. Na jó, tulajdonképpen néhány apró kivétellel már mióta hazajöttem Afrikából. Szar embernek érzem magam. Az vagyok?
„Nem rettent már el, ha a vágyam ugyan reggel még meleg, de estére már nyoma sincs. Ha napokig, hónapokig hol csillapíthatatlan, kínzó, hol izgató, izgalmas. Hol illékony, hol félékeny. Hol múlékony. Hol van, hol meg nincs.” – Mester Dóra Djamila
Mester Dóra Djamila írását olvasva egy kicsit megnyugodtam. Vagy inkább nagyon. Az volt az érzésem, mintha egy levelet kaptam volna a jövőből. Mintha a 10 évvel későbbi önmagam mosolygott volna le rám, megsimogatta az arcom és azt mondta, minden rendben lesz. Sőt, nem is csak lesz: minden rendben van.
– Rendben van az, ha most nem kívánod. – Mondja a jövőbeli én. – Rendben van az, hogy Jay-el annyira jó volt, hogy ezek után már más nem is nagyon kell. Majd lesz máshogy! Sőt, már most máshogy van, hisz előfordul hogy kívánsz mást is. Nem kell megijedni! Akkor sem kell megijedni, ha most annyira belemerültél a munkába, hogy a férfiaknak, az erotikának csak apró hely marad az életedben. Örülj neki, hogy ennyire élvezed, amit csinálsz! Máshova tetted a kreativitásod és ez is oké! – Jó, de mi lesz Árpival? Mi van, ha ez neki rosszul esik? – bizonytalankodok. – Meg fog vele birkózni. Tudod, hogy meg fog, ismered. És amúgy meg épp azt mondta, hogy neki most szintén nincs nagy szüksége a szexre. Örülj neki, hogy ilyen összhangban vagytok!
Értem én, de belül még mindig hebegek. Attól még nekem hiányzik a vágy.
Ismét megtetszett egy új pasi, ismét egy fekete bőrű. Egy napja újra a libabőr futkos rajtam és folyton elkalandoznak a gondolataim. Liftezik a gyomrom.
Rájöttem, hogy szeretem ezt a kezdeti lelkesedést. Szeretem, hogy bár már elég egyértelmű, hogy tetszünk egymásnak, még nagyon óvatosak vagyunk. Teljesen kitölti a tudatom, hogy ő ott van velem egy térben. Már attól izgalomba jövök, hogy ránézhetek. Szeretem ezt a bizsergést és várakozást.
Ilyenkor, amíg még nem történt semmi, még színtisztán bennem van a vágy. Még nem harap ki belőle darabokat a félelem, amit a konkrét aktus vészes közelsége szokott okozni. Olyankor bekapcsolnak a fékek, felvillannak régi, nehéz emlékek és ráülnek a jelenre. Elrontják a pillanatot, megrémülök és már nem is bírom átadni magam a történéseknek. A csók, amire annyira vágytam, egyszer csak gépiessé válik, nem merülök el benne.
Most félve nézzük egymást, majd lesütjük a szemünk. Séta közben egymáshoz koccan a vállunk, az asztal alatt összeér a térdünk és egyikünk sem húzódik el. Imádom ezt a feszültséget, ahogy drukkolok: „ne húzódjon el!”, közben pedig másra már nem is tudok figyelni. Nyelek egyet és visszatérek a beszélgetéshez, azaz csak próbálnék. Rájövök, fogalmam sincs, miről beszélt eddig. Nem azért, mert nem érdekes, amit mond, hanem mert képtelen voltam fókuszálni.
Szikrázik a levegő.
Búcsúzáskor sóvárgás. Megöleljük egymást, s az ölelés valahogy sosem akar véget érni. Hirtelen rádöbbenek: ő is szorít, ő sem enged és megnyugszom, hogy akkor tutira tetszem neki én is. De mégsem nyugszom meg, hisz valahol mégis csak akkor tudok megnyugodni és feszültség nélkül a szemébe nézni, ha már lefeküdtünk egymással.
Észrevetted már, hogy az első együttlét hogy feloldja a feszengést? (Vagy talán inkább a 2., 3. együttlét.)
Elköszöntünk és én egyszerre éreztem, hogy repülök, vigyorgok és szomorú vagyok. Sajnáltam, hogy el kellett búcsúzni, bántam, hogy nem jutottunk tovább. Közben pedig izgatott vagyok és várom, vágyom a folytatást.
Ábrándozok és egyre jobban felizgulok. Elképzelem, ahogy az ölelés végén forrón megcsókol, én pedig a karjaiba hullok. Forog velem ez a kép egész éjjel olyannyira, hogy reggel végül megtörténik, ami nem szokott megtörténni: magamhoz nyúlok.
https://ebredoszexualitas.hu/wp-content/uploads/16301535370_4f7f8de9b8_b.jpg6781024PoliLilihttps://ebredoszexualitas.hu/wp-content/uploads/ebredoszexualitas-logo2.pngPoliLili2017-03-05 11:07:002020-05-18 12:09:02Az első együttlét előtt
Nehéz volt tinédzserként. Számtalan romantikus történet élt a fejemben, alig vártam, hogy nekem is legyen szerelmem, aki szeret, átölel, akihez tartozhatok. Szex? Az eszembe sem jutott.
Ugyanazt a tinimagazint járattam, mint az osztálytársaim, ugyanazokat mondták nekem is, mint a kortársaimnak: „Ne add oda magad akárkinek!” „Várd ki a megfelelő pillanatot!” Én pedig jó kislányként vártam szorgalmasan. Csakhogy azt sosem mondták meg, mi a megfelelő pillanat.
Emlékszem, az első srác, akivel csókolóztam, teljesen feltüzelt. Egyáltalán nem voltam belé szerelmes, tudtam, de imádtam csókolózni vele. Egyik délután úszás után addig csókolt, míg lekerült rólam a melltartó is. Imádtam, ahogy a mellbimbómat csókolta. Bár nem tudtam, milyen is az, éreztem, hogy benedvesedek, s vágytam a farkára.
Hogy vagyok most? Hetek óta szünetel a szexuális életem és ettől teljesen össze vagyok zavarodva. Vagy nem is ettől. Egyszerűen össze vagyok zavarodva.
Talán egy kicsit megint visszaestem.
A puncim lüktet, farokért kiált, s ezt még én is hallom. Fejlődtem annyit, hogy meghalljam, mit mond. Mégis a tudatom újra egy ijedt kis süni, aki fél a következő alkalomtól, fél, hogy nem fog tudni együtt repülni a puncival. És mindemellé még bezavarnak a betegségek is: Ádámnak a heréi fájnak, Ákosnak meg gyanús, hogy gombás fertőzése van, így nem is nagyon közelítenek.
Ez aztán még jobban összezavar, hisz ez a két pasi engem állandóan kíván, most pedig nincs szex?
Nem szeretem, hogy nem úgy van, ahogy szokott lenni, még akkor is, ha az egyik felem nem is akarja a szexet. Ahelyett, hogy megkönnyebbülten hátradőlnék, s örülnék neki, hogy szabadságot kaptam, s időt, hogy hazaérkezzek, én inkább sürgetném az együttlétet. Feszélyez, hogy nem úgy van, ahogy „lenni kéne„.
Még mindig nehéz megértenem, hogy sehogyan sem KELL lennie. Sehol sincs megírva, hányszor kell szexelnie egy párnak egy héten. Egyszerűen úgy kell lennie, ahogy én szeretném, ahogy nekem és a partneremnek jól esik. Még mindig nehéz beengedni a gondolatot, hogy az is oké, ha most nem kívánjuk a szexet, és hogy szabad nem szexelni.
– Lilikém, szépen nézz a szemedbe, s kérdezd meg magadtól: mit szeretnél igazán! Akarod te most a szexet? – Igen. – Akkor örülj neki! Mindig is erre vágytál, hogy vágyj a farokra. És Ádám akarja? – Mostanában nem… – Akkor pedig engedd meg neki, hogy ne vágyjon most dugásra és ne baszogasd. Te tudhatod a legjobban, milyen az, amikor valaki épp nem akar ágyba bújni a másikkal. Ne legyél olyan türelmetlen! El fog jönni újra a ti időtök!
https://ebredoszexualitas.hu/wp-content/uploads/2455322369_5760a6676b_b.jpg1024834PoliLilihttps://ebredoszexualitas.hu/wp-content/uploads/ebredoszexualitas-logo2.pngPoliLili2017-01-28 11:50:002020-05-18 11:03:32Szabad nem szexelni
Sokáig nem voltam oda az egzotikus pasikért. A klasszikus magyar srácok jöttek be. Jó, meg még a németek. A csajok persze odavoltak a mediterrán csődörökért, de én már azt sem értettem. Olyan megbízhatatlannak tűntek, akik csak szédítik a csajokat. De nem gondoltam bele, hogy tulajdonképpen az sem rossz, ha én is csak játszom, ha nem veszem komolyan őket én sem és hagyom magam körbeudvarolni.
Persze azért volt egy-két olasz, akinek a karjaiban kötöttem ki. – Lilliana, te vagy életem értelme! Egész eddig rád vártam! – harsogta a szilveszteri buli forgatagában Ricardo. – Ja, persze, ez hülyeség. – morogtam. – Részeg vagy és baromságokat beszélsz. – Liliana, töltsd velem az éjszakát, könyörgöm! – Szó sem lehet róla. – Nem tetszett, hogy ilyen könnyen osztja a nagy szavakat. Meg mondjuk ő sem tetszett.
„Szóval kizárt, hogy komoly kapcsolatba keveredjek egy mediterrán pasival.” – gondoltam. „Az még oké, hogy egyszer-egyszer összesmároljak velük egy buliban, de semmi több.”
Soha ne mondd, hogy soha.
Azt is mondtam sokszor: nem fogok bepasizni Afrikában, hisz nekem nem jönnek be a feketék. – Ne értsetek félre, nincs velük bajom, csak nem vonzanak. – mentegetőztem. – Persze, persze. – mondták mind, a többiek. Egy barátnőm pedig, akinek már addigra volt csoki pasija, csak mosolygott, mint aki már többet tud, s megosztotta velem a bölcs mondást: – Once you go black, you never go back. – azaz, ha egyszer megtetszik egy fekete pasi, onnantól nincs visszaút.
Teljesen megakadt a fejemben a mondás, mint egy prófécia. Valahogy tudtam, elhittem neki, hogy ha egyszer elindulok ezen az úton, tényleg nem lesz visszalépés.
Sima bőrű csokifiúk… Jay-ben volt valami elementáris erő. A kiállása, a határozottsága és a fizikai ereje. Az izmok sem vonzottak különösebben, de nála egyszer csak ez is megváltozott: imádtam simogatni a bicepszeit. Ő egy csődör.
És vele elvesztem. Azóta szentimentálisan utánafordulok minden fekete férfinak Budapesten. Valahogy mindegyiket gyönyörűnek látom, mindet meg akarom ismerni. Mosolyogva, nyitottan szemlélem őket és melléjük ülök ahelyett, aki régen voltam, amikor még lesütött szemmel húzódtam el tőlük a buszon. Most mindet akarom. Hirtelen csokoládéra lettem éhes.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a fehér pasik ne vonzanának továbbra is, csak ők máshogy, mással vesznek le a lábukról, ahogy azt az engem megihlető dal is mondja. És igaz az is, hogy a kedvenc kajádat sem kívánod mindig. Van, hogy egy kis változatosságra vágysz. Nekem pedig most rettentően hiányzik a csokoládé, s emiatt bármi más nehezen ízlik.
